Mit tesz az Isten!

Néhány személyes gondolat a NET ’98-ról 25 évvel később
Dwight K. Nelson

A történetet nem nekem kellene elmesélnem. De azt elmondhatom, hogy még mindig Isten ujjlenyomata van rajta. A távíró feltalálója, Samuel F. B. Morse első elektronikus szavaival élve: „Mit tesz az Isten!” (4Mózes 23,23).1 Ebben a történetben azonban a műhold közvetíti Isten csodáját.

Isten ujjlenyomata
Mi mással lehetne magyarázni azt a szóban forgó csoportot, akik 1993-ban egy denveri szállodai szobában gyűltek össze? Az ő komoly kérésük ez volt: „Istenünk, lobbantsd fel ismét a gyülekezet tüzét a Te lángoló evangéliumi megbízatásoddal!” Milyen erőteljes ima, de mégis hogyan történhetne meg ez? Russell Burrill (az Észak-Amerikai Divízió Evangélizációs Osztályának egykori igazgatója) így emlékezik vissza: „Egyikünk, már nem emlékszem, hogy ki, azt a vad javaslatot tette, hogy tartsunk egy nagy nyilvános előadást, és azt közvetítsük műholdon keresztül, hogy egész Észak-Amerikában elérhető legyen. Mindannyian nevettünk. Nevetségesen hangzott, de minél többet beszélgettünk, annál inkább meggyőződtünk arról, hogy ez egy mennyből küldött ötlet.”2 Isten ujjlenyomata.

De hogyan tudnának a helyi gyülekezetek megtalálni egy, a Föld pályájára állított műholdat 22.500 mérföld távolságra a bolygó felszínétől? Warren Judd és az Adventist Media Productions csapata vállalta ezt a hatalmas technológiai kihívást. Megszerezték a világon létező mindössze két 40 csatornás audio/videó keverőgép egyikét, amely 39 nyelven egyszerre 39 ENSZ-stílusú fordítást volt képes kiküldeni. Akkoriban csak a CNN rendelkezett hasonló lehetőségekkel. Isten ujjlenyomata.

Így, még az efféle nehézségek ellenére is „egyértelmű volt” – emlékszik vissza Glenn Aufderhar (a NET ’98 Észak-Amerikai Divízió által kinevezett koordinátora/igazgatója) – „hogy Isten akarta megvalósítani [a műholdas evangelizációt]. A szavazás egyhangúlag döntött a folytatás mellett.”3 Isten egyetlen missziós eseményben egyesítette az egyházat. Az Ő ujjlenyomata. Ismét.

A többi már történelem – a Szentlélek által ösztönözve, a gyülekezetek istentiszteleti és közösségi, szombatiskolai termekben, fehér képernyőkön tekinthették meg Mark Finley evangelizációs prédikációit. „NET ’95-nek” nevezték el. Jól emlékszem még arra, hogy a Pioneer Memorial gyülekezet közösségének tagja voltam, amikor tanúja lehettem Mark szívből jövő prédikációinak, aki olyan embereket szólított meg, akiket nem is láthatott Észak-Amerika közel 700 gyülekezetében! Aztán jött a NET ’96, ismét Finley-vel. Minden egyes NET-rendezvénnyel elmélyült a műholdas technológiában és az evangelizációban való jártasság.

Amikor tehát Alfred McClure, a Hetednapi Adventisták Észak-Amerikai Divíziójának (NAD) akkori elnöke 1996-ban felhívott, hogy meghívjon a következő NET-rendezvény előadójának, a „megfélemlítő” szó volt számomra a meghatározó. Ki voltam én – a Pioneer Memorial gyülekezet akkor még fiatal lelkésze -, hogy egy ilyen tehetséges evangélista nyomába lépjek?

Gyorsan meg kellett tanulnom: „Az Isten akaratával együttműködő emberi akarat mindent meg tud cselekedni. Amit Isten parancsára kell tennünk, azt az Ő erejével meg is lehet tenni.”4 Ahogy Burrill megfigyelte: „A feladat kolosszális volt”, de Isten megcsinálta.

Elkötelezettség a hívás iránt
„NET ’98: Az új évezred szemináriuma” – így neveztük el. Az evangelizáció elsősorban az X-generációnak szólt. Néhány nyárral korábban egy szabbatikálomat azzal töltöttem, hogy ennek a generációnak (az 1965 és 1980 között született csoport) a megszólíthatóságát tanulmányoztam. Világos volt, hogy az adventista egyháznak meg kell találnia azt a módszert, amivel nem csak eléri az X generációt, nem csak Krisztushoz vezeti őket, hanem mozgósítja is őket Isten országáért. A NET ’98 tökéletes lehetőség volt – nem csak az Andrews Egyetemen, hanem világszerte.

