Adventisták élelmet osztanak a rászorulóknak Guatemalavárosban

Meleg ételt kap két nő a Guatemalaváros egyes részein zajló étkeztetési kezdeményezés során [Fotó: Union Radio].

Ami baráti és munkatársi beszélgetésként kezdődött, humanitárius programmá nőtte ki magát, és önkénteseket mozgósított több száz ember étkeztetésére Guatemalavárosban.

Gabriela Coronado, aki egy fiatal szakembereknek szóló műsor producere az Union Rádióban, egy adventista működtetésű csatornán, amely Guatemala területének 90 százalékát fedi le, egy hatásos befejezővel szerette volna zárni az általa készített heti műsort. A „Követők 2.2” elnevezésű műsor 2019 óta motiválja a fiatalokat, hogy kövessék Jézust, még a személyes és társadalmi problémák közepette is, amelyekkel minden héten szembesülnek.

„A csapatként elköltött vacsoránk során az egyik kolléga javasolta, hogy osszunk meleg étel” – mondta Coronado. „Olyan volt, mintha Isten desszert gyanánt adta volna nekünk az ötletet.” Amint megosztották a projekt gondolatát más munkatársakkal, gyülekezeti tagokkal és hűséges hallgatókkal, elkezdett befolyni a különféle étel- és pénzadomány, hogy beindulhasson a kezdeményezés. Önkormányzati vezetőkkel és rendőrökkel vették fel a kapcsolatot a kezdeményezés érdekében. Hamarosan több mint 30 önkéntes jelentkezett, és a csapat úgy döntött, hogy az ételeket a Paseo La Sexta parkban osztják szét.

A guatemalai statisztikai intézet (INE) adatai szerint 2020-ban több mint 1000 ember élt az utcán Guatemalavárosban.

Az önkéntesek csoportja friss tamalét, kenyeret és gyümölcsleveket, italokat állított össze, és több mint 300 személynek osztott meleg ételt és adott kiadványokat. Néhányat a földön alvó vagy az utcákon, sarkokon és sikátorokban ülő személyek mellett helyeztek el.

„Bizonyítékát láttuk annak, amit a rádióállomás évről évre minden egyes projektben és kezdeményezésben lát: hogy Isten irányít, vezet és lehetőséget ad nekünk, hogy segítsünk másokon” – mondta Coronado.

„Ma nagyon élveztem, hogy részese lehetek ennek a kezdeményezésnek” – mondta Frank Onel Juárez, egy fiatal önkéntes. „Valami, ami megragadt bennem, az volt, amikor egy 20 év körüli fiatalember úgy bámult rám, miután átadtam neki egy tál ételt, mintha nem tudná elhinni, hogy ez megtörténik. Ez csodálatos élmény volt.”

Evelin Yasmin Milíannak az élmény néhány életre szóló leckét is adott. „Néha azt gondoljuk, hogy mi nem vagyunk képesek ilyen dolgokra, de meg kell próbálnunk megtanulni megosztani a rászorulókkal, amink van” – mondta. „Ez egy csodálatos élmény volt, és nagyon boldog vagyok, hogy megoszthattam az időmet, és hogy ennyi emberhez eljuthattam.”

A „Követők 2.2” vége egy új, fiataloknak szóló heti műsort hozott – többnyire nem hívők számára – releváns témákról vagy tabutémákról, amelyeket keresztény világnézetből tárgyalnak – mondták az Union Radio vezetői.

A cikk forrása: https://adventist.news/news/adventists-feed-the-less-fortunate-in-guatemala-city