EgyüttEsték házasságerősítő előadássorozat Győrben

Az EgyüttEsték elnevezésű interaktív házasságerősítő előadássorozat február 28 és április 3 között, heti rendszerességgel került megrendezésre Győrben, az Essencia Élmény Központban, a Hetednapi Adventista Egyház Győri gyülekezetének szervezésében. A sorozat folyamán minden héten a házasság egy-egy kritikus témakörét jártuk körül vendégelőadóink és vendégeink körzerműködésével. 

Az előadássorozatot az EgyüttEsték csapata a Házasság Hete rendezvénysorozat folytatásaként szervezte, és örömmel látjuk, hogy ennyire nagy volt az érdeklődés és az igény egy ilyen tartalmas és kapcsolódásra ösztönző eseménysorozatra. Minden alkalommal párhuzamosan gyerekfoglalkozást is tartottunk, így a szülők nyugodtan részt vehettek az előadásokon, miközben gyermekeik is szórakoztató és tanulságos programokon vettek részt a gyülekezet gyermekszombatiskolai tanítóinak és önkénteseinek vezetésével.

A résztvevőknek lehetőségük volt megvitatni olyan témákat, mint a pénzkezelés, szexualitás, kommunikáció, lelkiség, kapcsolati szerepek és gyereknevelés. Vendégelőadóink minden alkalmat interaktív módon tartott meg, így mindenki bekapcsolódhatott a beszélgetésbe és kérdéseket tehetett fel.

Az előadássorozat nagy érdeklődést váltott ki, ami nem meglepő, mivel a házasság fontos pillérei kerültek terítékre. A résztvevők között családias hangulat alakult ki, ami hozzájárult ahhoz, hogy mindenki nyíltan meg tudjon osztani tapasztalatokat és kérdéseket tehessen fel. Az Essencia Élmény Központ tökéletes helyszínt biztosított ehhez az interaktív és mélyebb gondolatokat megmozgató beszélgetéssorozathoz.

Reméljük, hogy ez az előadássorozat nem csak új gondolatokat és inspirációt adott azoknak a házaspároknak, akik részt vettek rajta, hanem jó alapot adott egy olyan hagyománynak, amit a következő programjainkban szeretnénk folytatni.

ÖK