Vezércsillagunk

Az üdvösség útja a Jézusba, mint megtestesült Istenbe vetett hit.
William G. Johnsson

Ebben a hónapban az Adventista Szemle 1999. február 11-i számában megjelent cikkből közlünk részleteket, amelyben William G. Johnsson szerkesztő kiemeli a megtestesülést és a Jézusba mint testet öltött Istenbe vetett hit döntő jelentőségét, valamint azt, hogy Jézus áll az adventista hit középpontjában.

Közel 2000 évvel ezelőtt csecsemősírás törte meg egy júdeai éjszaka csendjét. Mária szegénységben született, ismeretlenségben nevelkedett gyermeke a történelem legvitatottabb személyévé vált. . . .1

Ő maga intézett kihívást saját nemzedéke – és minden későbbi nemzedék – felé ezzel a kérdéssel: „Hát ti kinek mondotok engem?” kérdezte tanítványaitól. És amikor Péter spontán módon így válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”, Jézus a választ így nyugtázta: „Boldog vagy Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám” (Máté 16,15-17).2

A hetednapi adventisták is szembesültek a korszakok kérdésével – Ki volt Jézus? – és Péter válaszát adták. Hiszik, hogy a názáreti Jézus nem egyszerű ember – bár mégis teljességgel az volt. Hiszik, hogy Ő volt Immánuel, az Isten, aki velünk van; hiszik, hogy az örökkévaló Isten Őbenne testesült meg az emberek között. „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt . . . Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (János 1,1.14).

Az, hogy Isten hogyan válhatott emberré, rejtély. Az emberi tapasztalat nem kínál olyan analógiát, amely akár csak megközelíthetné ennek csodának a megfejtését. „Valóban nagy a kegyesség titka: aki megjelent testben” (1Timóteus 3,16).

A hetednapi adventisták nem próbálják megfejteni a testtélétel titkát. Elfogadjuk a Szentírás bizonyságtételét, és örülünk annak a jó hírnek, hogy Isten nem hagyott minket magunkra, és a betlehemi csoda révén örökké létező Fiát adta nekünk. Elfogadjuk Őt, mint testet öltött Istent, mert megtapasztaltuk és azóta is ismételten tapasztaljuk, hogy az Ő nevében bűnbocsánatot, bűntudattól való szabadulást, örömteli közösséget, és egy új életmódot találunk. . . .

Ezért vagyunk olyan nép, akik szeretik és követik Jézust. Ő a hitünk középpontja. Jobban, mint bármelyik tanítás, jobban, mint bármilyen gyakorlat, jobban, mint a szervezet bármely aspektusa, jobban, mint bármilyen cél vagy szándék – mozgalmunk középpontjában Ő áll. Nélküle minden más, amiben hiszünk és amit hirdetünk; minden kórházunk, iskolánk és egyetemünk; minden evangélizációs keresztes hadjáratunk és közösségi programjaink – minden értéktelen lenne. Ő az adventizmus „alappillére”.

A kereszténység, ahogy mi értjük, alapvetően egy kapcsolat. Napról-napra megtapasztaljuk Jézust, a feltámadt Urat, érezzük az Ő vezető kezét és erőteljes jelenlétét. Olyan, mint egy házasság: beleszerettünk, és minden nap arra törekszünk, hogy még jobban megszeressük, megismerjük Őt. . . .

Jézus – a kedvenc témánk

Jézus élete és tanításai – elmélkedésünknek ez a kedvenc tárgya. A Biblián kívül a legnépszerűbb lelki könyv, amelyet az adventisták tanulmányoznak, valószínűleg az Ellen G. White által írt Jézus élete. Ez egy hatalmas áhítatos tanulmány Jézusról, amely arra ösztönöz bennünket, hogy minden nap időt töltsünk a megtestesülés csodájának szemlélésével.

„Jól tennénk, ha mindennap elmélkednénk Krisztus életéről. Vegyük át pontról pontra, képzeljünk el minden jelenetet, különösen a végsőket! Ha így időzünk értünk hozott nagy áldozatánál, benne való bizalmunk állandósul, szeretetünk elmélyül, Lelke mélyebben áthat bennünket. Ha üdvözülni akarunk, meg kell tanulnunk a bűnbánat és az alázat leckéjét a kereszt lábánál.”3

Ez különösen igaz a zárójelenetekre! Bármilyen nagyszerű is volt Jézus élete – tanításai, csodái, az Atya küldetésének bűntelen teljesítése -, a csúcspontot a végén találjuk meg. Minden más embertől eltérően ez az Ember azért született, hogy meghaljon. . .

Jézus a világ bűneiért halt meg

Mi egy olyan nép vagyunk, akik hisszük, amit a Biblia a keresztről tanít – hogy Jézus meghalt a világ bűneiért. Hisszük, hogy „a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg”. „Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket” (Ézsaiás 53,5; 2Korinthus 5,19).

Jézus tökéletes életet élt emberként. De a kereszt nélkül elveszettek vagyunk – az Ő tökéletes példája csak elítél minket, megmutatva, hogy milyenek lehetnénk és milyennek kellene lennünk. Kudarcaink bűne súlyosan nehezedik ránk; nincs mivel dicsekednünk Isten előtt, nincs semmi, ami reményt adna nekünk.

