„Hála, köszönet a sok-sok jóért, Isten napról napra gondol ránk…”

halaado_Terezvaros

„Hála, köszönet a sok-sok jóért, Isten napról napra gondol ránk…” – szólt az ének a Bp. Terézvárosi Gyülekezet Hálaadó Istentiszteletén, november első szombatján „…éltünk óvja, védi minden percben égi Jó Atyánk”.

Dr. Szabó János, gyülekezetünk lelkésze a tíz leprás ember meggyógyításának történetén keresztül beszélt arról, hogy mekkora csodákra képes egy közösség, amely a hit útján indul el, egy célért, egymást támogatva. Isten csodáira hálával vagy hálátlanul válaszolhatunk. Nekünk, igazán azonban „nem csodákra van szükségünk, hanem arra, hogy a mindennapok aprónak tűnő eseményeiből ki tudjuk olvasni Isten állandó, de az emberi szem számára sokszor rejtőzködő jelenlétét”. Ennek az isteni jelenlétnek a megtapasztalása, az ebben való hitünk indít minket valódi hálára.

Ezért gyűltünk össze ebben a zaklatott, háborúkkal és fenyegető hírekkel teljes időszakban is reménnyel a szívünkben. „Hisszük és valljuk, hogy Isten cselekszik az életünkben” és ezt a meggyőződésünket fejeztük ki ének, vers, zenei szolgálatainkkal és a terményekkel gazdagon feldíszített teremmel.

Kuhárcsik Szilvia

Dunamelléki Egyházterület
Adatvédelmi áttekintés

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra.

A det.adventista.hu weboldal a megfelelő működés, a biztonságos használat és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket (cookie-kat) használhat.

A sütik olyan kis adatfájlok, amelyeket a weboldal az Ön eszközén helyez el. Egyes sütik a weboldal működéséhez szükségesek, míg mások segíthetnek abban, hogy megértsük, hogyan használják látogatóink az oldalt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a szükséges sütik alkalmazását.

A sütikkel kapcsolatos beállításait bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja.

További információért kérjük, olvassa el adatkezelési tájékoztatónkat.