Átváltozni Krisztus képmására

irgalom

„Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén (tükrözzük), ugyanazon képmásra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, az Úr Lelke által.” (2Kor 3,18)

Isten legfontosabb célja az életünkre nézve, hogy „az ő Fia képmásához hasonlatosak legyünk” (Róm 9,29). Nem is titkolta el ennek módját, hanem a Bibliában világosan és egyértelműen kijelölte azt az utat, amin haladva elérhetjük ezt az életünket megkoronázó célt, hogy Krisztus képmására elváltozzunk. Ez létünk legkülönlegesebb kalandja, legcsodálatosabb lehetősége. Jézus képmását hordozni a lényünkben, az ő jellemét tükrözni a mi jellemünkben – van-e ennél nagyobb kiváltság?

Ennek útja és módja a szemlélődés. Mert szemlélés által alakulunk át. De nem akármit szemlélve, hanem Isten dicsőségét és hatalmát. A számos bibliai ige közül az alábbi kijelentések félreérthetetlenül ezt tanítják:

„Mert Isten, aki azt mondta, hogy a sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a szívünkben, az Isten (Atya) dicsőségének ismeretét, mely Krisztus arcán felragyog.” (2Kor 4,6)

„Isten! én Istenem vagy te… téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, amelynek nincs vize. Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet. Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajkaim hadd dicsérjenek téged. (Zsolt 63,2–4)

Mi is ez a szemlélődés és hogyan kell megvalósítani, kivitelezni? A szemlélődés rendkívül egyszerű dolog – de mivel épp ilyen egyszerű –, ezért az emberi természet számára komoly kihívást jelent. Mi emberek szeretünk mindent bonyolítani, körmönfont logikai menetekkel magyarázkodni, kikerülni a lényeget. Ezért a szemlélődés gyakorlásához mindenekelőtt alázat szükséges, annak elismerése, hogy egyszerűen, természetesen gondolkodom és érzek.

A szemlélődés nem más, mint a jelenlét gyakorlása. Isten jelenléte a mi számunkra, és a mi jelenlétünk az Ő számára. Még világosabban fogalmazva: az én jelenlétem Isten számára, és Isten jelenléte az én számomra. Ő a VAGYOK, vagyis az a Valaki, Aki mindig jelen van, folyamatosan. Ennek tudatosítása a szemlélődés. Elfogadni az Ő jelenlétét és tudatosan jelen lenni Isten számára. Talán ennél egyszerűbben nem is lehetne megfogalmazni. De mivel bennük annyi minden zakatol, annyira lekötik lényünket a gondolataink, érzelmeink, emlékeink, az akaratunk és még annyi minden más, hogy ennek a csendes jelenlétnek a gyakorlását oly nehéz a mai hétköznapi életben megvalósítani. Az információáradat, képáradat, videó áradat ömlik felénk, amelynek hihetetlenül nehéz ellenállni. S ha időnként mégis megállunk, és lecsendesedünk, akkor sokszor a belső üresség, hiányérzet hat át bennünket, és enyhítésként könnyen, gyorsan odafordulunk valamihez lekötni a figyelmünket: zenék, képek, telefon, tv, számítógép stb. Ezt a megkötöző folyamatot állítja meg a szemlélődő ember, Isten jelenlétébe húzódik, és ott megnyugszik, más dimenzióba kerül. Ehhez nagyfokú tudatosság, sőt céltudatosság és akarat szükséges.

A szemlélődést a Biblia az egyik legmagasabbrendűbb emberi tevékenységnek tartja. Szemlélődni azt jelenti, hogy figyelmem Istenre, Isten felé irányul. Rá tekintek, rá hagyatkozom, Tőle várok mindent, minden gondolatot, eseményt, történést. Megpihenek a jelenlétében, megnyugszom a szeretetében. Nem én akarok valamit, hanem Őt magát akarom, azt, amit Ő akar. Megmerítkezni a jelenlétében, elmerülni a szeretetében. Hagyni, hogy az Ő léte körül vegyen, ahogy a zsoltáros mondja: „elől és hátul körülzártál, fölöttem tartod kezem, csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt” (Zsolt 139,5–6). Ha ennek valóságát nem is értem a maga teljességében, de elfogadom, befogadom Isten rám irányuló szeretetét, óvó, védő jelenlétét.

„A Krisztus halálában megnyilatkozó kegyelem hálás szeretetet ébreszt a hívőben, és őszinte imájára adott válaszul kegyelemből kegyelembe, dicsőségből dicsőségbe vitetik, míg Krisztust szemlélve ugyanazon képmásra el nem változik.” (The Youth’s Instructor, 1894. december 6.)

„Őt szemlélve az ember nem tehet mást, mint csodálattal feltekint rá, és közelebb húzódik hozzá. Őt szemlélve az ember egyre jobban kíván hasonlítani hozzá, mígnem elváltozik az Ő képére, és gondolkodásmódjában is hasonló lesz hozzá. Miként Énok, ő is Istennel jár. Gondolatai Jézuson időznek, hiszen Ő a legjobb barát.” (Szemelvények E. G. White írásaiból 3. kötet 21. fejezet)

Szabó Attila
lelkész

Adatvédelmi áttekintés

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra.

A det.adventista.hu weboldal a megfelelő működés, a biztonságos használat és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket (cookie-kat) használhat.

A sütik olyan kis adatfájlok, amelyeket a weboldal az Ön eszközén helyez el. Egyes sütik a weboldal működéséhez szükségesek, míg mások segíthetnek abban, hogy megértsük, hogyan használják látogatóink az oldalt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a szükséges sütik alkalmazását.

A sütikkel kapcsolatos beállításait bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja.

További információért kérjük, olvassa el adatkezelési tájékoztatónkat.