A Pioneer Memorial gyülekezet vezetőinek egy csapata Skip MacCartyval, az evangelizációs lelkésszel együtt 43 olyan szolgálati területet azonosított, amelyre szükség volt a helyi rendezvény megvalósításához, és 1500 önkéntest (köztük sok Andrews Egyetemi hallgatót) is toboroztak ezekhez.5 Amint azt minden helyi lelkész és gyülekezet tudja, az önkéntesek elkötelezettsége és kalibere, amelyet a Szentlélek indított be, döntő különbséget jelent minden nyilvános evangelizációs vállalkozásban.

Az egyik ilyen úttörő önkéntes, Donna Habenicht (az Andrews Egyetem ismert gyermekpszichológusa) egy teljes gyermekprogram tananyagot tervezett és írt mind az öt NET ’98-as gyermekosztály számára, hogy a fiatal családok is részt vehessenek a műholdas előadásokon.

Az 1996-os és 1998-as NET-rendezvények között eltelt két év is Isten ajándéka volt. Annak a 24 hónapnak minden napjára szükségünk volt. 1997 májusában a NET ’98 koordinátorai a világ minden részéről összegyűltek a Pioneerban, hogy három napos képzést tartsanak az élő, globális műholdas misszióért. Nem volt szabálykönyv – ez mind élőben zajlott, ismétlések nélkül! A 7700 élő helyszín mindegyike kulcsfontosságú volt a NET ’98 ambiciózus küldetésének sikeréhez. Sokat imádkoztunk a három nap alatt.

A NET ’98 üzeneteit 1997 nyarán kellett megírni és szerkeszteni. Ahhoz, hogy az anyagok kinyomtatására és a nyitóestre való elkészítésére legyen idő, a 31 üzenetet (27 esti és négy szombat délelőtti előadás) egy évvel előre le kellett fordítani 39 nyelvre.

Így 1997. július 1-jén leültem egy csendes szobában, és kidolgoztam a prédikációk „filozófiai/tematikai/fejlesztési” útmutatóját. Így kezdtem:

„Isten jelleme. Ez nyilvánvalóan az a központi paradigma, amely körül minden igazság csoportosul. Krisztus példázatai 415. oldalával összhangban [„Az irgalmat hordozó utolsó fénysugár, a világnak kegyelmet hirdető utolsó üzenet Isten jellemének – a szeretetnek – megláttatása.”]6 a NET ’98 egy kapcsolati portrét/paradigmát fog felépíteni Istenről és az ő kimeríthetetlen szeretetéről. Ebben a megtört világban van Valaki, aki mély, egzisztenciális gyógyulást kínál. Valaki, akihez (és nem, aki elől) menekülhetünk. Valaki, akinek barátja lehetsz, és nem kell félned tőle.”7

Ez lett a NET ’98 mottója: „Isten nem olyasvalaki, akitől félni kell – ő olyasvalaki, akinek a barátja lehetsz”. Úgy neveztük el, hogy „Örök barátságot találni Istennel”, a mi valóban „Örök barátunkkal”. Huszonöt évvel később még mindig ez a Szentírás legszebb összefoglalása.

Haladás az imádságon keresztül
A NET ’98 történetét azonban nem lehet úgy elmesélni, hogy ne emlékeznénk meg az ima központi szerepéről az egész evangelizációs törekvésben. Ruthie Jacobsen, a NAD korábbi imakoordinátora azt a célt tűzte ki, hogy 100,000 imapartnert hívjon össze erre az eseményre. Színes könyvjelzői úgy terjedtek el az egész kontinensen, mint az őszi falevelek. Ő és imacsapata tinédzser és felnőtt imakonferenciákat szervezett a divízióban, felhívást intézve mindenkihez: „Istennél soha nincs késő. Nincs olyan reménytelen csata, amelyet ő ne nyerhetne meg. A gonosz erők egyetlen kombinációja sem túl erős vagy túl sok Isten számára. Előre, térdre!”8

Ezért írt Alfred McClure, a NAD elnöke, hogy a NET ’98 észak-amerikai gyülekezeteinek és lelkipásztorainak, hogy böjt és imanapra szólítsa fel őket: „Különösen remélem, hogy minden NET ’98-as lelkipásztor és önkéntes csapat jelen lesz ezen az imára szentelt istentiszteleten [amelyet 1998. szeptember 26-án, szombaton élőben közvetítünk], ahol a Lélek és a műhold mindannyiunkat imában egyesít, és térdre ereszkedünk a világra lépés előestéjén.”9 Előre, térdre, valóban!

