Van időd imádkozni?

Mennyit imádkozol? Legyünk őszinték… Hadd legyek őszinte! Szeretek imádkozni, mert ilyenkor megtapasztalom Isten figyelő jelenlétét, mégis a sok teendő miatt nem egyszer hiányérzetem van a nap végén. Mint a biciklinél, ha kevés a láncon az olaj, kicsit csikorogva haladok végig az úton. Mi az oka? Igen, az imára nem maradt elég időm. Hiába terveztem meg a napom, ezt is meg kellett tenni, meg azt is el kellett intézni, és becsúszott egy-két váratlan ügyintézés is, közben azért volt egy-egy sietős fohász, de éreztem, hogy mégsem az igazi ez így.

Eszembe jut egy régi eset az egyik gyülekezetben. Hiába kértem őket, nem tudtam megszervezni a misszióért, az emberek megszólításáért az imaórát. Sorra jöttek a kifogások, magyarázták, mennyire elfoglaltak. Aztán történt az egyikükkel egy közlekedési baleset, nagyon súlyos, élet-halál között lebegett az a testvérnő, aki sokuknak még vérrokona is volt. Aznap este mindegyikük ráért imádkozni, és onnantól kezdve minden imaórán órákig kitartottak a könyörgésben, egészen addig, amíg meg nem hallgatta az Úr az imájukat. Olyan bűnvallások és olyan hit került szívük mélyéből a felszínre, hogy én csak pislogtam. Egyrészt kellemes meglepetés volt, másrészt keserű tapasztalat is. Mert az Isten műve nem érintette meg őket annyira, hogy változtassanak a fontossági sorrendjükön. És amikor elmúlt a vész, visszatértek a megszokott kerékvágásba.

Volt más tapasztalatom is. Néhány gyülekezeti tag az Igét olvasva felbuzdult és együttérzésre indult azok iránt, akik készületlenül néznek szembe az ítélettel. Átérezve a maguk tehetetlenségét, azért is elkezdtek imádkozni, hogy tanítsa meg őket az Isten imádkozni. „Ha valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől és megadatik néki!” – jakabi ígéretre hivatkozva azt is kérték, hogy egész lényüket átadhassák az Úr szolgálatára. Nem azonnal jött a felelet, de Jézus azt ígérte, hogy aki kitartóan kér, mint a kenyeret kérő barát, az választ kap, „aki kér, mind talál, aki zörget, annak megnyitják, aki keres, az talál.” Könyörögtek a Szentlélekért, bár pontosan nem is értették, mit kérnek, de Jézus azt ígérte, hogy ha a földi apák tudnak jó ajándékokat adni gyermekeiknek, akkor a mennyei Atya „mennyivel inkább ad Szentlelket azoknak, aki ezt Tőle kérik.”

Ők nem vettek észre változást magukon, azonban mások igen. Kezdtek megnyílni feléjük az ismerőseik, új barátságaik alakultak. Volt, olyan új ismerős is, aki egyiküket meghívta a születésnapjára, a családtagjai közé. Amikor a meghívott elcsodálkozva tudakolta a meghívás okát, azt a választ kapta, hogy te is olyan közel állsz hozzám, mint a rokonaim. Kinyílt a szemük az emberekre és azok bizalmat szavaztak nekik. Újra buzgón imádkoztak, hogy mit kezdjenek ezekkel az új kapcsolatokkal. A válasz az alakuló helyzetekből vált nyilvánvalóvá. Kezdték új barátaikat meghívni egy-egy vacsorára, ahol kötetlenül beszélgettek. Kiderült kinek-kinek a gondja és gyűjtést szerveztek a szükségletek betöltésére. Nemcsak maguk között, de más ismerőseiknek is elmondták ezeket a szükségleteket, és bevonták őket a segítségnyújtás, majd a közös ima örömébe is. Amikor valakin tudtak segíteni, azért hálát adtak. Így alakult ki egy új szemléletű gyülekezet, ahol a fókuszban Isten Igéje és az imádság állt, azzal a céllal, hogy mindezek a megmentendőket szolgálják, és ne csak a hívőket.

Amikor életüket átadták az Úrnak, elindultak változások és nemcsak azokon a területeken, ahol cselekedni akartak, hanem ott is, ahol addig úgy hitték, áttörhetetlen falakba ütköznek, a családjukban. Gyerekeik, házastársaik, akik addig nem érdeklődtek az Ige iránt, megindultak Isten szaván és megtértek. Soha nem gondoltuk, – fogalmazták meg, – hogy a Szentlélek ilyen hatalommal veszi kézbe az irányítást, egészen addig nem, amíg magunk is meg nem tapasztaltuk. 

Fürj György
a szombathelyi körzet lelkésze