Kétszeres öröm Lovasberényben

Kétszeres öröm Lovasberényben

Május 6-án szombaton, Istennek hála, két ünnepély is volt gyülekezetünkben. Délelőtt gyermekbemutatóra került sor. A Fugert házaspár: Eszter és Bence hozta el harmadik gyermeküket, Franciskát, Isten színe elé bemutatni és felajánlani őt. Szép szolgálatok, vers-ének-kórus után fogadalom hangzott el, úgy a szülők, mint a gyülekezet részéről. Ezután következett a felajánló ima, melyben Nagy Imre, a gyülekezet presbitere kérte Isten áldását Franciskára, a családra és a jelenlévőkre.

Délután anyák napi ünnepély volt, melyre a község lakóit is meghívtuk, így a vendégekkel együtt hallhattuk a gyermekek, fiatalok színes műsorát, mindezekhez vers- és énekszolgálatok kapcsolódtak. Isten Igéjét Gyűrűs Istvánné (Pannika) lelkész testvérünk nyitotta meg, hangsúlyozva az anya szerepének fontosságát, Mózes történetén keresztül. Majd az édesanyák, nagymamák meghatottan vették át a virágot és a kis kézműves emléket azoktól, akiknek ők nagyon fontosak. Egy közös fotó zárta a programot, megőrizve a nap emlékét.

Nagy Nikolett

[av_gallery ids=’2628,2627,2626,2625,2624,2623′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]

Dunamelléki Egyházterület
Adatvédelmi áttekintés

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra.

A det.adventista.hu weboldal a megfelelő működés, a biztonságos használat és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket (cookie-kat) használhat.

A sütik olyan kis adatfájlok, amelyeket a weboldal az Ön eszközén helyez el. Egyes sütik a weboldal működéséhez szükségesek, míg mások segíthetnek abban, hogy megértsük, hogyan használják látogatóink az oldalt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a szükséges sütik alkalmazását.

A sütikkel kapcsolatos beállításait bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja.

További információért kérjük, olvassa el adatkezelési tájékoztatónkat.