Világosságom az Úr – az Új Advent Kórustársaság koncertje

Az Új Advent Kórustársaság, október 9-én a Pestszentlőrinc, Kossuth téri református templomban tartott egyházzenei hangversenyt. A koncert műsora Dávid király életét, illetve ennek mentén Dávid egyes zsoltárait dolgozta fel. A bevezetőben Hites Gábor foglalta össze Dávid életének legjelentősebb eseményeit, ennek mentén épült fel a hangverseny műsora a gyász, reménytelenség gondolatától a bizalom megszületésén át az Istennel járó ember helyes énképéig.

A kórus a reneszánsz korától napjaink zenéjéig összeválogatott repertoárt énekelt. A magyar, angol, német, latin és héber nyelvű művek magyar szövegét a kiosztott szövegfordítások és a művek előtt elhangzott rövid ismertetők segítségével követhették a hallgatók.

A koncert utolsó műsorszámának fő üzenete, hogy az igaz embernek Isten törvénye a szívében van, és így nem csúszhatnak el a léptei. Az együttes abban a reményben adta elő a műsorát, hogy a hallgatóknak is a szívébe édesgesse Isten üzenetét.

A kórus ezzel a műsorral még két hangversenyt tervez. November 13-án, Adonyban, a művelődési házban lép fel, a november 20-i alkalom helyszíne szervezés alatt van.

Az együttes örömmel fogad meghívásokat országszerte 2023 tavaszától, amikor újabb műsor-összeállítással fog jelentkezni.

Juhász Zsuzsa
kórusvezető