Budapest Nemzetközi Gyülekezet – Keresztség

Nemzetkozi keresztseg

2026. július 11-én különleges keresztségi istentiszteletnek adott otthont a Bp. terézvárosi gyülekezet. A nemzetközi gyülekezet közösségében egy Vietnámból származó fiatalember kötött szövetséget Jézus Krisztussal.

Hai Giang a magyarországi mesterszakos tanulmányai során ismerkedett meg a hetednapi adventista fiatalokkal, akiknek bizonyságtétele és közössége közelebb vezette őt Istenhez. Mielőtt hazatérne Vietnámba, úgy döntött, hogy keresztség által is kifejezi hitét és elköteleződését Krisztus mellett. Az ünnepi alkalmon szülei is jelen voltak, osztozva életének e meghatározó pillanatában.

Dr. Szabó János lelkipásztor a 23. zsoltárt választotta alapigeként. Kiemelte, hogy a történelem folyamán minden lelki ébredés és megújulás abból indult, hogy valaki a saját életében felfedezte Isten személyes jelenlétét. A 23. zsoltár is erről a személyes kapcsolatról tesz bizonyságot: Isten néven szólítja övéit, ismeri és feltétel nélkül szereti őket.

Hálát adunk Istennek ezért az ünnepért, és kívánjuk, hogy hazatérve is a Jó Pásztor vezesse testvérünket.

Kuhárcsik Szilvia

Dunamelléki Egyházterület
Adatvédelmi áttekintés

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra.

A det.adventista.hu weboldal a megfelelő működés, a biztonságos használat és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket (cookie-kat) használhat.

A sütik olyan kis adatfájlok, amelyeket a weboldal az Ön eszközén helyez el. Egyes sütik a weboldal működéséhez szükségesek, míg mások segíthetnek abban, hogy megértsük, hogyan használják látogatóink az oldalt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a szükséges sütik alkalmazását.

A sütikkel kapcsolatos beállításait bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja.

További információért kérjük, olvassa el adatkezelési tájékoztatónkat.