Milyen súlyos egy pohár víz?

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van reátok.” (Péter első levele 5,7)

Milyen nehéz ez a pohár víz? – kérdezte a tanár, aki a stresszről tanított. Különféle válaszok születtek, a hallgatók próbálták eltalálni a pohár víz súlyát. A tanár végül elmondta, hogy nem a pohár tényleges súlya a lényeges, hanem az, hogy milyen hosszan tartjuk a kezünkben. Ha csak egy percig tartjuk, akkor könnyű. Ha egy órán át tartjuk, megfájdul a kezünk. Ha egy napig tartjuk, elzsibbad, és szinte megbénul a karunk.

A pohár víz súlya nem változik, de minél tovább tartjuk, annál nehezebbnek érezzük. Az életben a stressz és az aggodalom olyan, mint ez a pohár víz. Ha csak rövid ideig stresszelünk, aggódunk, nem okoz nagyobb problémát, de ha már hosszabban, kezd fájdalmas lenni; majd szinte lebénít, és képtelenek leszünk bármit is csinálni, ha tartóssá válik ez az állapot.

Elkerülhetetlen, hogy nehézségekkel, problémákkal találkozzunk a mindennapokban. Ez természetes velejárója az életnek. A gond az, ha ezek a problémák és nehézségek leuralnak bennünket, ha kitöltik gondolatainkat, ha folyamatosan ezekkel foglalkozunk.

Jézus óvta tanítványait, hogy „meg ne nehezedjék a szívük az élet gondjai miatt” (Lukács evangéliuma 21,34). Amikor elmondta a magvető példázatát, akkor arra figyelmeztette követőit, hogy Isten igéje sok esetben tövisek közé esik és a tövisek felnövekedve megfojtják, és így nem hoz termést. Majd hozzáfűzte: „A tövisek közé vetettek azok, akik hallják az igét, de a világi gondok… megfojtják az igét, úgyhogy ez is gyümölcstelen lesz” (Márk evangéliuma 18–19).

Le kell tennünk azt a „poharat”, Jézus kezébe kell helyeznünk gondjainkat, fel kell szabadulnunk a terheink alól, különben kimerítenek, lebénítanak, megkötöznek. Van teherhordozónk, segítőnk, aki örömmel átveszi nehézségeinket. „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van reátok.” (Péter első levele 5,7)

„Miért mondod ezt, Jákób, miért szólsz így, Izráel: »Rejtve van utam az Úr előtt, és nem gondol ügyemmel az én Istenem?« Hát nem tudod és nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki a föld határait teremtette? Nem fárad el és nem lankad meg, kikutathatatlan a bölcsessége! Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak, és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is. De akik az Úrban bíznak, azoknak ereje megújul; szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” (Ézsaiás próféta könyve 40,27–31)

Egyik idősebb testvérnőnket megkérdezte egy világi férfi, aki felfigyelt a lelkületére, jó kedélyére, hogy ő miért mindig ilyen derűs, nincsenek gondjai? Mi a titka? Erre azt válaszolta, hogy vannak bőven gondjai, sőt sok ember osztja meg vele a terhét, de miután megbeszélték, ő Jézus kezébe leteszi ezeket a problémákat, és nem veszi vissza onnan. Nála jobb kezekbe nem lehetne helyezni a nehézségeket, problémákat. Ebben megnyugodva bízik szerető Megváltónkban. Ez a bizalom az örömteli, derűs életének titka.

Ezzel a lelkülettel segítsünk egymásnak a terhek hordozásában! Tegyük le Krisztus kezébe a nehézségeinket, gondjainkat, és ne vegyük ezeket vissza!

Szabó Attila
A veszprémi és pápai gyülekezet lelkésze