Erd

Az érdi művelődési ház a helyi egyházak megismerése céljából szervez programokat az idősek klubjának.

Ennek keretében korábban már meghívtak, hogy mutassam be az egyházunkat és a gyülekezetünket, most pedig ők látogattak el hozzánk egy csütörtöki délutánon.

A szervezővel együtt 16-an voltak, és kb. egy órát töltöttek el a gyülekezetünkben. Az épületet is bejárták – méltatva az eleganciáját, a nem túlzott, de a helyhez és rendeltetéshez méltó színvonalas kialakítását és állapotát.

Az idő nagy részében pedig a gyülekezeti teremben beszélgettünk. Bennünket is meglepett, milyen sok kérdést tettek fel a hitünkről, vallásgyakorlatunkról, közösségi életünkről, ünnepeinkről stb.

Szabó Ervin testvérrel voltunk jelen és válaszolgattunk, aki végül úgy összegezte a történteket, hogy „ma, egy órán keresztül, 15 vendégnek beszéltünk a hitünkről és a Bibliáról – akikkel talán máskor és máshol nem lett volna alkalom erre. Felemelő volt!”

Stramszki István

Dunamelléki Egyházterület
Adatvédelmi áttekintés

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra.

A det.adventista.hu weboldal a megfelelő működés, a biztonságos használat és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket (cookie-kat) használhat.

A sütik olyan kis adatfájlok, amelyeket a weboldal az Ön eszközén helyez el. Egyes sütik a weboldal működéséhez szükségesek, míg mások segíthetnek abban, hogy megértsük, hogyan használják látogatóink az oldalt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a szükséges sütik alkalmazását.

A sütikkel kapcsolatos beállításait bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja.

További információért kérjük, olvassa el adatkezelési tájékoztatónkat.