Jótékonysági koncert a Bp. józsefvárosi gyülekezetben
Halmozottan sérült, beteg gyermekeknek segített a Práter utcai Gyülekezet és a Marosvásárhelyi „B” Gyülekezet Fúvós Zenekara.
2026. június 27-én, az idei év eddigi legforróbb napján abban a kiváltságban lehetett részünk, hogy vendégül láthattuk a marosvásárhelyi Pro Musica Sacra Fúvószenekart, és a barátaikat, családtagjaikat, akik elkísérték őket.
A zenekar idén ünnepli megalapításának 55. évfordulóját, és azóta is minden kedden próbálnak, készülnek az újabb előadásokra.
Már a délelőtti Istentiszteleten is megörvendeztettek bennünket a zenei- és költemény szolgálataikkal. Az igéből Vajda Csaba a Marosvásárhelyi „B” Gyülekezet lelkésze szolgált.
Délben is együtt voltunk, hiszen a helyi gyülekezet gondoskodott a bőséges ételről, hogy senki ne maradjon éhesen.
Délután a zenekar Casan Sebastian karnagy vezetésével egy segélykoncertet tartott, melynek első felében Gulyás Viktória, a Bp. józsefvárosi Felleghajtó Nyitogatók Alapítvány vezetője röviden bemutatta az alapítványukat, akik halmozottan sérült, beteg gyermekekkel foglalkoznak és a vágyuk, hogy a már megálmodott bentlakásos otthon megnyílhasson.
A koncert végéhez közeledve dr. Tokics Imre testvérünk néhány szóban a jószívűségről, egymás segítésének a fontosságáról beszélt.
A zenekar csodálatos játéka végén, Gulyás Viktóriának fél millió forintot tudtunk átadni, azzal, hogy a számlaszámunkra érkező utalásokat is folyamatosan továbbítjuk feléjük.
Papp Zsolt és
Henter Zsombor
a gyülekezet lelkésze
