Keresztségi istentisztelet Terézvárosban

Ker_Terezvaros

Az elmúlt szombaton, 2024. 02. 03-án, két fiatal felnőtt a saját döntése alapján válaszolt igennel Isten hívására: Baritz Orsolya és Pacsai Alex ünnepélyes vallástételén és keresztségi istentiszteleti alkalmán vehettünk részt.

Dr. Szabó János lelkész nyitotta meg az igét és Zákeus történetén keresztül elevenítette fel előttünk Isten kezdeményező jellemét.

Minden ember vágyik tartozni valahová. Isten hív és keres bennünket. Találkozni akar, időt szeretne tölteni velünk, vágyik arra, hogy az ő jelenlétében időzzünk és ez által átformálhassa életünket.

Orsit és Alexet is hívta az ő közelségébe, és ők, egészen fiatalon, igennel válaszoltak az Isten kezdeményező hívására.

Orsit Balázs László presbiter készítette fel és Szabó János lelkész keresztelte, Alexet pedig Zarka Péter lelkész készítette fel és a bemerítés szolgálatát is ő végezte.

Öröm volt mindannyiunk számára, hogy láthattuk a Szentlélek munkáját mindkettőjük döntése révén. Isten vezetését és gazdag áldását kívánjuk életükre!

Varju Zsuzsa

Dunamelléki Egyházterület
Adatvédelmi áttekintés

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra.

A det.adventista.hu weboldal a megfelelő működés, a biztonságos használat és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket (cookie-kat) használhat.

A sütik olyan kis adatfájlok, amelyeket a weboldal az Ön eszközén helyez el. Egyes sütik a weboldal működéséhez szükségesek, míg mások segíthetnek abban, hogy megértsük, hogyan használják látogatóink az oldalt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a szükséges sütik alkalmazását.

A sütikkel kapcsolatos beállításait bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja.

További információért kérjük, olvassa el adatkezelési tájékoztatónkat.