Ünnep a börtönben

Ünnep a börtönben

Áldozatos és kitartó munkát igényel a börtönmisszió, és az „eredményeit” ritkán látjuk. De munkatársaimmal együtt kijelenthetjük, hogy az áldását folyamatosan érezzük. Testvéreink rendszeresen, az ország különböző büntetés-végrehajtási intézeteiben keresik fel a fogvatartottakat.

Ünnep a börtönbenMinden évben kétszer – húsvét és karácsony előtt – engedélyt kapunk, hogy nagyobb létszámmal az egyik budapesti büntetés-végrehajtási intézetben látogatást tegyünk. December 19-én és 20-án néhány órát töltöttünk a börtönben. A Nágocsi Gyülekezet kórusa, és az Acapella énekegyüttes énekekkel, versekkel hirdette az evangéliumot, majd Isten Igéjét Tokics Péter és Horváth Péter nyitotta meg. Alkalmanként hetven, nyolcvan fogvatartott találkozott Isten üzenetével az adventista testvérek szolgálatán keresztül. Az ünnepség lezárásaként süteménnyel és gyümölccsel vendégeltük meg a résztvevőket.

Imádkozzunk, hogy minél többen találkozzanak Istennel a börtön falai között is!

Zolyomi Endre

Dunamelléki Egyházterület
Adatvédelmi áttekintés

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra.

A det.adventista.hu weboldal a megfelelő működés, a biztonságos használat és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket (cookie-kat) használhat.

A sütik olyan kis adatfájlok, amelyeket a weboldal az Ön eszközén helyez el. Egyes sütik a weboldal működéséhez szükségesek, míg mások segíthetnek abban, hogy megértsük, hogyan használják látogatóink az oldalt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a szükséges sütik alkalmazását.

A sütikkel kapcsolatos beállításait bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja.

További információért kérjük, olvassa el adatkezelési tájékoztatónkat.