Növekedés Krisztusban – Az isteni védelem tapasztalata a varázslással, mágiával és démonokkal szemben

A Biblia a következőképpen vezeti be Ádám és Éva bukását: „A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?” (1Móz 3:1 – új prot. ford.).

Az animista kultúrájú népcsoportok, mint például Pápua Új-Guinea lakói, készségesen elfogadják a fenti történetet, hiszen számos legendájuk szól arról, hogy különböző kígyók hogyan tévesztik meg a nőket. Továbbá, bizonyítékaik vannak arra, hogy a szellemek bármely nekik tetsző alakot magukra ölthetnek.

János nyilván Mózes első könyvének fent említett versére gondolva mondja Sátánról, hogy „…az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak…” (Jel 12:9 – új prot. ford.). A Biblia ugyanakkor nem részletezi, hogy Sátán vajon úgy elegyedett-e beszédbe Évával a kígyón keresztül, mint ahogy az ördöngös esetében olvassuk Mk 5:9-ben, vagy hogy egyszerűen alakot váltva, kígyónak álcázta magát.
Mindazonáltal sokat megtudhatunk a démonokról és a szellemekről 1Mózes 3. fejezete alapján. A történetben Sátán a kígyót használja fel médiumnak, hogy beszélgetést kezdeményezzen Évával. A médium pont beillet az egzotikus állatok otthonának számító Édenkertbe. A kígyó gyönyörű jelenség volt – nem az a visszataszító, hidegvérű csúszómászó, akitől olyan sokan irtóznak manapság. Ha Sátán egy ronda démont használt volna médiumként, Éva fejvesztve menekült volna.

Édesanyám abban a hitben nőtt fel, hogy hatalmas szellemek uralják a falut és a környék különböző helyszíneit. Ezek a szellemek bizonyos sziklákban, terebélyes fákban, meleg forrásokban, zátonyban, barlangban vagy egyéb helyen lakoztak. Anyámat arra nevelték, hogy soha se közelítse meg ezeket a helyeket, hacsak nem olyasvalakinek a kíséretében, akinek kapcsolata volt ezekkel a szellemekkel.
Szabadságát egész életében gúzsba kötötte a gonosz szellemektől való félelem. Az apja, aki egyébként nagy varázsló volt, nap mint nap ráolvasásokkal tartotta távol családjától ezeket a szellemeket.

Anyámnak volt egy nagybátyja, aki szintén varázsló volt. Egyszer elmesélte, hogy a nagybátyja hogyan reagált Sátán és az angyalai kiűzetéséről szóló bibliai történetre, amelyről az első ízben hozzájuk érkező adventista misszionáriusok szóltak. A hallottak után az öreg varázsló ezt mondta a falubelieknek: „Igaz, amit a fehér ember mond. Sok mennyből kitaszított szellemet láttam én magam is. Szép férfi és női szellemek; hosszú, egyenes a hajuk. Naplementekor vagy holdfényes éjszakákon gyakran látom őket énekelni a fügefa ágain ülve.”

Sátán olyan médiumokat használ fel, amelyek megfelelnek az adott nép kulturális közegének és tudatlanságának.

A misszionáriusok hozzáállása
Amikor külföldi misszionáriusok értek partot nálunk, sokuk nem volt tisztában világnézetünkkel, ennélfogva nem értették, és nem tartották tiszteletben, hogy mi félünk a szellemektől. A szellemvilág számunkra olyan valós része a világnak, mint a Nap, a Hold, a csillagok, a hegyek és a tenger. A misszionáriusok azt hajtogatták: „Ne higgyetek a szellemvilágban és a varázslatokban. Csak illúziók, nem valóságosak. Isten erősebb az ördögnél.”

