A megértés nyomában Krisztus életén keresztül

Ronny Nalin

János evangéliumának prológusa (János 1,1-18) tömören összefoglalja, mit kell tudnunk ahhoz, hogy megértsük a valóságot és eredetünket.

Kezdetben volt az Ige.
Az Ige Istennél volt és az Ige Isten volt.
Minden (minket is beleértve) az Ige által lett teremtve.
Az Ige testté lett, és egy ideig közöttünk lakott.
Senki sem látta még Istent az Ő dicsőségének teljességében. De a testté lett Ige megismertette Őt.

Ez a szekvencia megállapítja, hogy Krisztus az Isten, Krisztus a Teremtő, és Krisztus az egyetlen, akin keresztül megérthetjük Isten tulajdonságait és természetét. Senki sem látta még Istent, de Krisztus közöttünk lakott, és Ő kinyilatkoztatta Istent a mi emberi dimenziónkban.

János elmagyarázza, hogy Krisztus a módszer és az út az igaz tudás megszerzéséhez. Krisztust szemlélve minden értelmet nyer. De mit tudhatunk meg konkrétan Istenről és az Ő teremtett világgal való kapcsolatáról Krisztus életéből? A következőkben három fontos igazságot vázolok fel a teremtett világról és Isten hozzá fűződő viszonyáról, amelyeket Krisztus világossá tett, miközben a földön szolgált nekünk.

Isten hatalma a teremtés felett

Létezésünket merev természeti törvények szabályozzák, amelyekhez kötve vagyunk. Előnyünkre fordíthatjuk őket, de nincs menekvés előlük. Gondoljunk a gravitációra, mint ennek az állításnak az egyszerű tesztjére. A jelenlegi magasugrás világrekordja 2,45 méter. Bármennyire is igyekszünk, a legtöbben még néhány tíz centiméternél magasabbra sem tudunk felugrani bizonyos szerkentyűk segítsége nélkül.

A gravitációval nem dacolhatunk. Földi szolgálata végén azonban, ahogyan az Apostolok Cselekedetei 1-ben olvassuk, Krisztus felemelkedik és felmegy a mennybe. Mit gondoljunk erről?

Számunkra nincs lehetőség arra, hogy legyőzzük a gravitáció lefelé irányuló vonzását. Számtalan önkéntest kereshetnénk, hogy menjenek ki egy tóhoz, szálljanak csónakba, és lépjenek a vízre, hogy azon járjanak, de mindannyian, minden egyes alkalommal a víz felszíne alá süllyednének. Nem csoda, hogy Máté evangéliuma 14. fejezetében azt olvassuk, hogy a tanítványok megrémültek, amikor látták Jézust a vízen járni, és azt hitték, hogy szellem. Te mit gondolnál?

Krisztus megmutatta, hogy Isten képes a természeti világgal olyan módon kapcsolatba lépni, amely meghaladja a mi korlátozott tapasztalatainkat. Ezt az üzenetet azzal erősítette meg, hogy olyan konkrét cselekedeteket hajtott végre, amelyek a teremtés hetét idézik. Például a Galileai-tónál a vihar lecsillapításakor Jézus megfékezte a szeleket és a hullámokat, párhuzamot vonva a vizek elrendezésével a teremtés második napján. És ehhez saját szavát, az Igét használta, semmi mást. A tanítványok reakciója jól érzékelteti azt a csodálkozást, amit az ilyen rendkívüli dolgokkal való találkozás okoz: „Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?” (Mt 8,27, NIV). Mi engedelmeskedünk a természet törvényeinek, nem ők nekünk. És mégis, a természet engedelmeskedik Krisztusnak!

Ami ennél is fontosabb az az, hogy Krisztus Lázár feltámasztásakor a teremtő hatalmat demonstrálta azzal, hogy életre szólította őt. Ebben a hatalmas tettben nem volt szó fizikai manipulációról, környezeti modifikációkról vagy anyagbefecskendezésről. Ugyanaz az Ige, amely által létrejött a menny, hívta vissza Lázárt az életbe.

Sátán, Isten tekintélyének legfőbb elutasítója, Krisztus istenségét éppen e két tulajdonságának megkérdőjelezésével vonta kétségbe: megkérdőjelezte teremtő hatalmát, amikor arra kérte, hogy változtassa kenyérré a köveket, és a természet törvényei feletti hatalmát is, amikor arra kérte, hogy ugorjon le egy épületről (Mt 4,3;5). Az, hogy Jézus nem engedett a lázadó vádló felszólításainak, azt mutatja, hogy Isten hatalma és tekintélye nem önkényes, és nem is szeszélyes. Nem lehet őket manipulálni vagy kisajátítani, és meghatározott elvek szerint működnek.

