Közönségtalálkozó Óbudán
Szeptemberben volt 3 éve, hogy útjára indult „A Bibliáról – érthetően” (szül.: „Pár percben a Bibliáról”) című sorozat a YouTube-csatornámon. Heti rendszerességgel jelentkezek, péntekenként 19 órakor, és már a 168. résznél járunk.
Magam is csodálkozok, hogy milyen sokan fogadják kedvezően ezeket a videókat, számomra ismeretlen emberek a legkülönbözőbb felekezetekből, illetve vallástalan háttérről indulva is.
Bár előzetesen több mint 30-an jelezték a részvételi szándékukat, végül 13-an jöttek el, akikkel – ez közös megállapodásunk volt – épületes, áldásos 4 órát töltöttünk együtt.
A rövid igei bevezetés után mindenki elmondhatta, hogy honnan érkezett, és főleg milyen háttérről, mi volt az útja, miben segített neki a sorozat, stb. Nagyon hasznos volt ezt hallgatni, és egymás életében a Szentlélek munkáját csodálni. Egyesek nem voltak vallásosak korábban, és most, akár már pár hónap eltelte után, az életük gyökeres megváltozásáról számoltak be. Volt, aki már a keresztség felől is érdeklődött.
Sokat beszélgettünk – a végén már a büfé-asztal mellett – és az utólagos visszajelzések is abban erősítettek meg, hogy volt értelme, haszna, áldása ennek az alkalomnak, és persze az egész sorozatnak is, ami persze engem is nagyon motivál a folytatásra.
Stramszki István