Adventista taxis kapta az Év Taxisofőrje díjat

A Stirling Adventista Gyülekezet tagja, Tim Welch nyerte el az Év Taxisofőrje díjat Dél-Ausztráliában. A díj a 2021-es SA Tourism Awards része, amely elismeri és díjazza a helyi vállalkozások kiemelkedő társadalmi hozzájárulásait és a kivételes ügyfélkapcsolatokat.

Welch, aki 22 éve taxisként dolgozik, kivételes szolgálatával emelkedett ki az állam 4000 taxisofőrje közül. Azt is elismerték, hogy kerekesszékkel is használható taxikat hozott Adelaide Hillsbe.

„Keresztény hitem arra késztet, hogy minden ügyfelet a lehető legnagyobb tisztelettel kezeljek, a körülményektől függetlenül” – mondta Welch.

Az angliai származású Welch más területen is dolgozott korábban, de szeret taxisofőr lenni, és amikor lehetősége nyílik rá, megosztja Jézus iránti szeretetét.

„Mindig keresem a lehetőséget, hogy megosszam a hitem” – mondta Welch, felidézve nyolc embert, akik a taxiban folytatott baráti beszélgetések után meglátogatták a gyülekezetét is. „Sok utasom a barátommá válik. Keresem a lehetőséget, hogy bátorítsam azokat az embereket, akik nehéz körülmények között vannak – a kábítószerrel visszaélő, magányos vagy szociális nehézségekkel küzdő embereket.”

„A Stirling Church nagyon büszke Tim közelmúltbeli sikerére. Szakmájában másokhoz való kedves hozzáállása megmutatkozik a gyülekezetben is, hiszen már évek óta nagyon vendégszerető tagja közösségünknek” – mondta Weiler Elva, a Stirling-gyülekezet presbitere. „Prédikál, tanít a szombatiskolában, gitározik, és segít a gyülekezet takarításában is. Kedves, vidám, készségesen segít, ahol kell. Egy ilyen díj nagy elismerés, és áldottak vagyunk, hogy Tim a gyülekezeti családunk tagja.”

A cikk forrása:
https://adventist.news/news/adventist-awarded-sa-taxi-driver-of-the-year