Változás

„És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” (Róm 12,2)

Változás. Szeretnénk változni, változtatni dolgokon az életünkben, vagy túl nagy stresszt okoz?

Egyáltalán akarunk-e változni?

Az is elképzelhető, hogy elégedettek vagyunk magunkkal, a viselkedésünkkel és fel sem merül ez a kérdés az életünkben, mert minden jól van, ahogy van, beleértve a szombatnapi szokásainkat is. Azt pláne nem szeretnénk, ha valaki megmondaná, hogy mit hogyan tegyünk, bár mi nagyon szívesen beleszólunk mások életébe. Nem árt, ha időnként felülvizsgáljuk a viselkedésünket, az emberekhez való viszonyunkat és legfőképp az Istennel való kapcsolatunkat.

Ki, vagy mi az, ami a változást elindítja az életünkben? A feleségem, a gyerekem, a munkatársam, a főnököm?

Sok ember tükröt tarthat nekem. Az igazi tükör Isten igéje, ami átformálja az egész lényemet, ha hagyom. A csiszolásnak, a változásnak folyamatosnak kell lenni, ami akár fájdalmasan is érinthet bennünket.

Tudunk-e napról-napra növekedni Krisztusban? Tudok-e jobb lenni, mint fél évvel ezelőtt? Jobb hallgató, meghallgató és kevésbé „jó” beszélő. Az emberek – nem csak a világban – a gyülekezetben is éhezik a meghallgatást, a figyelmet. Krisztus, amikor a Földön járt, őt maga az ember érdekelte. Barátságát ajánlotta fel a Gyógyító. Nem saját magát dicsőítette tetteivel, hanem Atyját. Mindenkor, mindenben az Ő jellemét, szeretetét tükrözte.

Bárcsak olyan figyelmet, törődést tudnánk szentelni egymásnak a gyülekezetben, ahogy Jézus tette.  Bárcsak meg tudnánk látni Krisztus arcát a másik emberben.

A saját ÉN-em, vagy Krisztus domborodik ki a megnyilvánulásaimban, kommentjeimben, posztjaimban, jellememben stb. Lájkokat, követőket, dicshimnuszt zengőket gyűjtök, vagy inkább mennyei kincseket? Kit akarok igazán bemutatni? Magamat, a tehetségemet, vagy Krisztust?

Kapaszkodjunk Megváltónk szeretetébe, ne időzzünk saját énünknél túl sokat, inkább mások megsegítésére koncentráljunk. Tudatosan próbáljunk meg érdeklődést tanúsítani a hittestvéreink felé. A saját hangunk miért fontosabb, mint a másik emberé? Tudunk-e elég önuralmat gyakorolni a beszédünk, vagy akár az érvényesülési vágyunk felett? Vizsgáljuk felül saját magunkat, hogy miben kell változnunk ahhoz, hogy Jézus jelleme tükröződjék rajtunk.

A világhoz alakulni egyre könnyebb, „tolják ezerrel a hazugságokat az arcunkba” – legyen az tv, újság, internet, megmondó emberek, politikusok, celebek stb. – és ismétlik újra és újra. Ha nem igazítjuk belső iránytűnket az isteni értékek felé, mi is elhisszük a hazugságokat. A jót már rossznak látjuk, a rosszat pedig jónak…

Az isteni figyelmeztetés már régóta érvényben van:

„Jaj azoknak, akik azt mondják a rosszra, hogy jó, és a jóra azt, hogy rossz, akik a sötétséget világosságnak, a világosságot pedig sötétségnek mondják…” (Ézsaiás próféta könyve 5. fejezet 20. vers)

Pál apostol személyesen Jézustól kapta küldetését, feladatát:

„Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek.” (Apostolok cselekedetei 26. fejezet 18. vers)

E világ Fejedelme hazugságaival ma is sötétségben akarja tartani az emberiséget.

Az év ezen ünnepi napjaiban is adjon Isten lehetőséget arra, hogy tanúbizonyságot tegyünk a VILÁGOSSÁGRÓL, hogy Ő eljött és MEGVÁLTOTT minket embereket, hogy ma is Ő a SZERETET.

Petőh Imre
Pécsi körzet lelkésze