Második Egészségmissziós Találkozó Csömörön

Eu_missz0

Február 18-án tartottuk a második Egészségmissziós Találkozót Csömörön az Édenliget Központban az Újpesti Éden Völgye Gyülekezet szervezésében.

Közel százan vettünk részt az alkalmon, amelyet nyitottá tettünk a helyi lakosok részére is. Simon László, helyi lelkész köszöntő szavai után Tóth Szilárd DET titkár tartotta a kezdő áhítatot Boldogság Receptre címmel, majd Fábri István, Csömör polgármestere köszöntötte a rendezvény résztvevőit.

A helyi önkormányzat nyitott az egészséges életmód népszerűsítésére. Rosenbergerné Türk Edina, a helyi önkormányzattól ismertette a Zöld Recept Programot, ami az önkormányzat készülő kezdeményezése a lakosság egészségének javítása érdekében.  Ezt követően a Kék Zónák Projekt gyakorlati lehetőségeiről szóltak az előadások, és ez volt a témája a csoportmunkáknak is. A nap folyamán megismerkedtünk a veszprémi és a szolnoki gyülekezetek missziós munkájával, és betekintést nyerhettünk a tiszaburai orvosi munkában alkalmazott „zöld receptbe”.

Dr. Ősz-Farkas Ernő, ESZO vezető foglalta össze a nap végén a Kék Zónák titkait és zárta igei gondolatokkal az együttlétet.

Úgy értékeltük, szükség van arra, hogy alkalmanként találkozzanak az egészségmisszió munka iránt érdeklődők, hiszen a tapasztalatcserék és ötletek újabb lendületet adhatnak a résztvevőknek.

Köszönetet mondunk azoknak az önkéntes munkát végző testvéreknek, barátoknak, vendégeknek, akik lehetővé tették, hogy szép, rendezett környezetben, színvonalasan valósulhasson meg a program és a résztvevők testi jólétéről finom reggeli és ebéd formájában is gondoskodtak.

Rajki Ilona