Egy pompás kihívás

A keresztény tökéletességre való hívás
Ángel Manuel Rodríguez

A bibliai szöveg világossága a bűn legyőzésével kapcsolatban megkérdőjelezhetetlen: „Légy feddhetetlen [tamim, ‘tökéletes’] Istened, az Úr előtt!” (5Mózes 18,13); „Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes. [teleios]” (Máté 5,48).1 Ez az isteni elvárás nem egy bibliai ideál, amelyet egy meghatározatlan jövőben kell elérni, hanem amire most vagyunk hivatottak. A tökéletességre való felhívás mögött legalább két feltételezés áll. Először is, a bűn abszolút összeegyeztethetetlen Isten szentségével és erkölcsi integritásával, másodszor pedig, a bűn nemcsak megbocsáthatatlan, hanem egyáltalán nincs funkciója Isten világegyetemében.

A bibliai szakaszok egyértelműsége egyidejűleg elfedi a téma összetettségét, részben azért, mert a használt terminológiát többféleképpen is vissza lehet adni. A héber tamim melléknevet lefordíthatnánk „teljes, egész, feddhetetlen, hibátlan” stb. jelentéssel. A görög teleios melléknév jelentése például „tökéletes, teljes és érett”. Mindkét esetben a teljesség az alapgondolat. Ez nem csökkenti az isteni elvárás imperatív jellegét, de arra figyelmeztet bennünket, hogy alaposan ássuk bele magunkat a bibliai tökéletesség természetébe. A bibliai szöveg különböző módokon jellemzi azt, és a tökéletességet más témákkal társítja, amelyek segítenek nekünk abban, hogy felvázoljuk annak alapkontúrját.

Tökéletesség és engedelmesség
A legtöbb ember a tökéletességet azonnal a törvénynek való engedelmességgel hozza összefüggésbe. Kétségtelen, hogy a tökéletességnek van egy vallási etikai összetevője, amely az élet minden területét érinti (lásd Zsoltárok 15,1-5; Jób 31; Jakab 3,2-5). Elég néhány példa. Annak érdekében, hogy a nép feddhetetlen legyen az Úr előtt, nem szabadott szellemekkel tanácskozniuk és jóslással foglalkozniuk, ahogy a kánaániak tették (5Mózes 18,9-14), és el kellett távolítaniuk a bálványokat maguk közül (Józsué 24,14). A tökéletes ember azt teszi, ami helyes, és igazat beszél (Zsoltárok 15,2). A zsoltáros örömmel mondja: „Boldogok, akiknek az útja tökéletes, akik az Úr törvénye szerint élnek” (Zsoltárok 119,1; vö. 80. vers). Az engedelmességnek ez a hangsúlyozása azt mondja nekünk, hogy a bibliai tökéletesség nem misztikus élmény, hanem dinamikus valóság a hívő életében. A tökéletesség azonban mélyebb, mint a törvénynek való engedelmesség.

Tökéletesség és Isten iránti elkötelezettség
A tökéletes/hibátlan/érett ember mindenekelőtt az, aki az Úrral bensőséges közösségben jár (1Mózes 6,9). Ezt gyakran említik a tökéletességgel kapcsolatban. Isten azt mondta Abrámnak: „Járj színem előtt, és légy feddhetetlen!” (1Móz 17,1). A tökéletesség abban áll, hogy „Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből” (5Mózes 6,5). A tökéletesség az Istennel való teljes szívvel való közösséget jelenti, és ezért a lényege az élet és az akarat teljes, tökéletes és osztatlan átadása Krisztusnak, mint Megváltónak és Úrnak. Az élet teljességét nem egy személytelen törvénynek, hanem a Törvényhozónak adjuk át. Mivel ez így van, azt mondhatjuk, hogy a tökéletesség bizonyos értelemben jelen valóság (1Korinthus 2,6; vö. Filippi 3,15). Ez az Istennek való teljes és kizárólagos odaadás láthatóvá válik az engedelmességben az iránt, aki megváltott minket, és aki most a mi Urunk.

Az Úr iránti teljes és tökéletes elkötelezettség soha nem választható el az engedelmességtől (5Mózes 13:4; Zsoltárok 101:2). Isten elvárta Salamontól, hogy járjon előtte … „tiszta szívvel és őszintén [tom, ‘tökéletesség, teljesség, teljesség’]”, ami a további meghatározás szerint Isten akaratának teljesítését jelenti (1Királyok 9,4; lásd Zsoltárok 101,2). A Krisztusban való megkeresztelkedést, a Krisztussal való egyesülésünket követi az „új életben” való járás (Róma 6,4). Az az állítás, hogy „Krisztussal együtt megfeszíttettem”, azt jelenti, hogy „az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” (Galata 2,20). Ez a mélységes elkötelezettség az Úr iránt, átalakít minket Krisztus hasonlatosságára (2Korinthus 3,18; Efézus 3,14-19). A tökéletességnek az Isten iránti tökéletes elkötelezettségként való felfogása, amely elválaszthatatlan az Ő és mások szeretetétől, a tökéletességet dinamikus tapasztalatként ábrázolja, amely most is valós, és amely folyamatosan növekszik.

