207 évnyi együttes életkornak megfelelő házaspár keresztelkedett meg

Soha nem késő, ha valaki elfogadja Jézus Krisztust személyes Megváltójaként. Edward és Joyce (Zulu) Tembo 1942 óta házasok, fényes példát adva arra, hogy a szeretet valóban az otthonukban él.

Joyce most 98 éves, Edward pedig 109 éves, így együttesen 207 évesek. Ami még izgalmasabb, hogy Edward harcolt a második világháborúban, és kora ellenére még mindig aktív és sokat kerékpározik. A házaspár idén fogadta el Jézus Krisztust személyes Megváltójaként, így megkeresztelkedtek az Atya, Fiú és Szentlélek nevében a zambiai Ndola Adventista Gyülekezetben. Edward – a kevés szó embere – azt mondja: „Nagyon boldog vagyok, hogy ma újjászülettem. Az élet titka felülről fakad. Mindig bölcsességet kérek Istentől, akárcsak Salamon.”

Joyce azt mondja, ha nem lett volna ott jó szomszédjuk, Mrs. Mudenda, akkor semmit sem tudtak volna a szombatról és Jézus Krisztus örömhíréről. „Boldogok vagyunk, hogy megismerhetjük az Urat, és köszönöm a felebarátomnak, hogy megosztotta velem és férjemmel Krisztus szeretetét. Ma megkeresztelkedtünk, és hálát adunk Istennek szeretetéért. Sokan nem hiszik el, hogy ennyi idősek vagyunk, de nagyon aktívak vagyunk, és egészségesen táplálkozunk, és ez az, ami erősít bennünket.”

Kalima Chimba lelkipásztor, a ndollai Kensenshi Hetednapi Adeventista gyülekezet lelkésze azt mondja, örül, hogy megkeresztelhette a körzet legidősebb házaspárját — ez annak a jele, hogy amikor az üdvösség kérdéseiről van szó, nincs korhatár. „Megtiszteltetés számomra, hogy egy százéves embert keresztelhetek meg. Mint egyháznak, el kell érnünk közösségünk kevésbé kiváltságos tagjait. Ez a mi kötelességünk keresztényként.”

Mrs. Mudenda, a szomszéd, aki nagyon sokat segített Tembóék Krisztushoz vezetésében, tanúskodott arról, hogy a pár életkora együtt véve valóban 207 év, és nagyon elkötelezettek Isten Igéje iránt. „Megismertem ezt az idős házaspárt, amikor segítettem nekik a cipekedésben, és inspirációt kaptam az energiájukból, ezért bemutattam nekik Jézust. Három éve támogatom őket, ma pedig megkeresztelkedtek, és ez nagyon boldoggá tesz, mert keresztényként kötelességünk elmondani másoknak Isten szeretetét.”

A 207 éves együttes életkor ellenére a pár nem néz ki olyan öregnek. Továbbra is aktívak, nemcsak a szolgálatban, hanem a gazdálkodásban is, és milyen öröm az Úr szolgálata egészen idősen is! Hosszú életük titka az, hogy Isten közelében maradnak, aktívak és egészségesen táplálkoznak.

A cikk forrása:
https://adventist.news/news/a-couple-with-a-combined-age-of-207-years-are-baptized-in-zambia