Pedig a varázslás nagyon is valóságos, és erről a Biblia is bizonyságot tesz (2Móz 7:8–13). A mi kultúránkban az emberek jól ismerik azt az erőt, amely az egyiptomiak botját kígyóvá változtatta. Nem szabad kigúnyolnunk az emberek varázslatokba és szellemekbe vetett hitét. Amikor félelmüket babonás képzelgésüknek tudjuk be, az emberek három előrelátható módon fognak erre reagálni. Először is, elvesztik bizalmukat abban, hogy képesek vagyunk őket megérteni és így segítségükre lenni. Másodszor, nem lesz bizalmuk ahhoz sem, hogy megosszák velünk a szellemektől való félelmüket, melynek következtében mi sem ismerjük meg világnézetüket. Ennek következtében szolgálatunk nem fog választ adni szorongató kérdéseikre. Harmadszor pedig, csak felületesen fogják elfogadni a tanainkat, de soha nem szembesítik azokat saját világnézetükkel és legbelsőbb hitükkel. Jelenlétünkben jóllehet Istent fogják tisztelni és megfelelő módon fognak nyilatkozni, de távollétünkben a szellemekhez fognak fordulni.

Sátán vallomása
Jób könyvében egy komoly leleplező vallomást tesz a démonok és gonosz lelkek vezetője, méghozzá Isten és egy sereg angyal előtt (Jób 1:6). A vallomás két részből áll: „Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, a mije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön” (10. vers).

Sátán ezzel elismerte, hogy sem ő, sem gonosz légiói nem tudnak áthatolni Isten védelmén, amellyel körülvette Jóbot, családját és javait. Milyen jelentősége van e vallomásnak ránk nézve? Ez a beismerés azt jelenti, hogy sem varázsló, sem ördögi pap, sem boszorkányok, sem átkok, sem Sátán megannyi eszköze nem tud áthatolni Isten védelmén, amellyel körülvesz bennünket.

Jób könyvének második fejezetében arról olvasunk, hogy Isten eltávolította e védelmet, és hogy ennek következtében Sátán fájdalmas csapásokat mért rá tetőtől talpig. A varázslás valóban okozhat betegséget, mivel Sátán áll a hátterében.

Jób története nekem nagy segítséget jelent a varázslással és a démonokkal szemben. Először is, megtanultam belőle, hogy Isten védelmi vonala áthatolhatatlan a gonosz lelkek számára. Másodszor azt, hogy ha nem vagyok Isten védő „takarásában” akkor könnyű prédája lehetek Sátánnak, ahogy Jób gyermekei és tulajdona is zsákmányává lett, amikor a védelem megszűnt körülötte. Harmadszor, megtanultam azt, hogy Sátán kész ölni, csakhogy alátámassza hazugságait. Nem csoda, hogy Jézus ezt mondta róla: „Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja” (Jn 8:44 – új prot. ford.).
Sátán legyőzött ellenség
Ahol én lakom, sok korcs járja az utcákat és gyakran egymásba marnak, viaskodnak. Sokszor láttam már, amint a legyőzött fél behúzott farokkal és vonyítva iszkol vereségének színhelyéről. Ez a kép jut eszembe minden alkalommal, amikor az újszövetségben arról olvasok, hogy Jézus szembe szállt az embereket megszálló gonosz lelkekkel. A gadarai ördöngös történetében a gonosz lelkek nagy számbeli fölénnyel voltak Jézussal szemben. Reakciójuk azonban semmiben sem különbözött egy bevont farkú, legyőzött kutyáétól, hiszen Jézus láttán „hangosan felkiáltott: Mi közöm hozzád, Jézus a magasságos Isten Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne gyötörj engem!” (Mk 5:7 – új prot. ford.).

A démoni légió arra használta fel az ördöngöst, hogy megfélemlítse a környező falvakat, mivel „…senki sem tudta megfékezni” (4. vers). Jézus felbukkanásakor azonban a légió riadt meg. Olyannyira átjárta őket a félelem, hogy könyörögve kérték, ne gyötörje őket.
Pál Róm 8:31–32-ben írott intése igen hasznos a démonokkal és szellemekkel szemben: „Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájukért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (új prot. ford.).

Matupit Darius