Pál-térülés

„Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak. Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.” (1Tim 1,15-17)

A „pálfordulás” jól ismert történetében a fiatal, buzgó, keresztényeket üldöző farizeus Saulból, teljesen más ember lett, miután találkozott Jézussal a damaszkuszi úton. A nagy és fontos emberből emberileg nézve „kicsi” lett minden tekintetben (paulus=kicsi). A filippibelieknek így ír erről: „Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus, buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam. Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem Krisztusért. (Fil 3,5-7)

A kissé furcsa címmel arra akartam utalni, hogy nem elég az életünk irányát megváltoztatni, hanem Pál apostolhoz hasonlóan a megtérés (metanoia=gondolkodás megváltozása) tapasztalatára is szükség van. Ha Saulnak csak az élete iránya változik meg, akkor a temperamentuma, vakbuzgósága, bűnös természete megmarad. Ha csak ez történik, akkor a keresztényüldözőből, zsidókat üldöző ember lett volna. De Ő nem csak arra jött rá, hogy rossz irányba halad, rossz célokért küzd és rossz helyen van, hanem a Jézusról, az emberekről és önmagáról alkotott képe, gondolkodása is gyökeresen megváltozott.

Jézusban és a követőiben korábban ellenséget látott, sőt a halálukat kívánta, önmagát viszont nagyra tartotta és éltette. A Jézussal való találkozása tisztánlátást eredményezett. Ahogyan Péter a csónakban, ő is kimondta Jézusnak: „bűnös ember vagyok”. A bűnös ember nem egy „senki”, hanem egy értékes ember, akiért Krisztus meghalt. Az önmagát bűnösnek látó ember, nem egyenlő azzal, hogy bűn- és emberközpontúvá válik a gondolkodásom. Ha valaki mindig magával és bűneivel foglalkozik, akkor másokban is a bűnt és a bűnös embert látja.

Igen, bűnösök vagyunk, ami alázatra késztet. Ugyanakkor kegyelmet nyert emberek is vagyunk, ezért a kegyelem Forrására összpontosítunk. Ez a Krisztus-, és kegyelemközpontú élet az embertársban is a kegyelmet nyert embert látja. Tudja, hogy nem méltó rá, de ahogyan a fenti ige mondja: Jézus a bűnösökért jött, hogy megkegyelmezzen, megerősítsen, bizalmat szavazzon nekünk, és szolgálatra rendeljen. Istennek ez a kegyelme alázatra és dicsőítésre késztet bennünket.

Sok ember csak irányt vált. Életcélt, karriert, pártot, házastársat… vagy egyházat vált, de belül ugyanaz marad. Bűnös, csak mivel ezt nem látja be, nagy lesz benne az Én és Jézus pedig kicsi. Pál viszont megtért ember lett, annyira, hogy már se nem Sault, se nem Paulust, hanem elsősorban Jézust láthatjuk benne! Vagy, ahogyan Ő írja: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2,20)

Kis István
Bajai körzet lelkésze