Pahi

A kiskőrösi gyülekezetbe járó – Páhiban lakó – testvérek elhatározták, hogy a helyi Általános Iskolában rajzpályázatot hirdetnek. Közeledik a húsvét, a téma adott, így hát csak el kell kezdeni.

Molnár Éva testvérnő – aki az iskolában a szülői munkaközösség tagja – megbeszélte az igazgatónővel és a rajztanárokkal, hogy alsós és felsős gyermekek részére indul a megmérettetés. Mintegy 50 gyerek vett részt az ünnepélyes eredményhirdetésen. A műveket zsűri bírálta el. Az alsós és felsős gyerekek között is lett első, második és harmadik helyezett, akik 12, 8 és 5 ezer forint értékű ajándékutalványt kaptak, illetve minden gyerek, aki leadta rajzát – függetlenül a helyezéstől – gyermek Bibliát, illetve bibliai színező füzetet kapott.

A felkészítő tanárok és az igazgatónő Jézus élete című könyvet és Bibliát kaptak. Meglepődtek, és őszintén örültek az ajándéknak.

Látni kellett volna a gyerekek és felkészítő tanáraik boldogságát és izgalmát.

Egy alsós kisfiú, és egy felsős kislány szinte ujjongott, hogy Bibliát kapott. Forgatták, lapozgatták.

Számunkra ez volt a legnagyobb öröm. Mintegy ötven családhoz jutottak el Bibliák, bibliai témájú színező füzetek.

Hálásak vagyunk a jó Istennek ezért a lehetőségért!

Gyürüs István

Dunamelléki Egyházterület
Adatvédelmi áttekintés

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra.

A det.adventista.hu weboldal a megfelelő működés, a biztonságos használat és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket (cookie-kat) használhat.

A sütik olyan kis adatfájlok, amelyeket a weboldal az Ön eszközén helyez el. Egyes sütik a weboldal működéséhez szükségesek, míg mások segíthetnek abban, hogy megértsük, hogyan használják látogatóink az oldalt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a szükséges sütik alkalmazását.

A sütikkel kapcsolatos beállításait bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja.

További információért kérjük, olvassa el adatkezelési tájékoztatónkat.