Egyedül az Ő keresztje ad reményt. . . . Hiszünk. Elfogadjuk, hogy Jézusban Isten megtette értünk azt, amit mi magunk soha nem tudnánk megtenni, hogy Ő átvette a helyünket, elviselte a büntetésünket, és életet adott nekünk.

Így semmi sem veheti el tőlünk a Golgota központi jelentőségét. A Szentírásból megértjük, hogy Jézus most a mi mennyei főpapunk, Ő a bíró. De ezek a meggyőződések nem növelik annak az áldozatnak az értékét, amelyet értünk hozott a kereszten, hanem inkább abból következnek. A kereszt a történelem fordulópontja. . . .

„Krisztussal úgy bántak, ahogy mi megérdemelnénk, hogy mi olyan bánásmódban részesüljünk, amilyet Ő kapott. Elítélték Őt a mi bűneinkért, amelyekben semmi része sem volt, hogy mi felmentést kapjunk az Ő igazságáért, amelyben nekünk semmi részünk nincs. Elszenvedte a mi halálunkat, hogy mi elnyerhessük az Ő életét, ‘[…] és az Ő sebeivel gyógyulánk meg.’”4 . . .

A név mindkét fele jelentőségteljes

Nevünk két része, a „hetednapi” és az „adventista” kifejezi, hogy mennyire szeretjük és igyekszünk követni Jézust.

A „hetednapi” tudatja az emberekkel, hogy a szombatot, a hét hetedik napját tekintjük az istentisztelet napjának. Jézus is megtartotta a szombatot, ezért mi is megtartjuk. Bár Jézus konfliktusba került korának vallási vezetőivel a szombattartás módja miatt, soha nem javasolta, hogy magát a napot meg kellene változtatni. Mi igyekszünk úgy megtartani ezt a napot, ahogyan azt Jézus tanította. Ez egy gyönyörű nap: a pihenés, a közösség, az istentisztelet és a másokon való segítés ideje. Számunkra a nyugalmat és szabadságunkat jelképezi Krisztusban; abban a személyben, aki nyugalmat adott nekünk a bűntől, és szabaddá tett minket önmagáért. . . .

A szombat természetesen csak egy a Tízparancsolat közül. A Szentírás komolyan veszi ezt a törvényt, ezért mi is komolyan vesszük azt. Isten kegyelméből igyekszünk eszményei szerint élni, különösen úgy, ahogyan Jézus a hegyi beszédben és saját példáján keresztül kifejtette azokat. Persze, nem azért tesszük ezt, hogy elnyerjük Isten szeretetét, vagy hogy üdvözüljünk. Ehelyett, mivel Ő szeret minket, és Jézus értünk bekövetkezett halála által megbocsátott nekünk, szeretetünket olyan élettel akarjuk kimutatni, amely hasonló az övéhez. Az Ő gyermekei vagyunk, és az Ő nevéhez méltó életünkkel akarjuk Őt tisztelni. Ő mondta: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat” (János 14,15).

Az „adventista” szó kifejezi hitünket abban, hogy az a Jézus, akit szeretünk, újra eljön. „Elmegyek helyet készíteni a számotokra. És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök” – ígérte (2-3. vers). „Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.” – erősítették meg az angyalok a mennybemenetelkor (ApCsel 1,11).

Ez a jövőkép ad nekünk örömet. Tudjuk, hogy ez biztosan meg fog történni – az Ő első eljövetele garantálja ezt; a Golgota biztosította az Ő végső uralmát, mint királyok Királya és uraknak Ura.

A Biblia alapján úgy hisszük, hogy visszatérése közel van. Ezért hirdetjük azt világszerte szóban és írásban, rádióban és televízióban, szószékről és otthonokban. Azt akarjuk, hogy az emberek tudjanak róla, hogy készen álljanak rá, és velünk együtt örüljenek neki. Ebben a világban különböző motivációk vezérlik az embereket. Vannak, akik az élvezetért, mások a hatalomért, megint mások a vagyonért élnek. És napjainkban sokan sodródnak, vezércsillag nélkül.

A hetednapi adventisták számára Jézus a vezércsillag. Őbenne találunk örökké tartó élvezeteket; Őbenne van békességünk, örömünk és erőnk minden napra; Őbenne reménykedhetünk a dicsőséges holnapban.

Ezért vagyunk mi olyan nép, akik szeretik és követik Jézust.

1William G. Johnsson, „Vezércsillagunk: Az üdvösség útja a Jézusba, mint megtestesült Istenbe vetett hit,” Adventista Szemle, 1999. február 11., 22-24. oldal.

2A bibliaverseket a Magyar Bibliatársulat 2014-es kiadású Revidált Új Fordítású Bibliája (RÚF) alapján idéztük.

3Ellen G. White, The Desire of Ages (Mountain View, Calif.: Pacific Press Pub. Assn., 1898, 1940), 83. o.

4Ibid., 25. o.

Forrás: https://adventistreview.org/theology/devotionals/our-guiding-star/