A szív átadása
„Adjad, fiam, a te szívedet nekem, és a te szemeid az én utaimat megőrizzék.” (Példabeszédek 23,26)
Annyi minden le akarja kötni a figyelmünket, rabul ejteni érzelmeinket. Családunk, munkánk sokszor külön-külön is egész embert kívánna. Szívesen töltenénk több időt barátainkkal, hobbinkkal. A gyülekezeti közösség sem épül fel, ha csak szombatonként az istentiszteleten veszünk részt.
A kötelességek, szükségletek, lehetőségek, vágyak hangzavarában egy halk és szelíd hang kérlel minket: „Adjad, fiam, a te szívedet nekem, és a te szemeid az én utaimat megőrizzék.”
Isten nem formális tiszteletet kér tőlünk, hanem valódi kapcsolatot keres velünk. Meghallom ezt a hangot? Ráhangoltam figyelmemet erre a halk, kedves kérlelésre? Válaszolok-e neki? Az igazán mély kapcsolat időt, osztatlan figyelmet, meghitt őszinteséget igényel tőlünk. Ráadásul önként, belső igényre válaszként, hiszen a külső nyomásra cselekvő ember csak a formalitásig, álszenteskedésig jut el. Amit Isten keres, az ennél sokkal több.
Azért imádkozom, hogy a tanítványságunk élő, meghitt, személyes kapcsolatot jelentsen Krisztussal, s az ebből fakadó megújulás érezhető legyen családunkban, gyülekezeteinkben, munkahelyi és baráti kapcsolatainkban.
Hites Gábor
DET tanítványsági osztályvezető
