Még egyszer!
„Vigyázzatok, meg ne vessétek azt, a ki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót megvetették, sokkal kevésbbé mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből vagyon, Kinek szava akkor megrendítette a földet, most pedig ígéretet tesz, mondván: Még egyszer megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is. Az a „még egyszer” pedig jelenti az állhatatlan dolgoknak, mint teremtményeknek megváltozását, hogy a rendíthetetlen dolgok maradjanak meg.”
(Zsid 12,25-27)
A Zsidókhoz írott levél szerzőjének ez a figyelmeztetése az első alkalommal olyan időben hangzott el, amikor Krisztus maroknyi gyülekezetét több irányból is veszély fenyegette: belsőleg a kihűlés, elközömbösödés az Úr útjával szemben, kívülről pedig a hitetlen világ egyre fokozódó üldözése.
Ez ad alkalmat a levélírónak arra a komoly figyelmeztetésre, hogy: vigyázzatok emberek, tragikusan komoly a helyzet! Isten még egyszer megrázza nemcsak a földet, hanem az eget is. Isten nagy ítélete, amelyben az állhatatlan dolgok elmúlnak, és csak a láthatatlan, örökkévaló dolgok maradnak meg. Mintha Jézus szavai csengenének vissza ebben az Igében: Ő is arról beszélt, hogy az ég és a föld elmúlnak, de az Ő beszédei, az Ő dolgai, az Ő általa újrateremtett dolgok soha el nem múlnak. Ő is beszélt katasztrófák bekövetkezéséről, hogy a Nap elsötétedik, a Hold nem fénylik, a csillagok az égről lehullanak és az egek erősségei megrendülnek.
Péter apostol is kijelentette a levelében: „Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.” (2Pt 3,10).
Képzeljük el egy pillanatra, ha így lenne! Mi maradna meg akkor a számunkra, ha egyszerre mindennek vége lenne?
Mi más maradhatna meg, mint csak azoknak a nevei, akik föl vannak írva a mennyben, az örökkévalóságban, abban az egyetlen tűzbiztos, mozdíthatatlan örökkévalóságban!
Igen, maga Jézus, és utána mind az apostolok határozottan beszélnek arról, hogy irtózatos katasztrófát jelez az az óra, amelyben Isten ítéletének a tüze rászakad a világra! Rettenetes dolog az élő Istennek a kezébe esni! Igen, ezt tanítja a bibliai eszkatológia. De azt is, hogy Istennél sohasem az ítélet és a harag a végső, a teljesség, az utolsó. Bár az Ő újjáteremtő munkája a végidőben, az utolsó időben súlyos ítéletek tüzén keresztül halad tovább, végső célja az újjáteremtés, a világnak és az emberiségnek az újjáteremtése.
A végidők minden katasztrófája, és mindaz, ami azt, mint egy árnyék megelőzi, nem egyéb, mint egy hatalmas, fájdalmas áttörés az újba. Iszonyú vajúdás, kozmikus szülési fájdalom, aminek az eredménye az lesz, amit János apostol már előtte látott, amikor a Lélek által így szólt: „És íme, új eget és új földet láttam! A régiek elmúltak, újjá lett minden!”
Ennek a fenyegető és mégis ígéretes jövendőnek a távlatában szól a Zsidókhoz írt levél írójának figyelmeztetése a külső és belső bajok között csüggedő, elközömbösödő keresztény/vagy adventista gyülekezetnek: Emberek, vegyétek halálosan komolyan, amit Isten mond! – Ugyanazt mondja, amit a Biblia egy másik helyen így fogalmaz meg: „Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségteket!”
Simon Zsolt
lelkész
