Az üvegplafon
Egy anekdota szerűen terjedő kísérlet szerint tudósok bolhákat tettek egy befőttesüvegbe, hogy megfigyeljék a viselkedésüket. A bolhák eleinte minden irányba próbálkozták feszegetni a határokat, próbálták elhagyni a börtönüket, azonban a befőttesüveg üvegfalával és fém kupakjával nem tudtak megbirkózni. Ahogy telt az idő, a tudósok érdekes változást figyeltek meg a bolhák viselkedésében: ugrálásuk egy idő után úgy módosult, hogy ne ütközzenek bele sem a kupakba, sem az üvegfalba. Megtanulták meddig lehet ugrani. Nem feszegették többé a határaikat. Ezután a tudósok eltávolították a kupakot, azt figyelve, vajon rájönnek-e a bolhák, hogy ugorhatnak nagyobbat is, sőt szó szerint szabadok.
Mit gondolsz, hogyan reagáltak a bolhák?
Az anekdota szerint azóta is ott vannak a befőttesüvegben. Azóta is úgy ugrálnak, mintha még mindig rajta lenne a kupak. Megszokták a határaikat, és köszönik szépen, nem kérnek semmiféle szabadságból. „Addig ugorj és ne tovább!” – ez a jelszavuk.
Habár mi emberek valamivel bonyolultabb élőlények vagyunk, mint a bolhák, mégis, különböző tudományágak szakértői előszeretettel utalnak erre a történetre és egy bennünk lévő „üvegplafonra”. A hiedelmeink által generált, elképzelt, környezetünk által belénk kódolt korlátok valóságos hatásáról beszélnek, mely szerint a külső változás, formalitások megújítása önmagában kevés. Az igazi kihívás a belső korlátaink eltávolítása, és az azokon való felülkerekedés. Itt van a szerepe a humán tárgyaknak, a művészetnek, az istenadta képzelőerőnek.
Neked mik a belső korlátaid? Mi a különbség az „üvegplafon” és a biblikus erkölcsiség védelmező „korlátai” között? Istenképed milyen hatással van rád: megerősíti az üvegplafonod, vagy segít a mai napon egy milliméterrel magasabbra ugrani?
A nehézség az, hogy kinyílik a bicska a zsebünkben még az Istenre is, ha azt meri mondani, hogy a belénk vésődött üvegplafon nem létezik. Követ dobnánk rá, mikor arra buzdít, ugorjunk egy milliméterrel feljebb. Erre utal az alábbi textus is.
A János szerinti evangélium 8. fejezetében egy érdekes ellentmondást találunk. Jézus beszédét olvashatjuk, amely után megjegyzi az író, hogy „Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne” (Ján 8,30). Azt hiszem ezzel tudok azonosulni. Jézus, én is hiszek benned.
Majd ez a harmonikus kép felbomlik, mert Jézus olyat mer mondani, ami érzékeny pontot érintett: a hallgatósága hiedelmei és elképzelései által kivetített üvegplafont. Erre azok, akik eddig hívők voltak, Jézus kijelentéseire a hitetlenség jeleit kezdik mutatni, Ő pedig válaszként azt mondja róluk, hogy a bűn szolgái, meg akarják ölni, és az atyjuk az ördög. Erős kontraszt. Egyszer hívő, máskor valami egészen más. Ezzel már nehezebb azonosulnom, habár érdemes az inget felpróbálni – szól a mondás.
A szakasz vége figyelmeztet az emberi határainkat feszegető Istenhez való hozzáállásunkra: vajon mi is köveket ragadnánk a testet öltött Isten megkövezésére üvegplafonunk védelmében? Vajon előlünk is el kell rejtőzzön az Isten? (Ján 8,59).
Egy biztos: Jézus arra hív, hogy egy örökké mélyülő szeretetkapcsolatban kövessük Őt, örök diákokként.
Ez nem statikus, hanem dinamikus. Eddig eljutottunk az ő követésében, de hátra még a végtelenség. Jézus arra hív téged is, hogy ne állj most meg, hanem ugorj egy milliméterrel magasabbra. Engedd el a követ, és találj Benne erőt a következő lépéshez, hiszen így olvassuk: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek” (Ján 8,36).
Ne csak félútig kövessük a Fiút, ne csak a szöveg közepéig legyünk hívők, hanem tartsunk ki mindvégig a Fiú mellett!
Ne csak a befőttesüvegen belül legyél szabad, legyél valóban szabad!
Henter Zsombor
lelkészgyakornok
