Mit tehetünk a gyermekeinkért?

A fiam húsvét vasárnap elküldött egy beszélgetés részletet, valamelyik amerikai podcast-ból, ahol egy, a pápák sorát előre jelző „próféciát” ismertettek, és ez alapján vélték kikövetkeztetni, mikor lesz vége a világnak. Szerintük lehet, hogy 2027-ben, mert a jelenlegi után már csak egy pápa lesz. Vagy 2033-ban, mivel XXIII. János pápa egyszer azt nyilatkozta, hogy 2000 év, plusz Krisztus harminchárom éve, ennyi a történelem. Az egész műsornak erősen szenzációkeltés, sőt riogatás jellege volt, és a Biblia szóba sem került. A magam részéről az ilyen jövendölgetéseket értelmetlennek gondolom, de az már számomra is figyelemre méltó, hogy a huszonéves fiam megnézte és tovább küldte nekem, hiszen biztosan foglalkoztatja a téma. Másnap pedig, ahogy már tudjuk, elhunyt Ferenc pápa.

A gyerekeim korosztályát elárasztják a „mi várható a jövőben” tartalmú hírek és álhírek. Feszíti őket a bizonytalanság és nem látnak megoldást. Mintha a felnőttek egyre kevésbé tudnának irányt mutatni nekik, ők pedig egymástól vesznek példát – ami eddig egyik generációra sem volt jellemző. Amikor a mi generációnk (Gen. X) fiatal volt, egyértelmű volt számunkra, hogy lesz jövő, ezért gondtalanul szórakoztunk és sokkal inkább bíztunk az idősebbekben, meg magunkban, mint a maiak. A lányom egyszer azt mondta: „Apa, könnyen beszélsz a jövőről! Ti már öregek vagytok, de mi még nem éltünk! Mi lesz velünk?”

Mit mondhatok nekik? „Gyerekeim, mi is tanácstalanok vagyunk!” – nem amiatt, hogy mi várható, hanem miattatok. Mi lesz veletek? Számomra óriási vigasztalást jelent, hogy a Megváltó a következőt mondta egy helyzetben: „Most az én lelkem háborog. És mit mondjak? Atyám ments meg engem ettől az órától! De ezért az óráért jöttem e világra!” (Jn 12,27) Majd így folytatta: „Atyám dicsőítsd meg a te nevedet!”

Jézusnak háborgott a lelke, de volt világos célja. A belső nyugtalanság ellenére is előre ment. A mondás szerint, a bátorság nem más, mint a félelem akcióban. Én nyugtalan vagyok, ha rájuk, a fiatalokra gondolok. Mi lesz velük? Mit mondjunk nekik, hogyan bátorítsuk őket?

Egyébként válaszoltam a fiamnak, és kialakult egy párbeszéd köztünk. Igyekeztem a figyelmét felfelé irányítani, ahogy Ábrahám tekintetét is az Úr felfelé irányította, a csillagos égre. Gyerekkorában, amikor kint éjszakáztunk a szabad ég alatt és lenyűgözve szemléltük a csillagóceánt, olyan helyeken, ahol nem volt fényszennyezés – mintha a végtelenre nyitottunk volna ablakot. „Emlékszel” – írtam neki– „Ábrahámnak is lehetetlennek tűnt valami, ahogy most számodra is lehetetlennek tűnik ebben az egyre zavarosabbá váló világban elhinni, hogy Isten Ura a helyzetnek és gondot visel rád. De Ábrahám a kisgyerek tisztaságával fogadta Isten ígéretét és ezzel különleges közelségbe került Vele. »Hitt pedig Ábrahám és tulajdoníttatott neki igazságul.« (1Móz 15,6) Hitével a pátriárka feljogosította Istent, hogy az Úr igazként tekinthessen rá, és levegye válláról az összes terhet, amit a bűn miatt hordozott. Az alkalmatlanság és kiszolgáltatottság érzését, az aggodalmat, az önvádat, a bűntudatot, a mások vádjai és elvárásai okozta szorongást.

Annak idején te is teljes szívvel hitted, hogy a Teremtő mindenre képes, és lelkesedtél az eljöveteléért. Te sokat változtál, a gonoszságból is sokat tapasztaltál, de Ő azóta sem változott.”

„Ezeket én is hiszem, de annyira mást képvisel mindenki az én korosztályomban, hogy iszonyú nehéz akárcsak emlékeztetnem is magam arra, amit a Bibliában olvastam. Hogyha Jézus a közeljövőben jön el, akkor nekünk kevesebb időnk lesz felkészülni, mint nektek volt. Szerintem, mi sokkal összetettebb kísértésekkel találkozunk, mint ti, ennyi idősen. Azt is látom, hogy a bibliai próféciák valóban teljesednek és Isten előre látta a mi korunk történéseit, ezért erre is biztos lesz valami megoldása. De ebből még nem sok minden látszik.”

„Igen, már kész van nála a megoldás. Az emberiség egyik fele babonás félelmek rabja, a másik kételkedik minden természetfeletti jelenség létezésében, de ez sem von le semmit sem a Bárány hatalmából. Jézus azon a magányos, imával töltött éjszakán végül elfogadta a vérrel való megkeresztelést, – és „mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik” ígéretbe kapaszkodott, képes volt meglátni az áldozata értelmét, ami végig erőt adott neki, és végtelenül bátorrá tette. Bátorsága az oroszlánhoz tette hasonlóvá, aki bement ellenségei közé, azok közé, akik régóta fenték rá a fogukat. Tudta, hogy nem kegyelmeznek neki és mégis megtette.

Emiatt abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy Jézus a barátunk. Olyan közel húzódhatunk hozzá, amilyen közel csak akarunk, rajtunk múlik, milyen szoros kapcsolatot ápolunk vele. Nincs olyan nehézség, ami az ő erején kifogna, vagy elfárasztaná. Minél megoldhatatlanabb egy helyzet, annál inkább megismerheted, ki is áll mellettünk, ha bízol Benne. Ha kisgyerekként rábízod magad, a maga bátorságával ajándékoz majd meg. Minél nagyobb szabadításokban részesíthet, annál nagyobb lesz a nyugalmad. És annál természetesebbnek fogjod érezni, hogy dicsérd és segítségül hívd Őt, és másokat is megismertess Vele.”

Ez persze az én hitem, amit nem tudok örökíteni neki úgy, mint a hibás génjeimet. Elkerülhetetlen, hogy ő, és a hozzá hasonló hívő kamaszok ne vívódjanak és ne hibázzanak, amíg megtanulják Istenre bízni magukat. Mi, szülők látszólag tehetetlenül szemléljük, hogy úgy hullámzik az életük pályája, mint a hullámvasúté, és velük együtt mi is beleszédülünk a zuhanásba vagy a felemelkedésbe. Mégsem fognak elszállni, mint ahogy a hullámvasúton is be vagyunk kötve és a pálya annak ellenére biztonságos, hogy az ellenkezőjét érezzük. Mennyivel inkább a mennybe vezető pálya…

Akkor mivel segíthetek, segíthetünk nekik? A kritikáik és a lázadó magatartásuk ellenére figyelnek bennünket, hogy amiket vallunk, azokat tényleg megéljük-e. Többségükben törékenyebbek, mint mi vagyunk. Ha mi már befejeztük a saját önmegvalósítási programunkat – meg ha nem, akkor is – érdemes ráébrednünk nekünk, mai szülőknek, hogy az az életünk legfőbb jelenkori feladata, hogy támaszt nyújtsunk nekik. Ha magunkért nem is mozdulnánk meg, de miattuk itt az ideje, hogy felébredjünk!

Fürj György
lelkész