Öröm volt a Mennyben

Nagy József keresztsége

2017. január 28-án csodás napra ébredhetett az Albertirsai és a Kecskeméti Gyülekezet apraja-nagyja. Nagy József testvérünk szövetséget kötött az Úrral a kecskeméti kápolnában.  

A keresztség örömteli eseményét a helyi és az albertirsai testvérek szolgálata előzte meg. Az Igéből Árvai Tamás lelkészünk Róm 8:28 alapján adott útmutatást  mindannyiunknak. Elmondta, hogy  az emberi élethelyzeteket sokszor emberi szempontok alapján ítéljük meg. De mint ahogy a Bibliában több esetet is találhatunk erre – például József története – az Úr más nézőpontból lát egy-egy élethelyzetet, és így ha az Ő kezébe tesszük le életünket, bízhatunk benne, hogy az Úr mindent a javunkra tud fordítani.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a Kecskeméti Gyülekezet tagjainak a meleg fogadtatást és a szeretetszolgálatot.

D. Cs. J.

Dunamelléki Egyházterület
Adatvédelmi áttekintés

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra.

A det.adventista.hu weboldal a megfelelő működés, a biztonságos használat és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket (cookie-kat) használhat.

A sütik olyan kis adatfájlok, amelyeket a weboldal az Ön eszközén helyez el. Egyes sütik a weboldal működéséhez szükségesek, míg mások segíthetnek abban, hogy megértsük, hogyan használják látogatóink az oldalt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a szükséges sütik alkalmazását.

A sütikkel kapcsolatos beállításait bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja.

További információért kérjük, olvassa el adatkezelési tájékoztatónkat.