Tökéletesség és engesztelés
A bűn nem egyszerűen arról szól, hogy valamit rosszul csinálunk, hanem Isten számára sértő, és ezért veszélyezteti az iránta való elkötelezettségünk teljességét vagy tökéletességét. A bűn megbocsáthatatlanságát a Biblia jól tanúsítja (pl. 1János 1,6), de olvashatunk a bűn egyetemességéről is (1Királyok 8,46; Zsoltárok 143,2; Róma 3,9-10). Talán még drámaibb az a kijelentés, hogy amikor az isteni akarat mélységére és Jézus Krisztusra tekintünk, rádöbbenünk tökéletességünk határaira, vagyis tökéletlenségünkre (Zsolt 119,96; Ézsaiás 6,5), ami arra utal, hogy a teremtmény soha nem fogja elérni az isteni tökéletességet. János felismeri ezt a valóságot, amikor ezt mondja: „Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért” (1János 2,1-2). A hibás viselkedés nem feltétlenül vet véget az Istennel való kapcsolatunknak, mert a megbocsátó kegyelem Krisztus által a miénk (1János 1,9).

Az izraelita kultuszban a tökéletesség lehetetlen volt engesztelés nélkül. Az Isten, aki megparancsolta a népnek, hogy tökéletes legyen, ugyanaz az Isten, aki áldozati rendszert vezetett be, hogy szent és tökéletes népének engesztelést nyújtson bűneiért (3Mózes 4,27-31; 17,11; 15,13-15). Az igaz ember nemcsak az volt, aki az igazságosságot gyakorolta, hanem az is, akinek megbocsátották a bűneit (Zsoltárok 32,5. 11; 41,4. 12). A tökéletesség és az engesztelés közötti kapcsolat a bibliai tökéletesség egy transzcendentális jelentőségű dimenzióját tárja fel. A tökéletesség, mint az Isten iránti teljes elkötelezettség, amely az Isten iránti engedelmes szolgálatban való növekedésben fejeződik ki, mindig együtt jár az Ő megbocsátó és visszafogó kegyelmével (Zsoltárok 19,12-13; Fil 4,7). A Szentírás egyértelműen kijelenti, hogy bűnös természetünk ellenére nem kell engednünk az ellenség bűnös viselkedésre irányuló kísértéseinek, hanem Isten az Ő fékező kegyelme által mindig biztosítja a Krisztuson keresztül a menekülés útját (1Korinthus 10,13). A bibliai tökéletesség azonban nem definiálható bűntelen tökéletességként, azaz a makulátlanság emberi állapotaként. Az üdvösségnek csak egy útja van, és az üdvösségtörténetben nincs olyan pillanat, amely alatt a Krisztus engesztelő áldozatától való függésünk szünetelne. Csak egyetlen evangélium létezik.

Tökéletesség és személyes fejlődés
A bibliai tökéletesség dinamikus jellege azt mutatja, hogy természeténél fogva személyes lelki növekedésről van szó (Filippi 3,12). Krisztus közösségében és megismerésében, valamint az Ő képmásának életünkben való tükröződésében növekszünk. „Az a feladatunk, hogy eljussunk … a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra [teleios, ‘tökéletes, teljes’], a Krisztus teljességét [vagy ‘termetét’] elérő nagykorúságra” (Efézus 4,13). A Zsidókhoz írt levél arra buzdít bennünket, hogy “térjünk rá a nagykorúaknak szóló tanításra [tökéletességre]” (Zsidók 6,1; vö. 2Korinthus 7,1); ez egy életre szóló feladat. A keresztény növekedés abban áll, hogy megtanuljunk „az evangéliumhoz méltóan viselkedni” (Filippi 1,27; vö. Galata 5,16), vagy élni „az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel” (Kolossé 1,10). A missziós feladat az, hogy „minden embert tökéletessé tegyünk Krisztusban” (Kolossé 1,28).

A lelki növekedés nagymértékben az önzés legyőzése a Lélek által. Az önzés ellentéte az Isten önátadó szeretete által uralt élet. Tökéletesen fogjuk Krisztust tükrözni, amint az önzés megszűnik uralkodni rajtunk. Erre gondolt Jézus, amikor azt mondta: „legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes [teleios]” (Máté 5,48; vö. 1János 4,16-17). Az összefüggés Isten szeretetéről szól, amely mindig mások jólétére irányul – szereti a rosszat és a jót; téged és engem (Máté 5,45). Jézus képmását tökéletesen tükrözni azt jelenti, hogy az Ő szeretetének ereje által legyőzzük az önzést. Ez valóban nagyszerű hivatás!