„Előre, térdre!” Ez maradt a Pioneer-i csapatunk jelmondata. John és Millie Youngberg imádságos vezetésével imacsoportokat szerveztünk és képeztünk ki, mind a 40 prédikátorhoz (39 fordító és én) támogató közbenjárókat rendeltünk, és a nyitóest előtt két nappal 24 órás helyszíni imavirrasztást tartottunk. Fáradhatatlan imaszolgálatuk révén Youngbergék arra vezettek minket, hogy a Lélekkel együtt, „térden állva haladjunk előre”.

A nyitóest felvillanyozó volt – a két fiatal házigazdának, Shasta Burrnek és Bernie Andersonnak (mindketten az X-generáció képviselői), nekem, mindenkinek. Még a zárt ajtók mögött is lehetett hallani, érezni a várakozás zsongását a Pioneer imatermébe, az ifjúsági kápolnába, a szemináriumi szobába és végül a Johnson tornaterembe zsúfolt több mint 3000 résztvevő részéről. Odakint óriási műholdas teherautók és parabolaantennák csoportosultak a csillagok felé irányítva, és mindenki várta a rendező jelzését, hogy megnyomja a kapcsolót, amely (fénysebességgel) 22,500 mérföld távolságban az űrben lebegő műholdra sugározza az örökkévaló evangéliumot, majd a következő másodperc töredéke alatt visszaküldje azt a Földre, a lakott kontinensek 7700 különböző helyszínére. Ilyen történetet nem lehet kitalálni!

Vegyük például a Reader’s Digest címlapsztoriját az Ayala családról, akiknek a gyógyíthatatlan betegségben haldokló, ritka csontvelő-átültetésre szoruló tizenéves lányát mentette meg a kishúga születése, akit a szülők szándékosan fogantattak meg abban a reményben, hogy életmentő genetikai egyezést találnak. A nyitóhétvégén interjút készítettem velük a világ közönsége előtt, és amikor megkérdeztem a 6 éves Marissát, milyen érzés volt megmentenie nővére életét, könnyekben tört ki. Ez a pillanat a kamera előtt – amely arra a mély igazságra mutatott rá, hogy Isten csak egy csecsemő születésével menthette meg az emberi fajt – meghatározta ennek a globális eseménynek az irányát. Itt már nem fordulhattunk vissza.

A válasz
Az Adventista Szemle 1998 decemberében címlapsztorit közölt a NET ’98-ról, összefoglalva az eseményt:

Talán egy kis matematika segíthet a NET ’98 jelentőségének megértésében: hat kontinens, 12 műholdas közvetítés, 25 közvetítő technikus, öt kamera, 22 reflektor, 1500 önkéntes a fogadóhelyeken, 31 program, 7600 helyszín (2000 Észak-Amerikában), több mint 100 ország, több millió potenciális néző, egy üzenet, egy világ, egy Isten. Mindent egybevetve, egy globális kaland, amely az adventista üzenetet soha nem látott módon juttatta el a világ közönségéhez.10

Al McClure, a NAD elnöke válaszolt: „Az új évezred szemináriuma olyan módon egyesítette az egyházat, amilyet még soha nem láttunk. És az egészben az volt az egyedülálló, hogy az adventisták és vendégeik a világ minden táján ugyanúgy hallották az evangéliumot.”11

Brad Thorp (az Adventista Globális Kommunikációs Hálózat/AGCN akkori igazgatója) később összesen 7700 globális helyszínre becsülte a nézettséget, összesítve  pedig 1,3-1,5 millió megtekintésre (beleértve az élő és az eseményt követő vetítéseket is).12 Candace Thorp a műholdas NET-rendezvényekről szóló könyvében így számolt be az eseményről: „Isten több mint 25,000 keresztséggel [100 a Pioneer gyülekezetben], egy felvillanyozott egyetemi kampusszal, megváltozott életekkel, megújult elkötelezettséggel, megjavult szívekkel és kiszélesedett látásmóddal áldotta meg a NET ’98-at.”13

„Mit tesz az Isten!” Valóban. De mégis ki tudná felmérni, hogy a mi mindennapi, csendes, Jézusért élő tanúságtételünk idegenek és barátok előtt egyaránt, mennyit ér a Kálvária fényében?

