Egyedül Róma

Clifford Goldstein

Prófétai forgatókönyvünk a Dániel könyvének 2. fejezetében megadott alapon nyugszik, az öt birodalom—Babilon, Média-Perzsia, Görögország, Róma és Isten örökkévaló birodalma—egymást követő sorozatán. Ha meggyengítjük vagy leromboljuk ezt az alapot, azzal prófétai üzenetünket gyengítjük meg vagy romboljuk le.

Alkalmanként azonban találkozom közösségünkben személyekkel, akik (szerintem) akaratlanul is Dániel könyve 2. fejezetének olyan különböző értelmezéseit erőltetik, amelyek, ha elfogadjuk azokat, nagy pusztítást okozhatnak eszkatológiánkban.

Melyek ezek az értelmezések, és miért helytelenek?

Először is Dániel könyvének értelmezését adventistaként, a kereszténységben egyedülálló módon, a „historicizmus” oldaláról közelítjük meg. Ezzel szemben, a keresztények között a két legelterjedtebb értelmezési irányzat, a „preterizmus” és a „futurizmus” uralja Dániel és a Jelenések könyve próféciáinak magyarázatát.

A futurizmus, amely messze a legelterjedtebb nézet, a konzervatív kereszténység teológiai képzeletét ragadta magával, amint azt például Az otthagyottak című könyvsorozat világméretű népszerűsége is mutatja. Ez a sorozat azt tette a nyugati (különösen az amerikai) kereszténységgel, amit Hal Lindsey Föld bolygó – 2000 című műve tett az 1970-es és 80-as években—vagyis megtévesztette azt. Bármilyen változatáról is beszélünk, a legtöbb futurista megközelítés egy alapforgatókönyvet követ. A Dániel 9,24-27 hetven hétről szóló próféciájának utolsó hetét elválasztják az első 69 héttől, majd ezt az utolsó hetet, amelyet hét évnek tekintenek (legalább a nap-év elvét jól értelmezték), a jövőbe helyezik, egy olyan időpontba, amikor az Antikrisztus, aki most még ismeretlen, ránk szabadítja a „nagy nyomorúságot.” A hűséges keresztények, akik ekkor már titokban elragadtattak a mennybe, megmenekülnek a nyomorúságtól, bár 144.000 Jézusban hívő zsidó, akik mindannyian szüzek, ez idő alatt hirdetni fogják az evangéliumot a világnak. További események közé tartozik a templom újjáépítése Jeruzsálemben, ahol állatokat fognak áldozni egészen addig, amíg az Antikrisztus ezt meg nem akadályozza—„véget vet a véres- és az ételáldozatnak” (Dán 9,27)—és meg nem kezdődik a zsidók világméretű üldözése. De végül Jézus visszatér, és megalapítja 1000 éves béke-uralmát a Földön.

Ezzel szemben a keresztény tudományos világot, különösen a liberális irányzatot, a preterizmus uralja. Ez a fajta gondolkodás gyakran abból az elképzelésből indul ki, hogy a bibliai próféták nem tudják megmondani a jövőt, hanem mint Dániel esetében is (aki állításuk szerint nem Babilon idejében élt), meséket mondtak—például a három ifjúról a tüzes kemencében vagy Dánielről az oroszlánok vermében—hogy ezekkel bátorítsák a Kr. e. második században élő zsidókat, akik IV. Antiokhosz Epifánész szeleukida király (meghalt Kr. e. 164-ben) uralkodása alatt üldözések áldozatai voltak. Valójában a preterizmus, legalábbis Dániel könyve esetében, Antiokhosz Epifánész uralkodásával zárja a próféciákat, különösen a 8. fejezetet, ami a szentély megtisztításáról szól (Dániel 8,14). Vagyis, a próféciák teljesedését majdnem két évszázaddal Jézus kora elé helyezi (ugyanez az értelmezés szerint Jelenések könyve a pogány Róma korszakáról szól). Az elmúlt száz év legtöbb bibliakommentárja (a miénket kivéve) ezt a nézetet vallja, így gyakorlatilag teljesen egyedülállóak vagyunk abban, ahogyan mi Dániel könyvét értelmezzük.

Nos, van egy harmadik nézet is, amellyel soraink között időnként találkozom, és ez sem a futurizmushoz, sem a preterizmushoz nem hasonlít. Ez az értelmezés így szól: a Dániel 2,34-ben szereplő, kéz érintése nélkül leszakadt kő, amely összetörte a szobrot—ez Jézus volt a kereszten. A kő, Jézus győztes, golgotai halálát jelképezi a gonosz erői felett. Tudjátok, „lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk” (Kolossé 2,15) és hasonlók.

