A lélek melege

Az idei nyári hőségben valahogy sokkal többször gondoltam arra, mint korábban, hogy de jó is lenne ebből a melegből valamilyen úton-módon elraktározni télre. Biztosan létezik valamilyen technológia erre, ha pedig nem, neki kellene állni kifejleszteni egy ilyen szerkezetet.

Eljött az ősz, az esők, de vele a hidegek is. Erős, viharos széllel köszöntött be a rossz idő, amit senki sem szeret.

Sokunk élménye, hogy imaházainkba valahogy mindig olyan jólesően ültünk a helyünkre. Nyáron a klímaberendezés, télen meg padlófűtés kényeztetett.

Új helyzet van. A hőmérsékletet pár fokkal lejjebb vettük, beköltözünk a kisterembe, összébb húzódunk, akárcsak Isten népe vándorlása során a pusztában.

Az is új helyzet volt. Ismeretlen volt a táj, az életmód. Nem volt állami közigazgatás, alanyi jogon járó ellátások, nem voltak oltalmat nyújtó egyiptomi falak.

Csak Isten.

Ő volt a válasz a puszta nappali forróságára és a fagyos éjszakára.

És Isten elég volt.

Ahogyan mindvégig elég lesz az ígéret szerint.

Ellen G. White így tesz bizonyságot ebbéli hitéről:

„Ésaiás próféciájának versei közül az egyik legszebb és legvigasztalóbb szakasz utal a felhőoszlopra és a tűzoszlopra, mint olyanra, amely Istennek népéről való gondoskodását ábrázolja a gonosz hatalmasságokkal való végső nagy küzdelem idején: “akkor az ÚR Sion hegyének minden helye és gyülekezete fölé nappal felhőt és ködöt, éjjel pedig fényesen lángoló tüzet teremt, mindezek fölött pedig dicsősége lesz az oltalom. Sátor lesz árnyékul nappal a hőség ellen, oltalom és rejtek szélvész és eső elől.” (Ésa 4:4-5). {PP 283.1}

Látjuk-e a gyülekezeteink felett az élő Isten karjának dicsőségét? Hisszük-e, hogy a kifeszített karok ma is értünk feszítettnek ki? Látjuk-e karját kifeszülni, ahogyan minden embert hív vigasztaló jelenlétébe?

Hogy van-e olyan “szerkezet”, ami képes gondoskodni a lélek melegről?

Már tudom a választ.

Kalocsai Tamás
egyházterületi elnök