A Cseh Köztársaság második legnagyobb városában, Brünnben élő skinhead-ek bandájára gondolok. Rosta Klima, egy hetednapi adventista fiatalember azon töprengett, hogyan érhetné el őket – festett hajjal, fülbevalóval, bőrdzsekivel, meg minden. Azzal kezdte, hogy röplabdázott velük. Ez beszélgetésekhez vezetett, először öt emberrel. De mire a NET ’98 elindult, már 17-en jöttek össze rendszeresen. Rosta mesélt új barátainak az új évezred szemináriumáról. Éjjel fél kettőkor kezdték el élőben (interneten keresztül) nézni a programokat – angolul! A létszám 17-ről 25-re nőtt, és városszerte lakásokban találkoztak. Újabb barátok csatlakoztak. A szülők, akik gyanúsan figyelték, hogy gyermekeik mivel foglalkoznak az éjszaka közepén, hamarosan maguk is a NET ’98-at nézték. A csoport 37 fősre nőtt. Az éjszaka közepén a Pioneer élő döntésre hívása után 17 skinhead adta át a szívét Jézusnak.14 Mindezt azért, mert egy fiatal adventista a kezét nyújtotta feléjük.

„Mit tesz az Isten!” Huszonötezer, 1,5 millió, vagy csupán egy adventista, aki meg szeretné osztani a hitét – mit számít ez? Amikor Isten az Ő ujjlenyomatait hagyja a történeteden, a szám, ami a legjobban számít Neki, az egy – te vagy az.

Ezért most téged kérdezlek: 25 évvel később, merre tovább? Ahogy visszagondoltam a műholdas evangelizáció eme fényes napjaira és éjszakáira, azon tűnődöm, vajon maradt-e olyan evangéliumi látomás, amely meggyújthatja ennek az új generációnak a szívét? Vagy ideológiailag annyira megosztottak vagyunk, hogy ez a fajta globális együttműködés ma már lehetetlen? Folyton egy Russell Burrill által tett megjegyzésen töprengek: „[A NET ’98] olyan egységet hozott a HNA egyházba, mint ahogyan semmi más korábban vagy azóta… Ha emlékeimben kutatok, lenyűgöz az, [hogy] ez az egység … akkor valósult meg, amikor mindannyian összejöttünk, hogy valami óriási dolgot valósítsunk meg.”15

Vajon elvesztettük volna isteni megbízatásunk hatalmas jövőképét? Megelégszünk az aprópénzzel, amikor a mennyei valuta teljessége áll rendelkezésünkre egy olyan természetfeletti tárházban, amelyből még nem merítettünk?

Robert Browningnak igaza van: „Célod legyen elérhetetlenül/Magas! Menny, mely elérhető: minek?”16 Vagy felhagytunk azzal a fajta nyújtózkodással, amire azokat a személyeket abban a denveri szállodai szobában Isten vezette? Kié lesz közülünk a következő látomás? Ha még sokáig várunk, vajon mennyi lehetőségünk lesz még elérni ezt a nemzetet és a világot?

„Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen” (Efézus 3,20-21). Itt az ideje, hogy újra kimondjuk: „Mit tesz az Isten!”

1 https://www.history.com/this-day-in-history/what-hath-god-wrought, hozzáférés: 2023. augusztus 28.
2 Russell Burrill, Reaping the Harvest (Fallbrook, Kalifornia: Hart Books, 2007), 84. o.
3 Glenn Aufderhar, e-mailben küldött reflexiók, 2023. aug. 24.
4 Ellen White, Krisztus példázatai (Washington, D.C.: Review and Herald Pub. Assn., 1900, 1941), 333. o.
5 Skip MacCarty, e-mailben küldött elmélkedések, 2023. augusztus 24.
6 E. G. White, 415. o.
7 Dwight K. Nelson, kiadatlan írás, „Filozófiai/tematikai/fejlesztés a NET ’98 számára”, 1997. július 1.
8 Wesley Duewel, Mighty Prevailing Prayer (Grand Rapids: Asbury Press, 1990), 236. o.
9 Skip MacCarty, e-mailben küldött elmélkedések, 2023. augusztus 24.; ACN News Bulletin, 1998. szeptember.
10 Jack Stenger, „The NeXt Level: Responding to Fresh, Relation-based Evangelism, Thousands Find a Forever Friendship With God,” Adventist Review, észak-amerikai kiadás, 1998. december, 9. o.
11 Ibid.
12 Brad Thorp, e-mailben küldött AGCN jelentés az esemény után, 1999. március 5.
13 Candace Thorp, Miracle Factor: Awesome Stories of Satellite Evangelism (Nampa, Idaho: Pacific Press Pub. Assn., 2005), 111. o.
14 Betty Cooney, e-mailben küldött jelentés Daniel Duda, a Csehszlovák Unió lelkészegyesületi titkárától, 1998. október.
15 Russell Burrill, e-mailben küldött reflexió, 2023. augusztus 22.
16 https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Browning%2C_Robert-1812/Andrea_del_sarto/hu/13477-Andrea_del_sarto

Cikk forrása: https://adventistreview.org/magazine-article/what-hath-god-wrought