Minden napon áldalak Téged

“Magasztallak téged Istenem, királyom és áldom nevedet örökkön örökké. Minden napon áldalak Téged és dicsérem neved örökkön örökké. Nagy az Úr és igen dicséretes és az Ő nagysága megfoghatatlan.” (Zsoltárok könyve 145,1–2)

Egyszer egyik középiskolás diákom azt mondta:
– Tanár úr, olyan furcsa olvasni a Bibliában, hogy Isten azt kéri tőlünk, hogy dicsőítsük Őt. Miért kell dicsőíteni meg dicsérni? Madách Imre Az ember tragédiája című művében Lucifer azzal vádolja meg az Urat, hogy önmaga dicsőségére írt költeményt. Úgy tűnik, mintha azért teremtette volna ezt a világot Isten, hogy „bezsebelje” a dicséretet és a dicsőítést mindezért.

Ezt válaszoltam:
– Képzeld el, hogy a szüleid, a barátod vagy az osztálytársad ad neked valami ajándékot! Hála és köszönés nélkül fogadnád? Vagy például, ha egy kiránduláson megsérül a lábad, alig tudsz menni a hegyi ösvényen, és akkor egy társad segít neked, rátámaszkodhatsz végig a hazafelé vezető úton. Mit éreznél ilyenkor? Nélküle nem tudtál volna hazamenni. Mit mondanál neki? Vajon ez egy muszáj-dicséret és muszáj-köszönet lenne? Biztosan nem! Nagyon hálás lennél annak, aki segített rajtad, és szívből elismernéd a jóságát. Mennyivel inkább köszönet és hála illeti meg Istent, aki annyi minden jót ad neked!

Jellemző az emberi természetre, hogy a problémákra összpontosít, a nehézségeken rágódik, a rossz dolgokon időzik. A hétköznapokon sokan örömöt, hálát alig, vagy szinte semmit nem éreznek, de panaszokkal, bajokkal tele vannak. Ezért boldogtalanok. A negatív dolgokra koncentrálás, az elégedetlenség, a panaszkodás megbetegíti a gondolkodásunkat, és a közérzetünkre is kihat. Egy középkori költő írja: „a vétkek között a legutálatosabb a hálátlanság.” Viszont a dicsőítő és hálás lelkületnél nincs jobb orvosság a test és a lélek betegségeire. Isten azt szeretné, hogy egészségesek és boldogok legyük. Ezért szólít fel és bátorít bennünket a hálaadásra.

Sokszor olyan természetesnek vesszük, hogy van ruhánk, hogy egészségesek vagyunk, hogy vannak, akik szeretnek bennünket, akiktől sokat tanulhatunk. Pedig ez nem természetes, ez áldás és kegyelem. Legyünk értük hálásak: a barátokért, a szép természetért, az ételért és az italért. Ezért mind hála illeti meg a jó Istent. Mivel emberi természetünkből nem jön ösztönösen a hálaadás, ezért tudatosan figyelnünk kell erre.

Dávid naponta és szívből dicsérte Istent. Vajon miért? Vajon, hogy élte a mindennapjait? Minden nap újabb és újabb tapasztalatokat szerzett Istenről, egyre jobban megértette az Ő szeretetét a természet művein keresztül, az Ő alkotásain keresztül. Látta Isten jóságát, saját bőrén tapasztalta naponta nagyságát és hatalmát. Ezen túl pedig megfigyelte és megtapasztalta az életében a gondviselés kegyelmét. Az tudja naponta dicsőíteni Istent és hálát adni jóságáért, aki megfigyeli és észreveszi életében az Ő működését, és aki személyes kapcsolatot tart Vele. Az tudja ezt mondani: „minden napon áldalak Téged.”

Kívánom, hogy tapasztaljuk a saját életünkben Isten jelenlétét, érezzük, hogy segít, vezet! Ne vegyük természetesnek, magától értetődőnek a sok ajándékot és jót, amit naponta kapunk Tőle, az életet, a családot, az emberi kapcsolatokat, a tanulást, a munkát, szolgálatot, az egészséget, a táplálékot! Tudatosan figyeljünk ezekre, köszönjük meg, akkor majd mi is tudjuk majd szívből dicsőíteni Őt, és az életünket is bearanyozza a hála érzete és öröme.

Szabó Attila
lelkész