A szenvedésről

Az adventista egészségi üzenet kifejtésében kevés szó esik a szenvedésről, ami nem véletlen, mert nem várjuk és nem tervezzük. Kényelmesebb a prevenciónál maradni. A Bibliában egy egész könyvet találunk a szenvedésről, amiben Jób, a főhős, elveszti családtagjait, vagyonát, hírnevét és végül fizikai egészségét. A barátai azzal próbálják „bátorítani”, hogy Isten jogos büntetése sújtja titkos bűnei miatt, ezért fogadja el sorsát, mert Isten soha nem téved. Az első barát, Elifáz szavai szállóigévé váltak: „A Mindenható fenyítését ne vesd meg! Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít. Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem” Jób 5,17-19.

Elifáz természetfeletti forrásból táplálkozik. 4,12-21 szakaszban azzal támasztja alá érvelését, hogy álomban megjelent neki egy név és arc nélküli alak, akit nem ismert fel, de a hangját tisztán hallotta: „Igaz-e Isten előtt a halandó? Alkotója előtt tiszta-e az ember?  Hiszen szolgáiban sem bízhat meg, angyalaiban is talál hibát.  Hát még azokban, akik agyagházban laknak, amelynek alapja porban áll! Szétmorzsolják őket, mint a molyt, reggeltől estére összezúzzák őket, elmúlnak örökre anélkül, hogy bárki észrevenné.” 4,17-20. A gondolatmenetből felismerjük az 1 fejezetben bemutatott szerzőt, Sátánt. Erre a kijelentésre épül Elifáz és barátainak beszéde. Mindhárman a látomás téves istenképére építik mondandójukat, ami szerint Isten mindenkiben hibát keres, minden szenvedés tőle származik jogos büntetésként, az emberi élet pedig értéktelen. Isten jellemét elferdítve mutatják be, ami érthetővé teszi a könyv végén a Mindenható haragos reakcióját: (42,7-8)

A Biblia különösen az Újszövetségben fejti ki, hogy a szenvedés Sátán terve és cselekedete. Jézus a magvető példázatában leplezi le, mint ellenséget, aki a jó gazda munkáját elrontja, mert éjszaka konkolyt vetett. „Az ellenség pedig, aki a konkolyt vetette, az ördög” (Mt. 13,39). Jézus kijelentette: „én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek” (Jn 10,10). Azt is világossá tette, hogy a kereszt győzelmével jogot szerzett helyreállítani azokat, akik mellette döntenek (egyedül a golgotai szenvedésnek volt értelme). Az ő terve nem a tisztító-büntető szenvedés elrendelése, hanem: „letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak”. Jel 21,4

Addig is, amíg a második adventben teljesedik az ígéret, garanciát adott. „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van” (Róm 8,8). Isten nem az oka a szenvedésnek, hanem a megoldása. Hogyan? Az ellenség minden pusztító szándékát az ő gondviselésében javunkra tudja fordítani, amennyiben a bajban is bízunk benne. Jób szerint a barátai nyomorult vigasztalók voltak. A szenvedések sötét órájában (háború, válság, betegség), beszéljünk „igazán” Istenről. Ebben gyógyulás és valódi vigasztalás van.

Ősz-Farkas Ernő
ESZO vezető, a zuglói körzet lelkésze