BO1

2024. április 20-án, szombaton délután a Bp. józsefvárosi gyülekezet adott otthont a 2023-2024-es Bibliai Olimpia döntőjének, melyre az az 52 fiatal kvalifikálta magát, akikkel októbertől fogva heti rendszerességgel tanulmányoztuk a Szentírás megadott könyveit. – Ősszel a Királyok első könyvét, most tavasszal az apostoli leveleket /Jakab, Péter, János, Júdás/, mely utóbbiak a döntő témája is voltak.

A végeredmény – mely az első forduló és heti felkészítő feladatokért kapott pontok összege – most is azt a nagy igazságot igazolta, hogy a rendszeres bibliatanulmányozás többet ér, mint a gyors, kampányszerű magolás. Így, akadt olyan, aki a döntőben ugyan jól teljesített, de a heti feladatok elmaradása következtében összességében alulmaradt.

Ugyanakkor ezen a versenyen, mindenki nyertes. Senki sem távozott üres kézzel és üres szívvel. A játékos feladatok segítségével megtanult Igék mellett minden résztvevő az Advent Kiadónál beváltható könyvutalványt, egy emblémázott pólót, tollat, és kis édességet kapott. Illetve, mind az egyéni, mind a csapatban versenyzők közül mindhárom korcsoport (általános iskolások, középiskolások, egyetemisták) első három helyezettje külön jutalmazásban részesült.

Egyéni versenyzők:

Első korcsoport

  1. helyezett: Szűcs Hunor (Kecskemét)
  2. helyezett: Kántor-Horváth Simon (Nágocs)
  3. helyezett: Boros Immánuel (Budapest)

Második korcsoport

  1. helyezett: Polgár Benedikta Cintia (Sándorfalva)
  2. helyezett: Kántor-Horváth Ambrus (Nágocs)

 Harmadik korcsport

  1. helyezett: Frisala Anita (Pilisszántó)
  2. helyezett: Csernai Anton (Kecskemét)
  3. helyezett: Ócsai Eszter (Kaposvár)

Csapatok:

Első korcsoport

  1. helyezett: Gyömrői királyok (Gyömrő)
    Dénes-László Barnabás, Füstös Dávid, Füstös Krisztián
  1. helyezett: Tanítlányok (Veszprém)
    Gángó Virág, Horváth Liliána Dóra, Papp Zsófia
  2. helyezett: King’s team (Kecskemét-Eger-Tata)
    Árvai Csongor Barnabás, Bodolai Benedek, Stramszki Bálint

Második korcsoport

  1. helyezett: Philologos (Kecskemét)
    Lakatos Edit, Molnár Hanna, Talmácsi Janka
  1. helyezett: Honfoglalók (Székesfehérvár-Veszprém)
    Belinszki Ábel, Gángó Bence, Szücs Dávid János
  2. helyezett: Üveghattyúk (Kecskemét)
    Jankó Fruzsina, Jankó Zsanna, Nagy Dorka

Harmadik korcsport

  1. helyezett: Dodone (Eger)
    Győry Zsanett Karolina, Konkoly Dorottya, Lakatos Dóra

Mindenkinek gratulálunk!
Ősszel ismét várunk benneteket!
Olvassátok a Bibliát!
Légy te is Bibliai Olimpikon!

Tóth Szilárd
Bibliai Olimpia munkacsoport