SÁRSZENTMIHÁLY

Kitelepült a mozgó lelki- és egészségügyi központ a sárszentmihályi gyereknapra.

Nagy izgalommal készültünk már hetek óta, szeretettel vártak bennünket, jó helyünk volt, kicsit csendesebb, nyugodtabb helyen. Így talán kevesebben találtak meg bennünket, de akikkel sikerült beszélgetni, vagy részt vettek a méréseken, (közel 80 vendég) azoknak örömet okoztunk.

A gyerekekkel az egészségünk nyolc alapelvét ismertettük meg, Juhász Zsolt a tanácsadást vezette. Kézműves foglalkozás, hajfonás is volt, pástétomos kenyér kóstolás, saját sütésű kenyérrel, masszázs, és ajándékkönyvekből lehetett választani.

A körzet három gyülekezetéből közel harmincan segítettek. Nagyon hálásak vagyunk Istennek a jó időért, a társaknak a lelkesedésért, a szolgálatért.

Falunk polgármestere is részt vett a mérésen, a végén megköszönte az egész társaságnak a jelenlétet, amivel gazdagítottuk a programot. Reméljük, hogy lesz folytatás!

 

LOVASBERÉNY

Június első hétvégéjén került megrendezésre Lovasberény ELSŐ Cziráky-fesztiválja, melynek a már jól ismert kastélypark adott otthont.

Délelőtt különböző családbarát programokon vehettünk részt, például kutyás bemutatón, lehetőség volt zumbázni is, és nem utolsó sorban bejárhattuk a Berényiek sétányát, ahol elsőként az adventista gyülekezet volt megtalálható több sátorral és a mozgó egészségközponttal.

Színes programjainkon nem csak a legkisebbek, hanem a felnőttek is jól érezhették magukat, de mit is takar ez pontosan?
Az egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő sátrunk kézműves foglalkozásain az alkotásvágyaikat élhették ki a gyerkőcök, majd pihenésképpen jöhetett egy jól megérdemelt arcfestés, ahol rókává, tündérré, pillangóvá vagy tetszés szerint akármivé lehetett változni.

Aki valami komolyabb változásra vágyott, az a szuperhősképzőbe ment, ahol az alapszintű újraélesztés technikáját sajátíthatta el a bátor érdeklődő.

A mozgó egészségközpontba látogatók, szakemberek közreműködésével, különböző egészségügyi méréseken vehettek részt, valamint személyre szabott életmód és táplálkozási tanácsadásban részesültek.

Ennyi program után könnyen megéhezik az ember, ezért az éhes szájakat az ételkóstoló-sátor várta, ahol nem csak jól lehetett lakni, de új ízeket is meg lehetett kóstolni.

Hálásak vagyunk a meghívásért és köszönjük, hogy egy újabb színvonalas esemény részesei lehettünk, és nem utolsó sorban köszönjük mindazoknak, akik részt vettek a programokon, programjainkon. Hamarosan találkozunk!

Gutveiler Nikolett