Igei üzenet – 2022. 04. 08.

Egyik este házassági felkészítőre menet leparkoltam autómat és a találkozás helyszínére igyekeztem, így ki kellett kerülnöm három fiatal lányt, akik kutyáikat sétáltatták. Gondterhelt hangon beszélgettek, és ahogy sietve elhaladtam mellettük anélkül, hogy hallgatóztam volna, elkaptam pár szót feszült diskurzusukból.

Miről beszélget három fiatal, nagyvárosi 16-18 éves lány? Természetesen nem az iskola volt aggodalmuk tárgya, de nem is a fiúkról, még csak nem is a kutyatartásról beszélgettek, konkrét témájuk az orosz-ukrán háborús válság kitárgyalása volt. Ez a kis utcai találkozás mutatja, hogy az egyébként sok téma iránt (aktuálpolitika, külpolitika, vallás stb.) közömbös fiatalságra is óriási hatással van ez a békétlenség.

A háborús hírek meghallgatása elbizonytalanodást, frusztrációt eredményez, és ezen érzésekből a lélek szeretne kimenekedni. Most időlegesen minden más vágy és szükséglet háttérbe szorul. Karakteresen kirajzolódik, hogy a lélek csak békében tud lélegezni, csak nyugalomban van otthon. Egy zaklatott helyzetben viszont több szempontból meginog a biztonságérzetünk. Súlyozottan előkerülnek belsőnket érintő kérdések: kinek és hogyan lehet békessége és egyáltalán merre kereshető kapaszkodó, mely békét, stabilitást kínál?

Isten útmutatása Ézsaiás próféta könyvének 43. rész 1. versében nem azért bír hatalommal témánkat illetően, mert van benne egy felszólítás, hogy ne féljünk, és úgy működne az emberi lélek, hogy a felszólításra többé nem aggodalmaskodik, hanem azért, mert megadja a lehetséges békesség valódi forrását. „És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!”

Isten általi szeretettségem, istenfiúságom, Isten személyes törődése, gondoskodása és családjába való tartozásom, azaz valós identitásom (hovatartozásom) felismerése és átélése adja meg bármilyen tartós és maradandó belső béke alapját! Erre épülhet minden más olyan elv, mely tovább építi a békesség érzetét.

Csak ingatag és rövid életű békében volt részem akkor, ha az pusztán a háborúságok, szorongattatások, testi-lelki nyomorúságok, veszteségek nemlétére alapozódott. Bárcsak tartósan el tudnám kerülni ezeket, de az említett krízisek, kihívások előbb-utóbb felütik a fejüket életemben. Paradox módon a nehéz helyzetek átélése és ezzel párhuzamosan az isteni ígéretbe való kapaszkodás, és nem a viszontagságos helyzetek elkerülése hozza el valódi békességet. Ez a békesség tehát megváltottságom megtapasztalásában gyökerezik.

Fontos kérdésként merül fel, hogy mi gátol meg abban, hogy a békességet átéljem, az isteni ígéretet, mely határozott, és biztos, megragadjam? Talán nem merem komolyan venni az Istennek irántam való szeretetét? Azon tűnődöm, hogy milyen felszabadító erőt jelentene, milyen átütő változást hozna az élet szinte minden területén, jelen esetben a békességem átélése kapcsán, ha Isten velem kapcsolatos végtelen szeretetét a lehető legkomolyabban venném…

Horváth Péter
az isaszegi körzet lelkésze