Megérkezett Bucsára a Dunamelléki Egyházterület adománya

A Hetednapi Adventista Egyház Dunamelléki Egyházterülete 2022. áprilisában nagyszabású adománygyűjtést kezdeményezett az ukrajnai Bucsán élők megsegítésére. A gyülekezetek által felajánlott tárgyi- és anyagi támogatás május 5-én indult útnak Budapestről Munkácsra, ahonnan egy nagyobb kamionnal szállították tovább a Kijev melletti településre.

Míg a korábbi felajánlások elsősorban a határon átlépő menekülteket vagy a kárpátaljai rászorulókat segítették, a mostani segélyszállítmány jelentősége – az értéke mellett – abban áll, hogy közvetlenül a háború sújtotta területre szállították.

A 7 millió forintnyi adomány – többek között – tartalmazott 5 db áramfejlesztőt, 20 db mobil gáztűzhelyet, lámpákat, több ezer elemet, gyertyákat, egészségügyi- és tisztasági termékeket, bébiételeket és tartós élelmiszert.

Az ADRA- és a NEEKA alapítvány közreműködésével összeállított segélyszállítmány május 6-án, pénteken ért célba. A szállítmányt személyesen is elkísérte Apa László és Sándor László, valamint helyi segítőként és tolmácsként Bíró Róbert kárpátaljai adventista lelkipásztor. Ezúton is köszönjük a testvéri közösség nagylelkű adományát!

A beszámoló videót itt nézhetitek meg: https://youtu.be/FVI-gGU_j7Q

 A DET vezetősége