Megbocsátás az adventista egyházban
„Én, én vagyok az, aki eltörlöm mégis álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.” (Ézsaiás 43,25)
Néhány hete kapcsolatba kerültem egy református emberrel, aki Kecskeméten egy egyházközi konferenciát szervezett. A konferencia témája a megbocsátás volt. Arra kérte az egyházak képviselőit – köztük engem is –, hogy beszéljünk a megbocsátásról az egyházunk vonatkozásában. Az evangélikus lelkész, aki épp előttem tartotta előadását, azt a kérdést tette föl, hogy vajon létezik-e olyan, hogy „evangélikus megbocsátás”. Ő ugyanis csak egy megbocsátást ismer, azt, amiről a Biblia beszél, a feltétel nélküli megbocsátást.
Vajon, hogy van ez az adventista egyházban? Van külön bejáratú megbocsátásunk, az úgynevezett „adventista megbocsátás”? És az vajon milyen?
- Megbocsátok, ha végre belátod, hogy nekem volt igazam.
- Megbocsátok, ha beismered, hogy te vagy a hibás.
- Megbocsátok, ha alázatosan elém járulsz, és töredelmes szívvel bocsánatot kérsz az ellenem elkövetett bűneidért.
- Megbocsátok, ha…
Hányszor és hányszor találkozom ezzel a fajta megbocsátással az egyházban. Hány és hány emberi kapcsolat és gyülekezeti közösség ment már tönkre, ezekkel a mondatokkal.
A donatisták jutnak eszembe. A 300-as évek eleji keresztényüldözések idején sokan megtagadták a hitüket, hogy életben maradjanak. Amikor abbamaradt az üldözés, ezek az emberek újra csatlakozni szerettek volna az egyházhoz. Donatus püspök úgy vélekedett, hogy az egyház nem bocsáthat meg ezeknek az embereknek, hiszen, ha megtenné, tisztátalanná válna. Így a saját Észak-afrikai püspöksége területén létrehozott egy különálló egyházat, amelybe 120 éven át hangoztatta: „Azért állunk külön, hogy tiszták maradjunk az üknagyapád által elkövetett bűnöktől.” Bárhogy is vélekedjünk a hitehagyó emberekről – mert valóban lehet, hogy gyávaságból, hitetlenségből, félelemből tagadták meg az üldözések alatt a hitüket (melyikünkben nem lappanganak ezek a tulajdonságok?) –, de számukra is van megbocsátás. Ha az apa már a kezdet kezdetén megbocsátott a tékozló fiúnak, akkor az ellenünk vétkező hittestvéreknek is van megbocsátás. Ha Jézus a kereszten megbocsátott az őt kivégző katonáknak, akkor a minket bántó embereknek is van megbocsátás. Ha Isten nem hánytorgatja a múltunkat, akkor az egyház is gyógyulhat akkor, ha nem a múlt sérelmei alapján gondolkodunk és cselekszünk.
Nincs hát „adventista megbocsátás”, „evangélikus megbocsátás”, „donatista megbocsátás”, csak krisztusi megbocsátást van – melyben rendeződnek emberi viszonyaink, gyógyulnak a gyülekezeti közösségeink, és megerősödik Istennel való kapcsolatunk.
Árvai Tamás
a kecskeméti körzet lelkésze
