Szabadon vagy korlátok között?
Kép: Basil James, Unsplash
„Egyszer rabló arám csapatok vonultak ki, és foglyul ejtettek Izráel országából egy kisleányt, aki Naamán feleségének a szolgálója lett. Ez így szólt úrnőjéhez: Bárcsak eljuthatna az én uram a samáriai prófétához, az majd meggyógyítaná bélpoklosságából. Naamán megjelent ura előtt, és elmondta, hogy mit beszélt az Izráel országából való leány. Arám királya ezt mondta: Menj csak el, én meg levelet küldök Izráel királyának. El is ment, … Átadta a levelet is Izráel királyának, amely így szólt: Most, amikor ez a levél hozzád érkezik, kérlek, hogy gyógyítsd meg bélpoklosságából szolgámat, Naamánt, akit hozzád küldtem! Amikor Izráel királya fölolvasta a levelet, megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Hát Isten vagyok én, aki megölhet és életre kelthet, hogy ideküld ez énhozzám egy embert, hogy meggyógyítsam bélpoklosságából?! Értsétek és lássátok meg, hogy csak ürügyet keres ellenem!” 2Kir 5,2-7.
Ezt a történet részletet közelítsük meg a mások, vagy magunk által felállított, illetve a bennünk levő korlátok oldaláról. Négy szereplő reakcióját tekintem át röviden.
Az első az elrabolt és szolgasorsba kényszerített kislány. Távol a hazájától, a szüleitől, otthonától, szolgaként korlátokkal szembesül, nem mehet haza, nem teheti azt, amit szeretne, mások határozzák meg a napirendjét. Ezek ellenére szabad, és ahogy lereagálja a helyzetet, az már újszövetségi magaslatokra emlékezetet, szereti az ellenségét, és annak javát keresi. Ott forronghatott volna benne a harag, a düh, a bosszúvágy, fogságban van, mégis szabad. Nem azt mondja, hogy megverte az Isten Naámánt, hadd teljesedjen ki a betegsége, szigetelődjön el a társadalomtól, szakadjon el a családjától (hiszen engem is elszakítottak tőlük) és végül távozzon az élők sorából, hanem megoldást javasol, a gyógyulás lehetőségét kínálja fel. Nem bosszúálló Istenképe van, hanem egy szerető Istent ismer, aki ment, gyógyít, nem pusztít.
Naámán életében is jelentkezik egy korlát, bár sikeres, elismert, de egy olyan betegségben szenved melynek nyomán elveszítheti ezeket, elszigetelődhet, kirekesztetté válhat. Amint megcsillan előtte a betegség korlátjától való menekülés lehetősége, azonnal megragadja azt, bár a későbbi reakciójából kiderül, hogy azért van benne egy kis szkepticizmus, meg saját elképzelés, de azért azonnal lép, amint a megoldás lehetősége felsejlik előtte, megy a királyhoz és lehetőséget kér arra, hogy éljen a megoldással.
Ott van az arám király, úgy tűnt, hogy elveszíti a hatékony és eredményes hadvezérét, és akár a sikertelenség rémképe is megjelenhetett előtte. Neki nincs megoldása, de úgy tűnik van megoldás. Igen ám, de az ellenfélhez kellene forduljon segítségért, le kell tegye a büszkeségét, a már legyőzött ellenfél előtt megalázkodjon. Több korlát is jelentkezik ő nem tudja megoldani a kérdést. De ott van a büszkeség korlátja, a legyőzött ellenfélhez fordulni segítségért? Milyen megalázó, de mégis megteszi, bár az Izráel királyának küldött kérése elég határozott, de mégis kér. Hogy meggyőződésből, vagy csak érdekből, ez egy nagy kérdés, az utóbbi tűnik befutónak a motiváció terén, de túl lép a korlátokon.
Majd végül Izráel királya, elolvassa a kérést és azonnal szembesül korlátaival, hogy ő ezt a kérést nem tudja teljesíteni, ő nem Isten. Meg az ellenféllel kapcsolatos bizalmatlanság korlátja is előtör belőle, biztos egy csapda ez, újra okot keres arra, hogy megtámadjon. A többiek, ki könnyebben, ki nehezebben, ki szeretetből, ki érdekből, de túllépnek a korlátokon, Izráel királya marad a korlátai rabságában. Lehetősége lett volna, hogy arra az Istenre terelje egy pogány király figyelmét, Aki az ő Istene és hatalmas, mint ahogy a kislány tette. A gond az, hogy nem volt az ő Istene, bár valahol ott volt a panteonja perifériáján, Isten de nem volt tényező életében, ezért nem is volt képes ráirányítani a figyelmet.
Mi hogyan viszonyulunk korlátainkhoz? Mint a kislány, szabadok vagyunk azoktól, mert a Szeretet szabaddá tett? Vagy szkeptikusan bár, de azért megragadjuk az attól való szabadulás lehetőségét, esetleg érdekből fogadjuk el a megoldást? Vagy lehet a korlátaink rabjai maradunk?
Az attól függ, hogy milyen a kapcsolatunk azzal a Jézussal, aki önként korlátok közé szorította magát, hogy mi szabadok legyünk azoktól. A Golgota azt üzeni, hogy felül emelkedhetsz korlátaidon, szabad vagy, mert Isten Jézusban korlátok közé szorította magát, hogy te „szárnyalhas”.
Éljük ezzel a lehetőséggel!
Bihari Csaba
az újbudai és ráckevei gyülekezetek lelkésze
