Krisztus legyen számunkra minden, mindenben

„Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.” (János 5,24)
„Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van…” (János 3,36a)
„Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.” (Róma 8,1-2)
„Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efézus 2,8-9)
„Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.” (Filippi 3,20-21)
„Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.” (Kolossé 3,3-4) 

Sok más szakaszt is idézhetnék az Újszövetség bármely részéből, egy dologban mind közösek: annak bizonyossága árad ezekből a mondatokból, hogy Krisztusban Isten befogadott bennünket, élettel ajándékozott meg, sőt, már alig várja, hogy örökké velünk lehessen, mert szeret bennünket. A fenti versek egyszerre jelentik a reménységünket és kifejezik Isten akaratát a számunkra. Istenünk megajándékozott bennünket a Fiában egy olyan élettel, amelyben Ő van életünk középpontjában. Ez adja keresztény identitásunkat. Őt várjuk vissza, ez adja adventváró identitásunkat. Őt szeretjük, ezért a jövőnk is örömteli és reményteljes.

Ráadásul megélhetjük a vele való közösség élményét, mert Jézus azt mondta Isten legnagyobb parancsolata, vagyis akarata, hogy „szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből… és „szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Máté 22,37-39) Tehát még arra is szabadok vagyunk, ami ebben a gyűlölködő világban óriási kincs, hogy bizonyságot tegyünk Istenünk jelenlétéről a kapcsolatainkban.

Mindez persze csak akkor lenne ennyire optimális, ha hinnénk a fenti igékben, vagy az Újszövetség fantasztikus bizonyságtételében. Ha azonban őszinték vagyunk magunkhoz, egyházi életünk realitása, hogy minden fenti ige után tudunk mondani egy „de” szócskát, amelyet követnek az alázatnak és szentségnek álcázott kétségeink. Ezért aztán sötét a jövőképünk, keveset, vagy semmit nem látunk azokból a csodákból, amelyet az evangélium elénk tár, szeretetet és megértés helyett sokszor inkább hibáztatjuk és marjuk egymást, közben pedig megállíthatatlanul ürülnek ki a gyülekezeteink…

Két további jézusi tanítást érdemes még elolvasnunk: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Máté 5,21) „Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon” (János 6,40)

Érdekes, hogy ezek szerint nem csak „opció” a Krisztusban való bizalom, hanem még ez is Isten akarata. Valójában tehát csak egyre lenne szükségünk: hogy (újra) Krisztus legyen számunkra minden, mindenben!

Fenyvesi Péter Pál
lelkész