A lelki fejlődés csodálatos feladatát egy lelki, személyes konfliktus keretében vállaljuk (Galata 5,16-17). Arra kaptunk meghívást, hogy vessük le „az óembert”, és „öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett” (Efézus 4,22-24). Más szóval, nem szabad megengednünk, hogy a bűn újra uralkodjon rajtunk (Zsoltárok 19,13; Róma 6,12). A konfliktusok és kísértések közepette a hívők olyan szilárdan állnak az Úr iránti teljes szívből jövő elkötelezettségükben, hogy hitük rendíthetetlenné válik. A zsoltáros erre a tapasztalatra utal, amikor ezt mondja: „az Úrban bíztam ingadozás nélkül [ma’ad, ‘tántorgás, ingadozás’]” (Zsoltárok 26,1). A hívők „a szeretetben meggyökerezve és megalapozva” (Efézus 3,17), szilárdan megállnak az evangélium hitében (Filippi 1,27). A keresztény tökéletességhez tartozik az igazságban való megingathatatlanság, amely olyan szilárd, hogy „nem fogtok megbotlani soha” (2Péter 1,10; vö. Jelenések 22,11). Ez a fajta bukás olyan önkezű bűn lenne, amelyet a hívőknek soha nem szabad elkövetniük (1Jánis 3,9; 5,16-17), nem azért, mert képtelenek lennének rá, vagy mert bűntelen tökéletességet értek el, hanem mert a Lélek ereje által úgy döntöttek, hogy mindenáron hűek maradnak Krisztushoz. Valójában a tökéletesség és a konfliktus közötti kapcsolat ismét rámutat arra, hogy a bűntelen tökéletesség állapota, amely állítólag lehetővé teszi a hívők számára, hogy önmagukban, vétkek nélkül vagy Krisztus engesztelő munkája nélkül éljenek, illúzió.

Tökéletesség és eszkatológia
A bűnnel való küzdelem véget ér. A bűn által az emberekben lévő istenképnek okozott károk örökre megszűnnek, és teljes harmónia lesz az emberek és Isten között, a bűn fenyegető jelenlététől mentesen. Krisztus azért jött, hogy a gonosz cselekedeteit semmissé tegye, és ez az Ő második eljövetelekor fog a maga teljességében megtörténni. A bukott emberi természet, amelyet Pál „test és vér” (1Korinthus 15,50) néven ír le, gyökeres változáson megy keresztül Krisztus visszajövetelekor, amikor „a halottak feltámadnak romolhatatlanságban”, és „e halandó” test „halhatatlanságba” öltözik (52-53. vers). A személy teljessége, nem csak a fizikai, fog új életre feltámadni. Akkor a keresztény tökéletesség teljessége fog megnyilvánulni az életünkben a bűn terhe nélkül (vö. 1János 3,2). Mivel a tökéletesség magában foglalja az Isten képmására való növekedést, ez a feladat az egész örökkévalóságban folytatódni fog, még a bűn nélkül is. Krisztus áldozata, amely Isten legdicsőségesebb önfeláldozó szeretetének megnyilvánulása, továbbra is visszatartó erő lesz egy újabb bűnbeeséstől. A Bárány örökké a trónon fog ülni (Jelenések 22,1). Az ő áldozata meg fogja őrizni hatékonyságát az elkövetkező korszakokban, ahogy mi tovább növekedünk Isten szeretetének megértésében.

A bibliai tökéletesség az Isten, mint Megváltó és Úr iránti rendíthetetlen, tökéletes és teljes szívű elkötelezettségből áll, amely az Ő kegyelmében való állandó és engedelmes lelki növekedésben nyilvánul meg, amely kizárólag Krisztus megbocsátó kegyelmére és érdemszerző engesztelő áldozatára támaszkodik. Ennek már most valóságnak kell lennie az életünkben, de a teljessége Krisztus eljövetelekor fog megnyilvánulni, amikor végleg megszabadulunk bűnös természetünktől.2

1 Az ebben a cikkben szereplő bibliai idézetek a Magyar Bibliatársulat Újfordítású Bibliája (2014) alapján készültek.
2 A bibliai tökéletességről bővebben lásd: H. K. LaRondelle, Perfection and Perfectionism: A Dogmatic-Ethical Study of Biblical Perfectional and Phenomenal Perfectionism, Andrews University Monographs, Volume III (Berrien Springs, Mich.: Andrews University Press, 1971); K. L. Yinger, God and Human Wholeness: Perfection in Biblical and Theological Tradition (Eugene, Oreg.: Cascade, 2019); George R. Knight, The Pharisee’s Guide to Perfect Holiness: A Study of Sin and Salvation (Boise, Idaho: Pacific Press Pub. Assn., 1992); és Ángel Manuel Rodríguez, Living Without an Intercessor in the Writings of Ellen G. White, Biblical Research Institute Releases 17 (Silver Spring, Md.: Biblical Research Institute, 2020).

Fénykép:
Towfiqu barbhuiya fotója az Unsplash-en.