Igei üzenet – 2020. 12. 18.
„Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.” (Zsoltárok 23,1-4)
Sokféle hasonlat van a Bibliában az Úr és az Ő népe kapcsolatára. Az egyik a pásztoré a nyájával. Az elveszett juh példázatában is ezzel találkozunk, de az egyik legismertebb zsoltár mondandójának a középpontjában is ez áll.
A hangsúly végig a pásztor gondoskodásán, annak megelégítő voltán van: “Nem szűkölködöm”.
A mi modern, nyugati világunkban leginkább az anyagi céljaink elérésén mérjük a gondoskodás, a gondviselés munkáját, sokszor ezeket szoktuk imába is foglalni. Hiába, diktál a világ…
A testi-lelki gondviselésnek azt a jó pásztori munkáját azonban, amit Jézus értünk végez, akkor érezzük át igazán, amikor nem tűnnek annyira természetesnek a testi és lelki javak és ezek elérhetősége számunkra. Jöhetnek ilyen életszakok az egyéni életünkben is, de társadalmi szinten is. Az emberi élet, mint olyan, csakugyan tekinthető “a halál árnyéka völgyének”, és ez nem csak költői kép. A történelemnek nagyon sok időszaka megpróbáló, katasztrófákkal teljes, vagy éppen vérzivataros volt, amikor embertömegek érezték át a kiszolgáltatottságukat és Istenre utaltságukat, és tapasztalhatták meg ezzel együtt Isten cselekvő gondoskodását is.
Sajnos most is sokfelé pusztítanak háborúk, katasztrófák, és a járvány is mindenfelé érezteti hatását – eszünkbe juttatva Jézus szavait a Máté evangéliuma 24. fejezet 6-8. verseiből.
Éppen olyankor válik igazán értékessé számunkra ezeknek az igéknek a mondandója, bátorítása, amikor nehéz idők állnak be, és a horizont sem kecsegtet enyhüléssel…
Most kell megragadni ezeket a dávidi gondolatokat, és gyűjteni hozzá személyes tapasztalatokat, hogy amikor még rosszabbra fordulnak majd a dolgok, akkor Dáviddal együtt meggyőződésből, tapasztalatból és ne csak hitből mondhassuk el ugyanezeket:
„Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.” (Zsolt 23,1-4)
Stramszki István
DET kincstárnok
