Az igazi kincs nyomában – Első napközis bibliatábor az újbudai gyülekezetben

Ujbuda tabor

Az Újbudai Adventista Gyülekezet életében először, 2026. július 20. és 24. között napközis bibliatábort tartottunk. A mögöttünk álló hónapokat alapos szervezés, rengeteg ötletelés, hivatalos ügyintézés és odaadó készülődés jellemezte. Huszonegy lelkes, 7–12 év közötti gyermek gyűlt össze a nyitónapon. Külön öröm számunkra, hogy közülük kilencen nem hívő családból érkeztek – volt, akit gyülekezeti gyermekeink hívtak el osztálytársként, mások pedig a közösségi médiában megjelenő hirdetésünkre figyeltek fel.

A tábort megelőző vasárnap gőzerővel készültünk a helyszín előkészítésére, hogy a gyülekezeti padok és helyiségek az eseménynek megfelelően legyenek elrendezve, dekorálva. Mindennel igyekeztünk táborunk témájához kapcsolódni, mely a Kincskeresők: az igazi kincs nyomában címet kapta. A hét során játékokon, feladatokon és bibliai történeteken keresztül kutattuk az igazi értékeket: hit, bátorság, kitartás, hűség, barátság, segítségnyújtás, összefogás.

A reggeli áhítatokon Matheus Lessa, a gyülekezetünkbe nemrég érkezett brazil misszionárius szolgált, míg felesége, Ana a hét legszebb pillanatait örökítette meg fotókon és videókon.

A zene és a közös éneklés minden napunkat végig kísérte. Délelőttönként különböző tartalmas programokkal készültünk a gyermekeknek: csapatjátékok a Budai Arborétumban, scavanger hunt a Citadellán a Szabadság Bástyája kiállításon, interaktív látogatás a Pénzmúzeumban, kirándulás és gyermekvasutazás Hűvösvölgyben.

Délutánonként a gyerekek korosztályuknak megfelelően, három kisebb csoportban mélyültek el a nap bibliai üzenetében, majd az uzsonna előtt közös kézműveskedéssel zárultak a foglalkozások.

Különösen hálásak vagyunk a kedvező időjárásért, az ízletes ételekért és a segítőkért, akik áldozatos munkája nélkül ez a hét nem jöhetett volna létre. A legnagyobb ajándékot mégis maguk a gyerekek jelentették: jószívű, kedves, nyitott és érdeklődő iskolásokat ismertünk meg, akikből különleges közösség formálódott.

A tábort követő szombaton a gyermekek családjait is vendégül láttuk az istentiszteleten, hogy megmutassuk, mi mindennel gazdagodtunk a hét folyamán. A táborozók egyenként mutatták be a tanult értékeket, majd gitár -és zongorakísérettel elénekeltük a mottóéneket (Te csak az Istennek országát keresd). A hét képeiből készült összefoglaló videó után pedig egy közös ebéddel zártuk az ünnepi alkalmat.

Hálával tartozunk a jó Atyának ezért a csodálatos tapasztalatért és a nyitott szívekért. Bízunk benne, hogy jövőre ugyanígy vendégül láthatjuk a gyerekeket egy újabb felejthetetlen tábori héten!

Licskó Tünde és Zágonyi Klaudia
táborvezetők

Dunamelléki Egyházterület
Adatvédelmi áttekintés

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra.

A det.adventista.hu weboldal a megfelelő működés, a biztonságos használat és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket (cookie-kat) használhat.

A sütik olyan kis adatfájlok, amelyeket a weboldal az Ön eszközén helyez el. Egyes sütik a weboldal működéséhez szükségesek, míg mások segíthetnek abban, hogy megértsük, hogyan használják látogatóink az oldalt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a szükséges sütik alkalmazását.

A sütikkel kapcsolatos beállításait bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja.

További információért kérjük, olvassa el adatkezelési tájékoztatónkat.