Fegyverszünet nem csak karácsonyra

A mai Belgium területén áll egy fakereszt, amelyet egy különleges karácsony emlékére állítottak. Az első világháború kezdetén, 1914-ben, az egymást öldöklő katonákat az Északi tengertől a svájci határig a hideg és nyirkos lövészárokban érte a szenteste.
Visszaemlékezések szerint – amiből film is készült Fegyverszünet karácsonyra címmel, és könyvet is írtak, melynek címe: Karácsonyi tűzszünet – a katonák a front egyik szakaszán, egy a helyszínen készített kereszt tövében emlékeztek meg a Betlehemi eseményekről.

Lövészárkaikat elhagyva karácsonyi dalokat énekeltek, élelmiszert cseréltek, sőt a krónikák szerint, hogy egyikük hajat vágott az ellenséges katonáknak. Megmutatták gyermekeik és feleségük féltve őrzött fotóját, elárulták címüket, hogy a háború után majd meglátogathassák egymást. Egyes feljegyzések szerint focibajnokságot is tartottak. A végeredményt is tudjuk: a németek 3-2-re győztek az angolokkal szemben.

A katonák annyira összebarátkoztak, hogy később parancsnokaiknak mindkét oldalon egy másik frontszakaszra kellett vezényelni őket, mert nem voltak hajlandóak tüzet nyitni egymásra.
A kereszt mellett kihullott kezükből a fegyver!

A karácsony ennek az egyesítő akaratnak az ünnepe. Isten újra egyesíteni szeretné az emberiséget önmagával, az élet forrásával, hogy emlékeztessen, kik vagyunk és honnan jöttünk., s hogy minden gyanakvásunk elszálljon, Isten a legmeglepőbb módon, kiszolgáltatottan jelent meg öldöklő világunkban, hogy egy tehetetlen gyermek által békét teremtsen közöttünk.
Vajon kifejezhette volna-e Isten az ő szeretetét ennél gyengédebben az ember iránt?
Isten fegyvertelenül jött közénk, és akkor sem ragadott fegyvert, amikor megtámadták.
Ellenkezőleg. Áldozatának erejével fegyverzett le minket.
Amikor látjuk Isten fiát, a bűntelent teremtményei által keresztre feszítve függeni, csak kérdések maradnak. Hogyan lehetséges ez? Miért nem menti meg magát?

Pál apostol saját bőrén tapasztalta meg a kereszt egyesítő erejét. Így fogalmaz 1Korintus 1,23-25 verseiben: „…a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.”

Isten ereje nem egy személytelen energia, hanem az élő Krisztus, aki megment egy esküvőt a botránytól; visszaad egy fiút gyászoló édesanyjának; és kivégzése órájában is gondoskodik anyjáról. Isten ereje az önmagát feláldozó, ma is élő Krisztusban van, aki személyes kapcsolatra vágyik az emberrel.

Nos, az árkok ma is nagyon mélyek tudnak lenni nemzet és nemzet, ember és ember között. Talán a mi harctereinkről hiányzik a kereszt, ahol elfogadva a másik embert meg tudunk bocsátani, meg tudunk pihenni?
Ma, amikor állandónak hitt dolgok alapjaiban változnak meg körülöttünk, félelmet keltve az egész világon, Isten szava még mindig megnyugvást ad. Isten elég erős ahhoz, hogy kézben tartsa a történelem kormánykerekét, és elég erős ahhoz is, hogy meggyógyítsa sebzett kapcsolatainkat.
A kereszt Krisztusa nem gyengült meg sem száz, sem kétezer év alatt.
Ma is „Isten ereje és bölcsessége”, aki megígérte, hogy visszatér azokért, akik várják őt.

Kalocsai Tamás
egyházterületi elnök