Újévi köszöntő – Merre vezet minket Isten a 2025-ös esztendőben?

elnöki

“Hit”, “tipik”, “élőszavas mesemondás”, “brain rot”. Ezek voltak 2024 legnépszerűbb kifejezései az egyes sajtóorgánumok szerint. 

Bármit is gondoljunk a fentiekről, az igazság az, hogy mindannyiunkban kialakult egy kép a 2024-es esztendőről az alapján, hogy mi minden történt velünk. 

Számomra az elmúlt év meghatározó élménye százkét éves nagymamám elvesztése volt. Ő vezetett Istenhez, tőle tanultam a hitet azáltal, ahogyan élt. Mindig arra tanított, hogy legyek hűséges a küldetésemhez, amit a keresztségemkor kaptam, és éljem meg a hitem.

Néhány évvel ezelőtt egy gyülekezeti missziós kitelepülést szerveztem a helyi plázába. Ott találkoztam egy ismerősömmel, aki a város dinamikusan növekvő, országosan is ismert keresztény közösségének egyik vezetője. Beszédbe elegyedtünk, s a beszélgetés során szóba került a bizonyságtevés, a küldetés témája. Kérdésemre elmondta, hogy nemrégiben keresztségi istentiszteletük volt, ahol több mint húsz, zömében ateista ember adta át életét Istennek. 

Ez egy olyan áldás, amit minden gyülekezetünknek át kellene élnie – gondoltam. Miközben együtt örültünk Isten munkájának, eszembe jutott néhány keresztségi adat egyházunk statisztikáiból, ami sajnos azóta sem változott – alig kimutatható létszámban csatlakoznak hozzánk a szekuláris világból. Ez pedig felveti a kérdést, hogy egyházként hogyan szerezhetnénk vissza azt a képességünket, hogy az időszerű üzenetet érthetően mondjuk el.

Olyan világban élünk, amit a verseny határoz meg. Ki, milyen minőségi terméket tud minél kedvezőbb áron biztosítani a vásárlók számára? Ha tudomásul vesszük, ha nem, az egyházak “termékéhez”, az evangéliumhoz is így közelít a társadalmunk. Mit adhat nekem, mitől lesz nekem jobb, ha a drága időmmel fizetek az egyháznak?

Nem kell elkeserednünk, hiszen egyáltalán nem állunk rosszul a “termék” minőségét illetően. Kiforrott, az élet szinte minden területére kiterjedő tanítási rendszerünk van, s ha sikerül – Szigeti professzor szavaival élve – a mai ember mai kérdéseit mai módon megválaszolni, akkor máris nyertünk.

Ezért a kulcskérdés az, hogy egyházunk születésének alapértékei mentén – együttműködés, koordináció, konszenzuskeresés (Dr. Szilvási József, Pécel, 2017) – készek vagyunk-e az összefogásra küldetésünk megvalósítása érdekében. Ezen a lelki és teológiai alapon született meg a mindenkori egyház, majd jutott el bolygónk valamennyi kontinensére.

A thesszalonikai gyülekezethez írt levélben ezt találjuk: „Tőletek kiindulva terjedt el az Úr szava, s nem is csupán Macedóniában és Achájában; Istenbe vetett hitetek mindenütt ismeretes lett, ezért nem is kell róla beszélnünk.” (1Thessz 1,8)

Pál apostol a thesszalonikai gyülekezetet – Isten hívására – az elsők között alapította. Nem volt mintagyülekezet, hiszen számos belső – erkölcsi és anyagi természetű – konfliktus terhelte. Mégis már az első versekben azt olvassuk róluk, hogy aktív misszionáriusok voltak, azaz nem tartották meg maguknak a hitet. Hűségesek voltak küldetésükhöz. Messze földön úgy emlegették a közösséget, mint akiknek van hitük.

Most, amikor elénk tárul 2025, mit látsz magad előtt? Akadályokat vagy lehetőségeket? Hívőként mondhatod azt, hogy nem szólsz a hitedről a családtagjaidnak, mert nem vagy hibátlan; gyülekezetként úgy vélekedhettek, hogy hiábavaló missziómunkát végezni, mert sok a belső probléma; egyházként pedig mondhatjuk azt, hogy túlságosan elegyháziasodtunk már.

De mondhatjuk azt is, hogy Isten fel tud használni egy idős asszonyt egy fiatal megmentésére; egy gyülekezetet másik gyülekezetek alapítására; egy egyházat, hogy tanítványokat adjon a világnak.

A Dunamelléki Egyházterület vezetőiként az utóbbiakban hiszünk. Isten képes megáldani egyházát hibáival együtt is. Ezért alázattal elkötelezzük magunkat arra, hogy a magunk eszközeivel katalizáljuk a bizonyságtevés szolgálatát. Ebben az esztendőben kiemelt feladatként misszionáriusokat és lelkipásztorokat hívunk meg új gyülekezetek alapítására.

Látásunkat arra alapozzuk, hogy számszerű és lelki növekedés azokban az országokban tapasztalható, ahol a gyülekezetek számát tekintve évente 3%-nyi új gyülekezetalapítás kezdi meg működését. 

Az út nem lesz könnyű, ezért könyörögjünk együtt bölcsességért ahhoz, aki egyedül képes megadni azt.

Legyen hát a Dunamelléki Egyházterület leggyakrabban használt kifejezése 2025-ben a KÜLDETÉS! 

Kalocsai Tamás
DET elnök