Adománygyűjtési akció

A Hetednapi Adventista Egyház Dunamelléki Egyházterülete adománygyűjtési akciót szervez, a bucsai emberek megsegítésére és az Adventista Teológia és Egyetem újraindítására.

A háború elején megosztottuk a híreket a Kijev melletti bucsai Adventista Teológia és Egyetem területén ragadt testvérekről és az általuk gondozott menekültekről. A bucsai háború szörnyű képeit pedig mindannyian láttuk a híradásokban. Isten megsegítette őket, és mindenkit evakuálni tudtak biztonságos helyre. Azóta testvéreink azért is imádkoztak, hogy ne romokban találják majd az intézményt a háború végeztével, és az intézmény továbbra is szolgálhasson, és be tudja tölteni missziós célját. Április elején azt a hírt kaptuk, hogy Isten ezt az imát is meghallgatta!
Azonban ezzel a csodás tapasztalattal, amiben Isten megőrizte az embereket és még az intézményt is, csak a nehézségek első hullámát sikerült legyőzni. Az intézmény ugyanis továbbra is használhatatlan, mivel nincsen áram, és ha lesz is valamikor, akkor is csak időszakosan és megbízhatatlan módon. A munkások és a lakosok nem tudnak főzni csak az udvaron, tábortűz felett. Rengeteg probléma és rengeteg kihívás vár megoldásra addig, amíg újra a normális mederbe nem kerül az élet.

Adományozási lehetőségek:

1. Főként a budapesti és környéki gyülekezetek által gyűjthető és beszállítható eszközök és élelmiszerek, melyeket a kijelölt raktárba kérünk szállítani április 24. vasárnap vagy 25. hétfőn:

  • gyertyák, teamécses, gyufa
  • napraforgó olaj, literes üvegekben
  • konzervek: hús, pástétomok, bármi kenyérre kenhető konzervben lévő feltét
  • konzervek: kukorica, zöldborsó, bab stb. (tálcánként-fóliázva jobb, ha lehet ne darabonként)
  • konzervben: paradicsomsűrítmény
  • baba tápszer, pürék, pelenka
  • fogkrémek, fogkefék, női tisztasági betétek
  • tartós dobozos tej

Kérjük, hogy amennyiben a segítés ezen módját választjátok, ezt a gyűjtést végezzétek el április 23-a szombatig, és szállítsátok be 24-25-én legkésőbb.
A szállításban tudunk segíteni a gyülekezet és a raktár között, telefonos egyeztetés alapján:
Gyurkó János 20/569-75-55.
Szállítási cím és elérhetőség – kérjük, hogy szállítás előtt mindenképp telefonáljatok: Apa László: 70 / 384-46-44.
Raktár címe: Budapest, 17. kerület, Péceli út 77-79.

2.Az Egyházterület további, nagyobb mennyiségű segélyárút fog beszerezni (pl. elemek, lámpák, áramfejlesztők, tűzhelyek, tartós élelmiszerek). Ehhez pénzadományokat várunk.

3. Adományokkal a Dunamelléki Egyházterület számlájára “Bucsa” megjegyzéssel (vagy egyéni befizetés, vagy gyülekezeti gyűjtés befizetése közvetlen a bankszámlára): Név: HN Adventista Egyház DET; Számlavezető: OTP Bank; számlaszám: 11706016-20465243; SWIFT: OTPVHUHB; IBAN: HU08 1170 6016 2046 5243 0000 0000

4. Adományokkal az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány segélyezési alap számlájára „Bucsa” megjegyzéssel: Segélyezési Alap: OTP Bank, számlaszám 11707024-20430928; IBAN: HU22 1170 7024 2043 0928 0000 0000; SWIFT: OTPVHUH

Köszönettel:

A Hetednapi Adventista Egyház
Dunamelléki Egyházterületének elnöksége