Krisztus élete olyan megértésre mutat rá, amely meghaladja a naturalizmust és a materializmust, és megmutatja, hogy Isten már a világ megalapítása előtt létezett, a teremtéskor kinyilvánította hatalmát, és hatalmat gyakorol a természet törvényei felett, azokat az ő céljainak megfelelően használva.

Isten és a teremtés közelsége

Krisztus tanításait hallgatva felfedezünk egy másik fontos aspektust Isten és teremtményei kapcsolatában. Jézus nagyfokú ismeretségről tett tanúbizonyságot a természet működésének részleteivel kapcsolatban. A hegyi beszédben (Mt 5-7) például Jézus felhívta a figyelmet az ég madaraira és a mező liliomaira. Olyan szavakat használt, mint „nézzétek” vagy „fontoljátok meg”. Megértette az állatok viselkedését és nagyra értékelte a természet szépségét. Krisztus megmutatta, hogy Isten még a legkisebb teremtményekkel is törődik és gondoskodik róluk. Máté 10,29-ben Jézus kifejezetten elmondta, hogy még két veréb élete is az Atya gondoskodó figyelme alatt áll. Krisztus tisztán látta a környező tájat, és gondoskodott az apró részletekről, például arról, hogy a sokaság számára kiválasszon egy füves területet, ahol kényelmesen le lehet ülni (Márk 6,39). Az egyik legemlékezetesebb kép, amelyet Krisztus a közte és köztünk fennálló bizalmi kapcsolat szemléltetésére használt, és amely János 10-ben található, az emberek (a pásztor) és az állatok (a juhok) közötti bensőséges kapcsolat hídján alapul. Jézus azt mondja, hogy az ő juhai ismerik őt és hallgatnak a hangjára. Kölcsönös ismeretség van közöttük.

Ezért Krisztus példája arra hív minket, hogy bizalommal fedezzük fel a teremtést, és ígéretes találkozást ígér nekünk azzal az Istennel, aki felügyeli azt. Eme bensőséges kapcsolat révén szerzett tudás megnyitja az ajtókat a felfedezés, a gyermeki ámulat és a bizalom előtt.

Isten kitágítja a teremtésről alkotott képünket

A Krisztusban való igaz megismerés megtalálásának harmadik alkotó szempontját az Apostolok Cselekedetei 1,10-11-ből szemléltethetjük: „Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve?” A szemünk bámulhat mereven, felfelé tekintve, a fizikai valóságot bámulva, de Jézus elvisz minket egy olyan pontra, ami túlmutat a látható dolgokon. A Krisztus által szerzett tudás meghaladja a valóságunkat.

Megtestesülésével és életével Jézus felölelte a fizikai valóságot. Nem tagadta meg vagy vetette el, mint a klasszikus görög dualizmusban, hanem arra használta, hogy kibővítse és megvilágítsa a nagyobb valóságok megértését. Az olyan megnyilvánulásokban, mint például a megdicsőülése, azt mondhatnánk, hogy Krisztus célja az volt, hogy feltárja előttünk a mennyei vagy lelki világot. Ez nem egy éteri vagy képzeletbeli birodalom. A Nikodémussal folytatott párbeszédében Jézus elismeri, hogy nehéz a figyelmünket a földi dolgokról a mennyei birodalomra irányítani, mert Ő az egyetlen, akinek hozzáférése van ahhoz, de ő megpróbálja megnyitni azt számunkra (János 3,10-13). Ezért Krisztus végső célja az, hogy kitágítsa a valóságról alkotott képünket, megmutatva, hogy a teremtés sokkal több annál, mint amit látunk.

Krisztus élesíti a fókuszunkat

Egy olyan korban, amikor naturalista világnézetek vesznek körül bennünket, Krisztus korrigálja korlátozott fókuszunkat, és világos elvekkel lát el bennünket a mélyebb megértés eléréséhez: Istennek hatalma van a teremtés felett, és ő arra hív minket, hogy bensőséges kapcsolatot alakítsunk ki ezzel a teremtéssel, majd pedig kiterjeszti a teremtésről alkotott képünket. Ezt a három szempontot olvashatjuk ki Jézus megerősítéséből: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (János 14,6). Ő az út, mert általa megtanuljuk, hogy több van, mint amit szemmel láthatunk; ő az igazság, mert durván tévedünk, ha nem ismerjük el Isten hatalmát és tekintélyét; és ő az élet, mert vele megtanulunk a magunk és a körülöttünk lévő világ bensőséges megértésének útján járni.

Fotó: Bruno van der Kraan on Unsplash

Forrás: https://adventistreview.org/magazine-article/seeking-understanding-through-the-life-of-christ