Ha szereted Jézust, szereted Izraelt is?

Ti hova utaznátok a legszívesebben a világon? Olaszországba? Marokkóba? A Bahamákra vagy Izlandra?De vajon ott van az első 3 között Izrael? Nos, nekem bizony hosszú ideig nem volt ott, míg meg nem láttam a Bibliai Olimpia kiírását és az egyik első helyezett nyereményútját: a szentföldi zarándokutat Izraelben. Így jutottam el oda idén augusztusban 9 napra, ami után, bár ritkán mondok ilyet, de vissza szeretnék menni még egyszer.

Ez alatt az idő alatt bejártuk az országot északtól délig, miközben négy tengerrel is találkoztunk, amiből a Holt-tenger olyan, mint egy gyönyörű és nagyon forró, kék gyógymedence. Láttunk csivitelő zöld papagájokat röpködni a fejünk felett a Boldogmondások hegyén, hajókáztunk a Genezáreti-tavon, mint Jézus tette; alkudoztunk kis srácokkal az arab bazár szemetes forgatagában; ha akartuk, ha nem, hallottuk a müezzin hangját. Bejártuk a Megváltó útvonalát a Via Dolorosán a keresztig, noha a római katolikusoknak és a protestánsoknak is eltérő elképzelésük van arról, hol volt a Golgota.

Az út során elámultam, mennyi kegyhelyet, templomot építettek oda, ahol elképzelhető, hogy ez vagy az az esemény megtörtént. (Érdekes, hogy ha nőként, fedetlen vállal mégy be egy templomba, zsinagógába vagy kolostorba, máris jön valaki csöppet morcos arccal, és a válladra mutogat.) Nagyon kevés olyan helyen fordultunk meg, ami tényleg valódi emléket állít. Az egyik ilyen volt a tűző napon perzselődő Masszada erődje, ahol az utolsó Heródes király tartotta mézzel töltött koporsóban a saját elhunyt feleségét. Vagy a Jad Vasem holokausztmúzeum, ami megrázó bepillantást enged zsidó halottak és túlélők sorsába, és a kertben sétálva döbbenhettem rá arra, mennyi hősiesség szorult a hétköznapi kisemberekbe – köztük adventista testvérekbe – is.

Ahogy készültem az útra, úgy képzeltem magam elé, hogy majd egy virágzó országot találok, tudjátok: a tejjel és mézzel folyó Kánaánt. Ehelyett itt nyáron nem esik eső, a településeken kívül nincs füves terület, sem árnyékot adó erdőség vagy patak. A nap folyton szikrázik, és ilyen gyönyörű kék eget még keveset láttam eddig. Néhol csak hajnalban esik egy órára 30 fok alá a hőmérséklet. Ez a pálmafák országa, ahol zacskót húznak a fán levő datolyákra.

Ez Izrael.

A végtelen sivatag barnás, halott dimbes-dombos lankái. Az ultra-ortodox zsidók családcentrikussága, ahol szinte mindig a férfi tolja a babakocsit az utcán. Ahol kötelező alkudni a bazárban, de ha nem csinálod jól, mosolygósan, akkor meg sértődötten faképnél hagynak. Ha viszont amerikai turistának néznek, 750 sékelt is elkérnének tőled egy női sálért. Itt, ha elég nyitott vagy és érdeklődő, 10 perc különbséggel beszélgethetsz egy arab utcai árus mellett a földön ülve és egy evangélikus hitű Isten-szolgájával a temploma kapujában („arról az arabról ott”). Itt pár nap múlva már a szemed se rebben attól, hogy civil gépfegyveres fiúkat látsz az utcán sétálgatni a barátnőjükkel. Itt rengeteg a kék szín: kék ablakkeretek, kék ajtók, kék díszek a falon, még az utcák kövezetének köze is égszínkék volt egyes településeken. Úgy gondolom, kell ez a sok felüdítő kékség, ami arra emlékeztet, hogy nem csak a tenger, de az az ég is kék (ahogy ezt egy árustól hallottam), ahonnan azt a Jézust várjuk vissza, aki pont ezt a kis országot választotta ki arra, hogy itt szülessen meg, ebben a sokszínű kultúrában éljen, és itt haljon meg nem csak értük, hanem mindannyiunkért. Ő már nincs ott a sírban, és ahogy Ő feltámadt, mi is fel fogunk, ha a lábnyomában járunk.

Czinkota Orsolya

[av_gallery ids=’4499,4498,4497,4496,4495,4494,4493,4492,4491′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]