A 161. évben járunk

Ennyi idő telt el mióta egyházzá szervezték az adventvárókat Amerikában.

Nem volt eredménytelen erőfeszítés, már a világ legtöbb országában jelen van az Adventista Egyház. De nem volt ez a 160 év küzdelmektől, viharoktól sem mentes. Vajon elérte célját, eléri célját? Eléri, hogy megszentelt emberek sokasága hirdesse és mutassa be Isten üzenetét és jellemét? Eléri, hogy a három angyal általuk beragyogja egyszer a Földet és Jézus elinduljon értünk?

Megihlető volt szombaton a hármas célkitűzés: Együtt — Önként — Meggyőződéssel.

Sokan ízlelgettük a szavakat, sokan voltunk ott együtt, sok volt a „zaj”. Talán kell idő míg mélyebben értelmet nyernek a fogalmak. Bennem két megközelítésben töltődnek meg tartalommal. Közösség és Szolgálat. Ezek keresztény életünk, tanítványságunk legszebb, legfontosabb szempontjai és áldásai. Jézus összekapcsol bennünket a miénket meghaladó szeretettel, hogy ezzel forduljunk egymás felé. És Jézus elküld fáradozni emberekért a minket meghaladó erővel, isteni hatalommal, hogy hiteles és eredményes követei legyünk.

Együtt a közösséggel, együtt olyanokkal, akik sokszor nagyon mások, mint mi, és kitartani ott, ahol még mindig gyenge és hibázó emberek vannak. Ez Jézus személyes csodája bennünk.

„Az atyafiúi szeretetről pedig nem is szükséges írnom nektek, mert titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek.” 1Thessz.4.9. „Amikor Isten megkönyörült rajtunk, amikor Jézus Krisztust, mint testvérünket jelentette ki előttünk, amikor szeretetével megnyerte magának a szívünket – akkor kezdett minket a testvéri szeretetre oktatni. Amikor irgalmasságot mutatott irántunk, egyszersmind megtanított a testvéreink iránti irgalmasságra. Amikor ítélet helyett megbocsátásra méltatott, akkor egyszersmind késszé tett arra, hogy testvéreinknek megbocsássunk. Amit Isten mivelünk cselekedett, azzal tartozunk immár mi magunk is a testvéreinknek. Minél többet kaptunk, annál többet adhatunk, s nyilvánvaló, hogy minél szegényebb bennünk a testvéri szeretet, annál kevésbé élünk Isten irgalmasságából és szeretetéből. Ily módon tanított maga Isten, hogy egymás iránt úgy viseltessünk, amiképpen Ő viseltetett irántunk Krisztusban. „Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére” Róm 15,7.”. (D. Bonhoeffer: A Szentek közössége 14.o.)

Együtt a szolgálatban összefogással, mert erre kaptunk megbízást attól a Jézustól, aki három és fél évig együtt szolgált botladozó tanítványaival. Mindez sok erőfeszítésbe kerül, de megszenteli életünket. „Amilyen biztos, hogy a mennyben meg van az a hely, amelyet Isten nekünk készített, olyan biztos az is, hogy a földön van olyan feladat Isten szolgálatában, amit személy szerint nekünk kell elvégeznünk.” (E. G. White: Krisztus példázatai, Talentumok fejezet)

Önként, mint akik Jézusért saját elhatározásból szánták oda magukat, hogy egy emberek alkotta közösség felemeléséért elkötelezetten fáradozzanak. „Krisztus közösségében nem azért testvér a másik, mert kegyes lélek, mert őszinte szívvel, testvéri lelkülettel közeledik hozzám, hanem azért testvér, mert Krisztus megváltotta, bűnét megbocsátotta, hitre és örök életre elhívta. Amilyenek önmagunkban vagyunk – legyünk bármilyen mély érzésűek, bármilyen jámborok -, nem vethet alapot közösségünknek; testvériségünk csak azon alapulhat, amik Krisztusra nézve és neki köszönhetően vagyunk… Óvakodjunk hát attól, hogy zavaros érzésekkel valami többre vágyódjunk! Aki többet akar, mint amit Krisztus létrehozott közöttünk, az nem keresztyén testvériségre vágyik. Az ilyen ember különleges társasági élményekre vágyik, melyek nem adattak meg neki másutt; zavaros, tisztátalan vágyakat hoz magával a keresztyén közösségbe. Ezen a ponton fenyegeti a keresztyén testvériséget legtöbbször már a kezdet kezdetén a legnagyobb veszély, a szívig ható mérgezés: hogy a keresztyén testvériséget összetévesztjük a vágyaink festette jámbor közösséggel, s a keresztyén testvériség Lélek szerinti valóságát összekeverjük a jámbor lelkek természet szerinti vágyakozásával a társakkal élt közösség után. A keresztyén közösségben minden azon múlik, hogy az első perctől fogva világos legyen egyrészt: hogy a keresztyén testvériség nem eszménykép, hanem isteni valóság; másrészt: hogy a keresztyén testvériség nem pszichikus, hanem pneumatikus valóság… A keresztyén közösségbe becsempészett mindennemű emberi ábránd a valódi közösség útjában áll, s össze kell törnie ahhoz, hogy a valódi közösség megmaradjon. Aki a keresztyén közösségről alkotott álmát jobban szereti, mint magát ezt a közösséget, az minden őszinteség, komolyság és odaadás mellett is csak a keresztyén közösség elrontója lesz.” (D. Bonhoeffer: uo.)

Önként felvéve a szolgálat terhét, vállalva nehézségeket, áldozatokat hozva annak érdekében, hogy sokakkal megismertethessük Jézust. Hűséggel kitartva a szolgálatban, mert megértettük, hogy az első szeretet lelkesedését fel kell váltsa a tudatos igyekezet. Ez fejleszti képességeinket és megszenteli életünket.

Meggyőződéssel vagyunk jelen gyülekezetünkben és az egyházban, mert tudjuk Isten szemefénye az Ő népe, Ő elkötelezett felénk, mert az Övéi vagyunk. Ezért mi magunk is olyanok vagyunk, akik egy irányba akarnak húzni, olyanok, akik elkötelezettek az egyház iránti tiszteletteljes és támogató magatartásra.

Meggyőződéssel, nem felejtve elhívásunkat, hogy mi egyedülálló, életmentő üzenet közvetítésével vagyunk megbízva. Isten igéjét hirdetjük, és az Ő jellemét mutatjuk be, mert feladatunk felkészülni és felkészíteni másokat a közeli adventre. Ez legfontosabb célkitűzésünk.

Mindehhez kérjük az Úr segítségét, hogy mindezt megismerve, megértve adjon mélyebb megtérést először nekem, lelkész testvéreimnek, és minden Jézust váró testvérünknek.

„Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk.” (Róm 13,11)

Legyen hivatásunk valdens elődeink hitvallása: Lux Lucet In Tenebris – A világosság világít a sötétségben!

Frend László
Hévíz, Nagykanizsa, Zalaegerszeg
gyülekezetek lelkésze