MLEK – Kecskemét

Lovasberény után, másnap Kecskemétre mentünk a mozgó misszióval. A „Húsvéti séta” után, most a „Petőfi séta” kiegészítő programja voltunk. A szokásos szűrésekkel és orvosi tanácsadással és sok vendéggel.

Jó érzés volt újra bekapcsolódnunk egy nagyszerű összetartó, lelkes és szervezett gyülekezet önálló rendezvényébe, ami sokkal nagyobb kihívás, mint egy mások által elindítottban részt venni.

Ezt a cikket felhasználva, szeretném megköszönni az önkénteseink eddigi munkáját, kitartó segítségét, készségét, hogy lehet rájuk számítani. Külön megemlíteném még az egyik testvérünket, aki ebben az évben is már többedjére dolgozik velünk. Aki a szombat esti szakadó esőben való bepakolásunk után, vasárnap reggel korán Kecskemétre, utána pedig este Ráckevére, a következő eseményünk helyszínére szállította a szerelvényt, éjszaka pedig haza és mindezt örömmel, a magánélet sokrétű terhei mellett.

Nagyon hálás vagyok Istennek ezekért a testvérekért, akiken keresztül nagyon sok erőt és bátorítást kapok – kapunk.

Megújulás olyan gyülekezettel és testvérekkel együtt szolgálni, akiknek nem teher, hanem kiváltság az emberek közé menni. Akik „látják a láthatatlant”, mert kihívás akad mindig; egy műszaki hiba, egy defekt, egy „minden rendben, de még sincs áram” állapot, vagy amikor egy egyirányú utcát az elejétől a végéig szemben a forgalommal kell megtegyünk, mert nincs más megoldás és még sorolhatnám.

Jézus megígérte: ha ketten vagy hárman egy akaraton együtt vannak, Ő ott van velük, ez így is van, a gyakorlatban folyamatosan ezt tapasztaljuk, hatalmas erő, amiért érdemes küzdeni, menni előre.

Itt Kecskeméten történt velem, mindennek hátterén azon kapom magam, hogy az emberek, akiket szűrök, távol vannak a szívemtől. Darab-darab, egyik a másik után. Hol van az, ami tegnap volt bennem, amikor ugyanezt végeztem? Amikor szeretni tudtam őket? A kedvesség most is megvan bennem, kívülről nem látszik, de belül érzem, nincs bennem az Úr.  Kétszer kellet kimennem és imádkoznom, hogy újra tapasztaljam, hogy a kőszív hússzívvé változik és nem csak vagyok, mint érzéketlen automata, hanem szívesen beszélek azokkal, akik előttem állnak és tudok szolgálni, összekapcsolni őket a gyülekezettel, vagy ha út nyílik, magával Istennel.

Nagy kihívás sokszor előre elképzelni azt, hogy mi várhat ránk egy-egy helyen, ahova megyünk. Próbáljuk kitalálni és felkészülni arra, ami előttünk lesz és erre valamilyen szintig fel is lehet és kell is, de sokismeretlenes a jövő, és hála az Úrnak nem látunk előre mindent.

Sokszor mondjuk, hogy nem vagyunk egyedül:

• Ö lesz te veled el nem marad tőled, sem el nem hagy, ne félj, 5Móz 31,8.
• aki keres az talál, aki zörget, annak megnyitják, aki kér mind kap, Mt 7,7-8.
• hívj segítségül a nyomorúság idején és megszabadítalak téged és te dicsőítesz engem, Zsolt 50,15.
• ha minden te utaidban megismered őt, akkor ő irányítja a te lépted, Péld 3,6, de ezek az igék akkor lesznek élettel telt valóságok, ha kilépünk az ismeretlenbe.

Egyszer egy hegymászó azt mondta, „az élet ott kezdődik, ahol az út véget ér”.

A mi életünk is ott kezdődik, amikor kilépünk a csónakból, ki a komfortzónánkból az ismeretlenbe.

A „vakokat oly úton vezetem, amit nem ismernek…” Ésa 42,16.

Ez az olajgyűjtés a lámpánkba, aminek most van itt az ideje, jobban, mint bármikor, mert azt tapasztalom, hogy egyre jobban töltik…

Szeretettel kívánok áldott nyarat mindenkinek!

Gyurkó János
(MLEK)