A Tatai gyülekezet megalakulása

A Tatai gyülekezet

Tatán 2015. szeptember 18-án este került sor a Hetednapi Adventista Egyház Tatai Gyülekezetének megszervezésére. Erre az alkalomra közénk látogatott dr. Ősz-Farkas Ernő testvér, a DET elnöke feleségével, Krisztivel, és Egerváriné Kökényes Zsuzsa testvérünk, aki a körzetvezető lelkész abban a körzetben, amelyhez a Tatai Gyülekezet is tartozni fog.

Ősz-Farkas Ernő igei szolgálataAz igei áhítat keretében Ősz-Farkas Ernő arról beszélt, hogy Krisztus a fej, és hogy mit jelent a testhez tartozni hívő emberként. Mondandójában kitért arra is,  hogyan oszlik meg az adventista egyházon belül az igazgatás felelőssége és a hatáskörök az egyes tagtól és a helyi gyülekezettől kezdve a Generálkonferencia teljes üléséig bezárólag.

Az áhítatot és a szolgálatokat követően került sor azon testvéreink egyszerűsített vallástételére, akik kifejezték vágyukat, hogy a Hetednapi Adventista Egyházhoz szeretnének tartozni. A vallástételt követően a gyülekezetté szervezés következett, ami számunkra újszerű, de értelemszerű és egyúttal jó hangulatot is teremtő eljárás volt. Ebből megtudtuk azt is, hogy hol húzódik pl. a területi elnök és a helyi gyülekezet hatáskörének a határa. Egy alapítólevél is készült az alapító tagok aláírásával.

A csatlakozás pillanataA most felvett komáromi és nyergesújfalui szórványban élő testvéreinkkel együtt összesen 27 fővel alakult meg a gyülekezet, és annak érdekében, hogy működni is tudjon, mindjárt választást is tartottunk.

Összességében szép, felemelő és emlékezetes alkalom volt, mindenkin érződött az öröm és az ünnepélyesség.

Stramszki István

Dunamelléki Egyházterület
Adatvédelmi áttekintés

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra.

A det.adventista.hu weboldal a megfelelő működés, a biztonságos használat és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket (cookie-kat) használhat.

A sütik olyan kis adatfájlok, amelyeket a weboldal az Ön eszközén helyez el. Egyes sütik a weboldal működéséhez szükségesek, míg mások segíthetnek abban, hogy megértsük, hogyan használják látogatóink az oldalt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a szükséges sütik alkalmazását.

A sütikkel kapcsolatos beállításait bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja.

További információért kérjük, olvassa el adatkezelési tájékoztatónkat.