Persze, ki ne szeretné azt, amikor az Ószövetségből valamit kereszt-központúan értelmezünk? Ha a keresztet tartjuk értelmezésünk középpontjában, akkor nyert ügyünk van. Ki ellenkezne ez ellen?

Az egyetlen probléma maga a szöveg. Pontosan mit is tett a kéz érintése nélkül leszakadt kő a szobor elemeivel? Azt olvassuk, hogy „eggyé zúzódék a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyüket sem találák azoknak” (Dániel 2,35 – Károli).

Miután a szél felkapta a darabokat, „helyüket sem találák azoknak.” Helyüket sem? (Az arámi szó szerinti olvasat ennél érthetőbben szól: „és semmi nyomuk sem maradt.”) Lemaradtam volna valamiről? A negyedik királyság, amelyet vasként, majd agyaggal kevert vasként mutat be az álom (Dániel 2,33; 40-43), még mindig létezik, nem? Még léteznek különböző földi hatalmak, nem igaz? Hogyan lehetne hát a kéz érintése nélkül leszakadt kő a kereszt?

Dániel könyve 2. fejezetében négy világbirodalom—Babilon, Média-Perzsia, Görögország és Róma—követi egymást, amelyeket végül Isten örökkévaló királysága vált fel. Ugyanezt a paradigmát követi Dániel 7. és 8. fejezete is, csak kevésbé részletesen (a 8. fejezetből Babilon kimaradt). És ami igazán meghatározó, az az, hogy mindhárom fejezetben már csak egyetlen hatalom követi az ókori Görögországot, és ez a birodalom a világ természetfeletti megsemmisüléséig, a világ végéig fenn fog állni (Dániel 2,34-35, 44; 7,14, 26-27; 8,25).

A 2. fejezetben, bár a hangsúly inkább politikai, mint vallási, az ókori Görögországot követő vas megmarad, immár a lábfejen és a lábujjakon, egészen addig, amíg a világ természetfeletti módon meg nem semmisül. Dániel könyve 7. fejezetében a fenevad, a negyedik vadállat, amely az ókori Görögország után kerül hatalomra, megmarad (bár a hangsúly később a kis szarvra terelődik, ez is a negyedik fenevad része) egészen addig, amíg természetfeletti módon végül az is el nem pusztul. A 8. fejezetben az ókori Görögország után felemelkedő hatalom, a kis szarv, szintén addig áll fenn, amíg természetfeletti módon meg nem semmisül a vég idején (lásd Dániel 8,17, 19, 24).

Milyen hatalom keletkezett az ókori Görögország után, amely a mai napig fennáll? Kizárólag, egyedül Róma (először a pogány Róma, majd a pápaság). Róma minden, ami valaha is volt és lesz, egészen e világ végéig, annak ellenére, hogy számos alkalommal próbálták valami mással, tulajdonképpen bármi mással azonosítani. Talán hitre van szükség ahhoz, hogy valaki elfogadja a holtak feltámadását Jézus második eljövetelekor, de saját szemünkkel is láthatjuk, hogy a végső világi királyság, az ókori Görögország után hatalomra jutó és a vég idejéig kitartó királyság egyedül Róma!

Ha ezt az értelmezést veszed alapul, az tévedések sokaságától fog megvédeni, különösen attól, hogy Antiokhosz a világ végső földi hatalma.

Ezért van az, hogy ha a Dániel könyve 2. fejezetében szereplő, kéz érintése nélkül leszakadt követ Jézus kereszthalálaként értelmezzük, azzal teljesen megsemmisítjük azt a paradigmát, amely döntő fontosságú a mi végidei forgatókönyvünk szempontjából. Ebben a forgatókönyvben Dániel könyve fejezetének—különösen a 7. fejezetnek—képei újra megjelennek Jelenések könyve 13. fejezetében, bemutatva Róma kitartó tevékenykedését az utolsó napokban is. Ezzel szemben, ha Dániel könyvének 2. fejezete a kereszttel fejeződik be, az aláássa értelmezésünket, amely oly központi szerepet játszik a hármas angyali üzenetben is. Szerencsére, ha helyesen értelmezzük Dániel 2,35-öt, az még mindig Jézusra mutat—csak éppen nem az első eljövetelekor, hanem a második alkalommal, pontosan úgy, ahogyan mi hisszük.

Cikk forrása: https://adventistreview.org/cliffs-edge/rome-alone